Oldalak

2015. július 31., péntek

30. fejezet

30. fejezet


 Döbbenten figyeltem a hosszúkás arcon elhelyezkedő apró, mégis meglepően szép barna szemeket, amelyek hasonlóan csillogtak, mint enyémek. A valószínűleg már a húszas éveiben járó férfi pillanatokig csak vizslatott, mintha egyfajta hívatlan vendég lettem volna ott, Kris lakásánál. Miközben ő zavartan bámult, én alaposan végigmértem: Az idegen tekintetébe belelógtak kissé hullámos tincsei, melyek össze-vissza állva pihentek fején. Tejfehér bőrét kihangsúlyozta, akkor különösen piros ajka, amely kissé szétnyílva helyezkedett el tökéletes összképet alkotva már csupán az arcáról; Gyermeki, mégis felnőttes vonások, kissé unisex embert kreálva, amely egyszerre tűnt átlagosnak s hihetetlenül vonzónak. Elegánsan egyben lazán volt felöltözve, hiszen inge első két-három gombja nem kapcsolódott egymáshoz, ezáltal belátás engedve kulcscsontjára, melyet fehér, selymesnek tűnő bőre borított be. Sötétkék zakó melegítette testét, s egy csőfarmer emelte ki meglepően izmos lábait, amelyek annyira nem passzoltak, egy ilyen férfihoz. Kezében kabátja volt, tehát úgy tűnt menni készült, egyedül csak én akadályoztam meg. Létezik olyan véletlen, hogy pont akkor akarok kopogni, amikor az ajtó kinyílik?
 Néhány pillanattal később, a férfiból halk sóhaj szökött ki, majd motyogva nekem valamit faképnél hagyott. A kitárt ajtóban magam elé meredve pislogtam, hiszen a helyzet erősen gyanúsnak bizonyult; főleg mikor látóterembe került bele az éppen felöltöző félben hagyott Wu Yifan. Kezei félúton jártak ingén, már csak néhány gomb volt hátra, hogy eljusson a megfelelő összképhez; de ahogy észrevette jelenlétemet, ledermedve kezdett fixírozni, miközben én lakásában néztem hol ide, hol oda. Minimális rendetlenség uralkodott ott, a légtérben pedig enyhe izzadtság szagot véltem felfedezni, ahogy Krisre emeltem tekintetemet. Kissé lihegett, haja tincsei kócosan álltak százfelé, ajkai kifehéredett állapotban nyíltak szét, mintha csak akkor kelt volna fel.
- Basszus… - morogtam orrom alatt, ahogy realizáltam a helyzetet. Naná, hogy a tegnapit is rohadtul félreértettem; Kris nem vallhatott nekem szerelmet, ha másnap egy másik pasival dugott. Mondhatott bárki bármit, a hirtelen felbukkant idegen s kettejük hasonló külleme erre engedett következtetni. Hogy lehettem ekkora barom? Hogy tudtam mindezt ennyire félreértelmezni?
 Hangosan sóhajtva fordultam meg, azzal a szándékkal, hogy az utóbbi két napot magam mögött hagyva élem tovább az immár kellemesebbnek nevezhető életemet, de még mielőtt távolabb kerülhettem volna tanárom lakhelyétől, valaki megragadta jobb csuklómat, s úgy húzott maga után, ezzel teljesen ledöbbentve. A hirtelen történő cselekménysorozatokat realizálni sem volt időm, hiszen a karomat szorító személy ezt lehetetlenné tette azzal, hogy visszarántott lakásába, majd ajtaját gyorsan becsapva, nyomott neki annak. Lesokkolva simultam a nyílászárónak, miközben tanárom kissé felháborodott, néhol ideges tekintetébe pillantottam, miközben egyik kezével pont fejem mellett támaszkodott, akár egy rémes mozifilmben. Perceken keresztül csak közelről meredt rám, mintha el sem merné hinni, hogy ott vagyok. Pedig ott voltam, ijesztően minimális távolságból vizslatva őt, ezzel egy új látószögből pillantva a férfira, akit eddig még sosem láttam olyannak, mint akkor. A némaság köztük kettétört, amikor Kris hevesen beszélni kezdett, hihetetlenül gyorsan, szinte teljesen érthetetlenül formálva meg szavait, amelyek egyáltalán nem jutottak el hozzám. Persze foszlányokat érzékeltem, ahogy hangját is tökéletesen hallottam, de valahogy akkor épp mással voltam elfoglalva. A sokáig bennem tomboló kérdések egyszer csak a múlt homályába vesztek, mondván majd később előveszem őket, ha nagyon szükségét érzem a dolognak. A gondolataim s érzéseim megváltoztak, ahogy azzal kapcsolatos véleményem is, amely azt gondolta, pontosan tudni fogja mi lesz ennek a végkimenetele; nem épp valami ilyesmire számítottam. Nem hittem volna, hogy csupán ajkainak folyamatos mozgása és azoknak látványa tisztázni fog bennem mindent, amit mondani, gondolni s érezni akarok. Nem érdekeltek a problémák, mások véleménye, a később keletkezhető kellemetlenségek vagy komolyabb következmények. Nem foglalkoztam a kérdéseimmel, ahogy az azokhoz tartozó válaszokkal sem, hiszen ott volt előttem, ami mindezt megadhatta. Sosem láttam tisztán magamat, vagy a lényegesebb vágyaimat, de akkor ott az ajtónak nyomódva tudtam, mi kell nekem.
 Így hát, megelégelve Yifan folyamatos egyben felesleges beszédét, a lehető legklisésebb egyben legromantikusabb módon fogtam be száját: Ajkaimat sietősen az övéire nyomtam. Éreztem, ahogy Yifan izmai hirtelen feszültek be váratlanul érkezett gesztusom miatt, amelyet először semmilyen reakcióval nem díjazott. Ahogy ott álltam, s Kris ledermedt ajkait ízlelgettem, eléggé gyerekes módon, elkönyveltem magamban, hogy a férfival való csókolózás eme része, egyáltalán nem tér el az eredetitől. Kellemes érzések kavarogtak akkor bennem, amiket csupán ez a mozdulatsorozat váltott ki belőlem. Viszont egy idő után kétségbeejtő volt, hogy Yifan semmilyen mód nem volt hajlandó reagálni tetteimre, így lassan eltávolodtam tőle, közelebb húzódva az ajtóhoz, ahonnan jobban láttam a férfi közömbös arcmimikáját. Gondolom, reflexből csukta be szemeit, amelyeket akkor kezdett épp nyitogatni, s közben mintha még ízlelgette volna az előbb történteket. Halkan sóhajtva fúrta semleges tekintetét enyéimbe, s ajándékozott meg egy mosolyszerű pillanatképpel, amely válasz volt ki nem mondott kérdésemre.
 Váratlanul simult hozzám egy újabb csókért, sokkal hevesebb s akaratosabb módon, mint ahogy én az előbb közeledtem felé. Testemet teljesen az ajtóra kente, miközben vadul mart ajkaimra, ezzel teljesen lesokkolva engem. Azt hiszem, ennél a résznél következtek a csókbeli különbségek, amikkel az elején még egyáltalán nem számoltam. Kris sokkal vágyakozóbban ért hozzám, mint eddig bármilyen lány csók közben, és ez kellemes érzéssel töltött el. Közel húzott magához, mintha sosem akarna elengedni, holott valószínűleg csupán a vágyaiba csomagolt reflexei cselekedtek valós érzelmei helyett. Nekem mindegy volt az ok, hiszen én voltam az, aki csókolta őt, és megmondom őszintén, kurva jó volt! Büdös életemben nem kívántam még annyira embert, mint akkor Wu Yifant, és ez az én esetemben hatalmas dolognak számított. Akárcsak az, hogy épp Kris lakásán ízlelgettem ajkait, amelyek akaratosabbak voltak, mint ahogy azt valaha gondoltam. Ő dominált csók közben, ami furcsa mód, egyáltalán nem zavart, hiszen istenien csinálta, amit csinált, és ezt nála senki nem tudta volna jobban.
 Testünk majd hogy nem teljesen egybeforrt, ahogy Yifan alsó ajkamra harapva kényszeríttet az alárendelt szerepébe, amit akkor vállaltam is, hiszen cserébe óvatosan dugta át nyelvét számba, hogy még tökéletesebbé tegye, azt az amúgy is elbaszott jó pillanatot. Miközben nyelveink egymással voltak elfoglalva, kezét lassan simította végig testemet, amivel kellemes borzongásba kergetett, majd elért azzal arcomig is. Gyengéden emelte meg államat, miközben ujjai barna tincseim köré fonódtak, úgy szorítva rajtuk egyet. Ahogy a hajamba túrt s ajkait vadul egyben akaratosan az enyéimen tartotta, hihetetlenül imponáló volt. Ha lehetett volna, tovább csókolom őt, hiszen még sosem éreztem magam annyira jól, mint akkor, viszont egy kis levegő, s egy pillanatnyi szusszanás szükségesnek bizonyult, így kissé csalódottan, de eltoltam magamtól.
 Hangosan lihegve, egy kis oxigénért kapkodva döntöttem homlokomat övének, továbbra is szorosan tartva magamhoz, hiszen akkor még az illatát is vonzónak éreztem. Kezei lassan engedték el tincseimet, majd kis idő elteltével hosszú ujjai immár derekamon pihentek, s azt cirógatták, egyfajta megnyugtatásként szolgálva. Karjai közt találva magam fúrtam arcomat mellkasába, szinte teljesen természetesen, mintha már évek óta ezt tettem volna. Visszaemlékeztem arra az estére, amikor majdnem ugyanilyen pozícióban sírtam ki magamat, akkor görcsösen szorítva testét enyémhez. A kényszer itt is megvolt, és ha jobban belegondoltam ugyanabból az okból érintettem két kezemmel hátát; meg akartam nyugodni, s ezek szerint Kris közelsége sokat segített abban, hogy szívem ismételten egyenletesen dobogjon.
 Miközben kellemesen simultam hozzá, időközben oldalra fordított fejjel, észrevettem az asztalán heverő táskáját, amivel az iskolába is járni szokott. És igazából akkor realizáltam pontosan a helyzetet: megcsókoltam a tanáromat, és bármennyire nem bántam tetteimet, mégiscsak Wu Yifanról beszéltünk, aki nemhogy nem volt egy átlagos huszonkét éves, de emellett még oktatóm, ideiglenes terapeutám s a barátom is volt. Ezekből hogy jutottunk el idáig? Az érzés nagyon jó volt, és a csókja is fantasztikus érzéssel töltött el, de akkor a kérdéseim győzedelmeskedtek bennem, ahogy a különös felismerés is; én egy férfival voltam akkor. És ez kicsit megijesztett.
 Lassan szabadítottam ki magam öleléséből, majd egy kicsit messzebb állva tőle pillantottam bele, kérdőn csillogó szemeibe. Mikor kezdtem el máshogy látni ezeket, az íriszeket?
- Én… - kezdtem bele furcsán csengő hanggal, ami elsősorban Krist lepte meg, ugyanis még sosem hallott (én sem mellesleg) ilyen rekedt orgánummal beszélni. – Öhm… Azért jöttem, hogy megbeszéljük a tegnap történteket! – Határozott voltam ugyan, de emellett rohadt kíváncsi is, mivel nem tudtam az előbb történtek után, hogy fog minderre Kris reagálni. Baszki; abba sosem gondoltam bele, hogy csók után, milyen kínos ilyenekről beszélni.
- Ah… a tegnapit? – vakarta meg tarkóját, furcsa grimasszal arcán, mintha szégyellné az elmúlt huszonnégy órát. Olyan szemeket meresztett, amitől legszívesebben megint letámadtam volna, de emellett a kiskutyaszem szerűség arra engedett következtetni, hogy nem akar erről beszélni. Vagy legalábbis nem most.
- Ugye most csak szopatsz ezzel a nézéssel? – szakadt ki belőlem a kérdés, amivel rendesen elkerekítettem Kris szemeit.
- Ha szopatni akarnálak azt nem a nézésemmel, tenném – változott meg rögvest tekintete, perverz mosolyt villantva felém, és bár más esetben talán vevő lettem volna az efféle humorra, akkor inkább passzoltam a dolgot. Talán azért, mert még azt is el tudtam volna képzelni, hogy komolyan gondolja. Azok után, ami műveltünk…
- Kris én tényleg szeretnék…
- Oké, ha ennyire ragaszkodsz hozzá, akkor felőlem megbeszélhetjük – mondta mosolyogva, s miközben elindult a nappali felé, megragadta kezemet, majd gyengéden bevezetett a már jól ismert helységbe. Leültetett a kanapéra, de ő nem foglalt helyet, hanem meg sem állva indult a konyhába, valószínűleg valami italért.
- Kris? – pillantottam félig magam mögé fordulva, mire azonnal érkezett is egy válasz.
- Sör vagy tea? – kérdezte felegyenesedve a hűtőből egyik kezében egy üveg Bubble Tee-vel, a másikban pedig egy dobozos alkohollal.
- Vezetek – feleltem szinte reflexből, amikor tanárom elmosolyodva csukta be maga mögött a hűtő ajtaját, majd elém sétálva felém, nyújtotta az üdítőitalt. Lassan ült le velem szemben, próbálva kerülni a szemkontaktust, ami egy idő után rohadtul zavarni kezdett. – Ilyen, vagy amikor nem akarsz beszélni valamiről?
- És ez már a legkritikusabb állapotom – mosolyodott el, ahogy beleivott italába. Halkan felnevettem szavain, s ahogy felidéztem a csók utáni viselkedését, az teljesen arcomra ragasztotta a mosolyomat.
- Hogyhogy?
- Hogyhogy?! – ismételte kissé meghökkenve, majd megrázva fejét beszédbe kezdett. – Tudod, általában ha úgy viselkedem valakivel, mint mondjuk veled tegnap, akkor kicsit feszélyezve vagyok, ha az illető másnap felbukkan.
- A dalra gondolsz? – mosolyodtam el halványan, mert mélyen belül nagyon élveztem, hogy ezzel tudtam húzni az agyát.
- Igen, a dalra, ami után konkrétan leléptél – vágott vissza csuklóból. Kris vs. Sehun, eddig 1: 0!
- Mégis hogy kellett volna reagálnom? – tettem fel a szokásos kérdést, amire tényleges választ vártam. – Mégis csak a tanárom vagy, és lássuk be, nem minden diáknak szokott ilyen mód szerelmet vallani egy pedagógus!
- Én nem vallottam szerelmet – vágott szavamba, s eme megnyilvánulása azért rendesen magyarázatra szorult, és ezt szerintem ő is nagyon jól tudta. – Elismerem, hogy a tegnapi dal csak a romantikus énem kiteljesedése érdekében játszódott le, és eredetileg csak beszélni akartam volna veled erről, de amikor meghallottam azt a számot, egyszerűen csak felmerült bennem az ötlet. És nekem is könnyebb volt így.
- Könnyebb? – hőköltem hátra, mert nem láttam ebben mi volt olyan könnyű.
- Adott volt egy dal, aminek a szövegét csak meg kellett tanulni; egyszerűbb volt, mint beszélni. És bár maga a szám kicsit többet mondott, mint amit én akartam, de a lényeg benne volt.
- Viszont, ha nem a szerelem, akkor mi volt a lényeg? – kérdeztem hirtelen, mire Kris arcán két apró pír jelent meg, ezzel valami rohadt aranyos látványt alkotva a férfiról.
- Én tegnap csak azt próbáltam elmondani neked… – kezdett bele, miközben zavartan vakargatta tarkóját. – Szeretném, ha több lenne köztünk, szimpla barátságnál.
- Ha tényleg ezt szeretnéd, akkor ki volt ez a pasi az előbb? – mutattam az ajtó fele, ezzel utalva az unisex arcú srácra, akivel nem akarom tudni, hogy miket művelt Kris, mielőtt még odaértem volna. Az említett furcsa grimaszt vágva vonta meg a vállát, s úgy adott választ.
- Yixing csak egy kurva. – Ezeket a szavakat olyasfajta hanyagsággal ejtette ki, hogy nem tudtam eldönteni, sírjak vagy nevessek. Mindenesetre, az ezek szerint Yixing névre hallgató férfi jelzőjén elég rendesen elkerekedett a szemem. Egy kurva?
- Kurva? Ebben az esetben, mint hímringyó? Egy férfi prostituált? – kerestem a szinonimákat, mire tanárom nevetve megrázta a fejét, jelezve, hogy vakon találgatom a lehetőségeket.
- Ha arra gondolsz, most mondom, hogy nem fizettem Yixingnek az előbbiért.
- Akkor meg miért mondtad rá, hogy egy kurva? – értetlenkedtem továbbra is, mert ez a kép nagyon nem akart összeállni. Yifan persze kedvesen kinevetve kezdett mesélni, olyan természetességgel, ami nekem sosem sikerült volna.
- Yixing volt az első barátom, még Kínában, és miatta tagadtak ki, ugyanis a szüleim nem viselték valami jól, hogy meleg vagyok, és talán nem úgy kellett volna mindezt megtudniuk, hogy ránk nyitnak épp egy aktus közepén.
- Oh – húztam el számat, mert ez a történet nem indult valami fényesen, viszont legalább megtudtam, hogy ez a bizonyos Yixing nem egy klasszikus hímringyó. De a kurva jelzőt továbbra sem értettem. – És ezután?
- Koreába költöztem és éltem tovább, mint hal a vízben. Aztán egyik nap találkoztam itt Yixinggel, beszélgetni kezdtünk és aznap is hasonló mód kötöttünk ki, mint az érkezésed előtt. És utána megállapodást kötöttünk.
- Milyen megállapodást? – kíváncsiskodtam tovább.
- Mivel ő ügynökként dolgozik, sokat kell ingáznia Korea és Kína között, így megbeszéltük, hogy ha itt van, akkor felugrik egy-egy alkalomra – mondta ki végre a lényeget Yifan, és szerencsére még csak noszogatnom sem kellett.
- Vagyis a kurvád lett.
- Pontosan.
- Ahhoz képest, hogy ügynök, eléggé könnyen adja magát… - halk megjegyzésem nem bizonyult annyira csendesnek, ugyanis Kris ajkaira sokat sejtető mosoly kúszott, mintha különösen elégedett lett volna.
- Csak nem féltékeny vagy? – kérdezte továbbra is huncut mód vigyorogva, akárcsak egy helyzetét kiélvező, perverz dolgokon gondolkodó férfi. Mondjuk ő az is volt…
- Dehogy – feleltem jól leplezve valódi gondolataimat. – Csak azt nem értem, ha azt szeretnéd, hogy köztünk több legyen szimpla barátságnál, akkor miért dugod a menedzser bácsit? – tettem fel talán a leglényegesebb kérdésemet, kissé provokatív stílusban, de a kíváncsiságom túllendült a jó modoron.
- Az érzéseim mellett igényeim is vannak, amiket valakinek ki kell elégítenie.
- És ezután? – húztam fel szemöldököm érdeklődve, várva válaszára.
- Reméltem, hogy majd kombinálhatom a kettőt. – Hatalmasat nyelt, kissé félénken pillantva szemeimbe, mintha valamit még szeretett volna mondani. Hangosan sóhajtva forgatta a kezében tartott sörös dobozt, mintha abból ki tudná olvasni azokat a szavakat, amelyekre akkor szüksége volt. – A többi rajtad múlik.
- Rajtam? – mutattam meglepődötten magamra. – Miért?
- Te vagy a másik fél – emelte meg egyik szemöldökét, amolyan „Ezt illene tudnod” stílusban. – Tudni szeretném, most akkor több-e ez egy barátságnál.
 Lesajnálóan pillantva rá dőltem előrébb, sokkal közelebb hajolva hozzá, olyan távolságban figyelve arcának minden egyes rezdülését, hogy félő volt, megint félbeszakadna egy beszélgetés a kontrolálhatatlan vágyaim miatt. Oh baszki, miért kívánom őt ennyire?
- Szerintem az, amit ott az ajtónál leműveltünk nemcsak, hogy túlmegy a tanár-diák kapcsolaton, de még egy közelebbi barátságon is jóval túlhalad, ha érted mire gondolok.
- Ez nem elég – mosolyodott el kedvesen, majd szinte teljesen ajkaimra hajolva kezdett ismét beszélni. Aish, miért műveli ezt velem ez a rohadék? – Szeretném, ha kimondanád.
- Micsodát? – kérdeztem visszafojtva lélegzetem, hagyva, hogy meleg lehelete simogassa érzékeny bőrömet.
- Amit én is mondtam.
- Te ugyan nem szóltál egy kurva szót sem, csak kussban ültél a seggeden! – közöltem vele a tényeket, mire eltávolodva tőlem, kissé idegesen ragadta meg ruhámat, úgy hajolva arcomba, komolyan csengő hanggal simogatva dobhártyámat, miközben kedvesen csillogó szemeit az enyéimbe fúrta.
- Szeretném, hogy több legyen köztünk annál, mint ami most van. Szeretném, hogy az ajtónál történtek mindennaposak legyenek, ahogy azt is szeretném, hogy a jó beszélgetések és kellemes pillanatok ezután se változzanak meg. Örülnék neki, ha a mostani kapcsolatunkhoz hozzáadnánk azt, amit alig pár perce csináltunk. Szeretném, ha te, Oh Sehun, rohadtul felfognád, hogy ez már régen több mint szimpla barátság, és örülnék neki, ha nem csak én akarnám, hogy mindez valóság legyen. – Yifan kamaszkönyvekbe illő kirohanása, fenemód megdobogtatta a szívemet, bár lehet csupán a hihetetlen közelsége miatt, éreztem ezt. Bármi is volt akkor az igazi okom, valahogy a hallottak alapján, csak bólogatni tudtam. Jelezni, hogy én is mind ezt akarom, annak ellenére is, hogy nem vagyok jártas a férfi szerelemben, ahogy kapcsolatokban sem. Nem tudtam, miért érzek hirtelen ilyen mennyiségű vonzalmat Yifan iránt, de abban biztos voltam, hogy örültem volna mindannak, amit elmondott. Igen, ő a tanárom volt, ráadásul még férfi is, de egy olyan kapcsolat lehetősége, mint amilyet felajánlott, egyszerűen elcsábított. Mintha szavaival csak a vesémbe látott volna; mert bármennyire is hihetetlenül hangzik, de vágytam Krisre, és a kimondott szavaira is.
- Rendben – szólaltam meg végül, folyamatosan a férfi immár meglepődött szemeibe meredve.
- Rendben?
- Belemegyek ebbe – mondtam remélve, hogy ez az, amit hallani akart, de az értetlen csillogás szemében, nem arra engedett következtetni, hogy felfogta, mit is válaszoltam akkor. – Nézd Kris, én nem tudtam volna mindazt elmondani, amit te az előbb, hiszen kettőnk közül mégis csak te vagy az író. Nekem csak az egyetértés megy, és bármennyire is nem vallom magam melegnek, vagy egyszerűen a kapcsolatok emberének, de amit te elmondtál… Még működhet is.
 Végighallgatta az egész ömlengős maszlagot, amit tényleg komolyan gondoltam, majd az utolsó mondatom végére, csupán egy elégedett mosollyal ajándékozott meg, és egy rövid csókkal, ami sajnos csupán néhány pillanatig tartott. Ennyire ki lennék éhezve, vagy csak szimplán beszívtam?
- Ezt akartam hallani – suttogta ajkaimra.
- Remek. De remélem, tudod, hogy a későbbiekben, majd még foglak szívatni azzal a szerelmi vallomással.
- Elviselem, ha cserébe, mindig ilyen cuki leszel.
- Na, most kapd be a faszom!
- Örömmel! – Halk nevetés tört ki belőle, majd közelebb húzva testemet övéhez, ajkaimra hajolt, s hosszasan kényeztetett tökéletes nyelvjátékával. Nem lehetett volna jobb vége annak a napnak, ebben biztos vagyok.

22 megjegyzés:

  1. Ááááááááoooooúúúú... ksjlagjljkgflasdjkbflkjsda *fangörcs*
    Kifogom fejteni a gondolataimat kicist később :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Várom szeretettel azt is xDD

      Törlés
    2. Na :D Nagy, de nagyon édes részt kreáltál nekünk. Éppen néztem, hogy van-e új rész erre mit látnak szemeim? 30.rész. Azt hittem összefosom magam annyira megörültem a várva várt KrisHunnak. Mikor körbeírtad Lay kinézetét tudtam, hogy ő az, de aztán mikor azt írtad, hogy unisex valamiért áttértem Lu-ge - re (nem tudom miért hívom így... xD )Az egészet végig mosolyogtam,. fangörcsöltem (földön fetrengésből áll nálam) XD Anyám tiszta idiótának titulált, de annyira nem érdekelt. Smároltak/nak??? NEM GONDOLTAM VOLNA! Komolyan csak arra számítottam, hogy mittudomén... megbeszélik erre itten megerőszakítják egymást csak a tekintetükkel... Najóóóó végem van! :D Azt hiszem át fogok esni még egy fangörcsön :D Bubble Tea ♥ Sehun nem is vártam másra... Jó vicc volt, hogy vezetsz, tuti a tanárodnál alszol megint te kis köcsög! :D Na megyek a földre... xD
      By: Atina

      Törlés
    3. Na :3 Igen, tudom, hogy egy iszonyat mézes-mázos fejezettel indítottam el a kapcsolatukat, de úgy éreztem, ez kijár mind nektek, mind titkon az én fangörcsös lelkemnek xD Nananaaa, azért tartsuk tisztában a gatyát, hátha szükség lesz rá a későbbiekben. Ha már most összecsinálod magad, mi lesz, amikor ezek konkrétan dugni fognak? xD Na, de ne rohanjunk ennyire előre. Persze, hogy smárolnak. Beszélgetni? Nálam? Az oké, hogy 30 fejezet óta szopatlak titeket velük, de ha már nálam összejönnek, akkor ott összejönnek rendesen! xD Megérte várni, nem? :3 Két szexuálisan túlfűtött férfi egyedről beszélünk kérem szépen, naná, hogy már megerőszakolták egymást a tekintetükkel xD Mi lesz itt később... De ez már a jövő zenéje.
      Köszönöm, hogy írtál nekem, sietek a folytatással! ^^
      Noel ♥

      Törlés
  2. Kyaaaaaaaaaaaaaa Úristeeeeeeen Úristen Jézusom új réééééész! *q* *A* >< Hali senpai!^^ Most próbálok valami normális véleményt összekaparni. :D Hát én erre a részre már nagyon ki voltam éhezve, az egészet, végig fangörcsöltem. Mikor mentünk Keresztanyummal hozzájuk, vigyorogtam, mint a vadalma, már majdnem ordítottam egyet, hogy ma már lehet hogy van új rész! XD Hát én meghalok, ez olyan cuki és jó volt! *-* De nem bírtam igazán kiélvezni, mer" vagy 10x félbeszakítottak, meg ment a TV T-T Már nem értették mi bajom, mer" vigyorogtam meg röhögtem össze-vissza. :D Szerencsétlen párna nyálas lett, abba ordibáltam, hogy ne zavarjak senkit. :D Ahj Sehunnie olyan kawaii volt, hogy majd" kiugrottam az ágyból. Kris csipkelődésén olyanokat vihogtam. >< Sehun valahogy ebben a részben olyan... ártatlannak hatott, meglepődtem rajta. Nem értette mire gondol Kris, olyan CUKI volt. xD Már csak Chen reakciójára várok, amikor Sehun átadja neki a baklavát. xD Már a jelenetet is elképzeltem, amikor sütöget, majd azt átadja Chennek. :D Keresztanyum itt sétálgat, kérdi, hogy mit olvasok, ha tudná, szerintem nagyon elképedne. :D Félek, hogy elolvassa, és elmondja apumnak, mer" akkor egy életre eltiltana a géptől. :( Hát bocsi, hogy semmi értelmeset nem írttam, de minden érzelmem benne volt az elején a kis "monológomban" :) Naaaaagyon-naaagyon várni fogom az új részt!^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hali Kohai! ^^
      Megértem az érzéseidet, bevallom nagyon mélyen magamban én is ilyen voltam xDD Annyira amúgy persze nem, de már az én is nagyon szerettem volna megírni ezt a fejezetet, még ha ez a szándékosan cuki stílus nem az én műfajom xD Valahogy szerintem most teljesen másmilyen lett ez a fejezet mint a többi és minden értelemben. Más Sehun, más a stílus, meg úgy az egész; én szerettem írni és nagyon örülök, hogy neked is tetszett így ^^ Felnőtt családtagtól tartsd távol a yaoit! Ez egy íratlan, ám de örök szabály! Ezt sose feledd!
      Ah, nem tudok mit válaszolni, csak azt hogy köszönöm! ^^ Hamarosan érkezem a folytatással!
      Noel ♥

      Törlés
    2. Valahogy tényleg érződött, hogy másabb, de attól még nagyon tetszett. :) Nehehehheee sajnos muszáj volt megmutatnom neki, épp olvastam egy másik ficet, és azt akarta olvassam fel neki. :( Kénytelen voltam megmutatni, mi az, mert addig nyaggatna... >< Nah mindegy, csak apunak ne mondja el. :D Hát ezt nagyon elcsesztem, Bocs, hogy neked írok ilyen hülyeségeket.

      Törlés
    3. Írhatsz nyugodtan xD
      Én eddig csak a bátyámnak mutattam meg az egyik OS-emet, az elolvasta és az tetszett neki, szóval szerény személyem nem szenved efféle problémákban. De neked drukkolok, hogy ne mondja el apudnak a dolgot ^^

      Törlés
    4. Köszönöm! :) Tegnap fáradt voltam és rohadtul eltúloztam az egészet. xD

      Törlés
    5. Én, amikor fáradt vagyok hiperaktív részeg üzemmódba kapcsolok xD

      Törlés
    6. Ismerős. :D Volt rá példa, hogy annyira elfáradtam, mintha részeg lettem volna. xD

      Törlés
    7. Nálam ez egy állandó dolog. Ha fáradt vagyok, akkor részeg módjára röhögök, és élek vígan xDD

      Törlés
  3. _____________________ Oqndjs.xkfkepdkw Azt hiszem kiszállt a lelkem a testemből. o_O Még én is visszatérek majd, ha újraélesztettem magam. :-X

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kapd el a lelked, én itt leszek, ne aggódj! ^^

      Törlés
    2. Sziaaaa!
      Rájöttem, hogy talán tegnap kellett volna hirtelen felindulásból kommentet írni, mert ez így most kínkeservesen fog sikerülni. :C Azért próbálkozom ^^
      Nos nekem az első szavaktól kezdve Luhan volt a tippem, főleg az unisex rész utàn. Ezt benéztem, de a Kray gondolata mindent kenterbe ver. :-) Yixing Yifan kurvája, ez meg még jobb. Biztos megzápult az agyam, de nekem ez marhára tetszett. Viszont merem remélni, hogy nem nagyon lesz majd a szolgáltatàsaira szüksége a tanárunknak, mert Sehun minden igényèt maximálisan kielégíti majd. :-)
      KrisHun time volt és teljesen oda vagyok érte. Ennél tökéletesebb nem is lehetett volna. ;-) Oh anyám mit írjak még? Bubble tea...azzal van tele az agyam. Basszus már igencsak el kéne mennem venni egyet, hogy megtudjam mi az, amit a kedves biasom annyira imàd. ^^
      Szabad perverz dolgokra gondolni a folytatást illetően? Mikor lesz már baklava? XD Ok, nem kell azért elsietni, az én idegeimnek is jobb, ha lassan jutnak tovább.
      Mindenesetre várom a 31. részt. Tényleg...most nincs egy olyan rész, mint ez volt, amit lehetett várni valami miatt? (érthető, hogy mire vagyok kíváncsi?) Köszi, hogy olvashattam. Pusz
      Ditta <3

      Törlés
    3. Szia!
      Ahhoz képest, hogy kínkeservesen ment, viszonylag hosszasan írtál! ^^
      Miért? Miért Luhan? Az én szememben az a kölyök egy csaj. Számomra nem uniszex, hanem vagy egy 12 éves kisfiú, vagy egy rohadt gyönyörű kamaszlány. És inkább az utóbbi mellé voksolok, szóval Luhan férfi, de nő xD Érted :D Az én szememben Yixing sokkal inkább lebeg eme kettősségen, hiszen ő tud seme és uke is lenni xDD Ráadásul még egy ribanc is, ami nekem ennél a résznél kapóra jött ^^ Nyugi, Sehun meg fog tenni minden tőle telhetőt, hogy Yifannak ne legyen már szüksége Yixing szolgáltatásaira. ;)
      Szerény személyem is meg van elégedve a KrisHun kivitelezésével, szóval köszönöm! Nem ittál még bubu teát? O_O Pótold be, mert nagyon finom ^^
      Gondolhatsz felőlem perverzségekre, én más sem csinálok xD Baklava nemsokára lesz, arra nem kell újabb 30 fejezetet várni, ígérem. ;)
      Értem mire gondolsz, de ennyire pontos adatokat nem tudok mondani :/ De azt ajánlom, hogy lelkiekben majd készülj fel a 33.-34. fejezetre ;)
      Köszönöm, hogy írtál, hamarosan hozom a folytatást! ^^
      Noel ♥

      Törlés
  4. OMG. Ja, ezt így máshogy nem is lehet kifejezni. xD

    Amúgy szép estét! :"D

    Nos, tehát... amikor elkezdted leírni Yixing küllemét elsőnek azt hittem, Luhan az. És ez így még oké is volt, egészen addig, amig ki nem derült, hogy Yixing volt az. YIXING. Hát ne tudd meg, mit ordítottam itt magamban. xD Vagyis igazából, csak egy jóóóó hosszú: MIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIH?! Nos, bevallom eléggé szeretem Yixinget, a Kray párost szintén és ezzel nem is lett volna gond, de hát könyörgöm, KURVA. XDDD Hát, én itt nagyon kiakadtam - vagy hát valljuk be, még mindig kivagyok. xDD Szerintem ezt nem fogom tudni feldolgozni. ._.ű

    Najó, megpróbálok a KrisHunra gondolni. xD Szóval iszonyat édesnek tartottam, hogy Sehunnie nem képes kimondani a gondolatait és igazából nagyon is kíváncsi vagyok, hogy mégis miként fogja először kimondani Yifannak, hogy szeretlek. QwQ És arra is, hogy Sehun mikor adja meg magát. UwU Naaagyon várom azokat a részeket~ :"D

    Most észrevettem, hogy azt írtad, távol kell tartanunk a felnőttektől a yaoit, de... azt hiszem, meg fogsz lepődni, ha anyukám tudja, hogy yaoit írok, SŐT! Még olvasta is - azt nem tudom, hogy még mindig, de olvasta az első akárhány fejezetet. :""""D


    Szépséges álmokat~! :3 <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Álmom vált valóra ezzel, hogy valaki a fejezetem kifejezésére az OMG-t használja xD Köszönöm ^^

      Neked is szép estét! :D

      Luhan nem..... Senkit sem utálok az Exo-ból, mivel imádom azt a bandát, de Luhan sosem volt a kedvencem és amióta kilépett, nem is szeretek vele ficiket olvasni. Nem tudom, nekem az ő külleme túl lányos, Yixinget meg mindig olyan kis unisexnek láttam :3 Nagyon szeretem én is ezt a gyereket, és régebben a Kray-t is kedveltem és talán pont ezért raktam bele őt. És sajnálom, de ez a gyerek egy ribanc xDDDD Én is imádom, de az xD

      Igen, most nagyon édesek voltak, de nem lesznek ám mindig ennyire romantikusak, csak gondoltam az elején legyen már valami aranyos is xDD Na, arra én is kíváncsi vagyok, hogy fogja kimondani Yifannak a szeretleket xD Ne tudd meg mióta agyalok ezen, de eddig még nem mentem túl sok mindenre ^^ Az már megvan, mikor fognak ezek dugcsizni és az is iszonyat közel van ám..... ^^

      Az én családomban egyedül a bátyám tudja hogy yaoit írok, és az egyik gyengébb OS-emet még el is olvasta és tetszett is neki ^^ Anyum csak annyit tud, hogy szeretem a yaoit, és hogy írok valamit, de arra még nem jött rá, hogy kombinálom a kettőt xDD

      Neked kívánok szép, KrisHunnal teli álmokat! ^^

      Noel ♥

      Törlés
  5. Szia :)
    Hááát, hűha :D
    Én tökre Luhanra gondoltam a leírás alapján, de Yixing volt az, de ahogy látom nem csak én gondoltam rá :3
    "Csak azt nem értem, ha azt szeretnéd, hogy köztünk több legyen szimpla barátságnál, akkor miért dugod a menedzser bácsit?" Ez miii :''D Imáádtaam :D Mellesleg Kris nagyon meglepett ezzel a nem-szerelmet-vallottam dumával. Mert,... nem is tudom, úgy viselkedett, mint aki éppen szerelmet készül vallani és igen, elég gáz volt Sehuntól, hogy lelépett és ezt be is látta :D És igen, azt is tökre megértem, hogy miért volt ki, hogy a tegnapi incidens után jött Sehun megbeszélni xDD
    Őszintén, egész másra számítottam, amikor kiderítésről volt szó, azt hittem, hogy valami perverzség lesz, de megoldotta egy szerűbben és kevésbé kínosan. :D
    Azért ez a: "Rendben, bele megyek ebbe" elég durva, én azt hittem kineveti vagy elküldi valahova :D Dehát ő mégiscsak Wu Yifan :3
    Szóval nagyon remélem, hogy a folytatásban nem lesz szüksége Krisnek XingXingre és áááááhhhhhhhh~~~~ NAAAGYON jó rész volt *O* és meglepően romantikus, de imádom a fluffot, úgyhogy jöhet még csak meglepett :D
    Szóval, köszönöm, hogy olvashattam és nagyon várom a folytatást :33

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Hűha bizony xD
      Nem értem, miért pont Luhan... Az én szememben az a gyerek egy nő xDD Komolyan, szerintem lányok megirigylik Luhan arcát xDD Számomra Yixing inkább az uniszex egyed, talán mert ő lehet seme és uke is xDD
      Az efféle megjegyzések csak úgy kipattannak a fejemből, s fogalmam sincs honnan jönnek xD Ja, Kris kicsit bizarr ilyen szempontból, de majd a tanárbácsi is mesélni fog a részletekről, de majd csak egy másik fejezetben... Szerintem teljesen érthető, hogy Sehun miért csak másnap ment tisztázni dolgokat. ^^
      Gondoltam, kielégítem a romantikus lelketeket egy ilyen fejezettel, mivel az mégsem lett volna annyira ideillő, ha Sehun nem elmegy Krishez, hanem mondjuk megpróbál rágondolva elélvezni. xD Ez logikusabb lett volna, de így akartam őket összehozni ^^ Megérte erre várni, ugye? Remélem, hogy igen xD
      Na, azért ennyire hamar nem fognak szexcsizni, hiszen mégiscsak az én ficimről van szó, ahol az is 30 fejezetig tartott, míg ezek összejöttek xDD De, amúgy a szexre nem kell ilyen sokat várni, viszont nem fognak rögtön egymásnak esni xD
      Örülök, hogy ennyire tetszett ez a fejezet, és köszönöm, hogy írtál! ^^ Hamarosan érkezem a következővel ^^
      Noel ♥

      Törlés
  6. Na itt van az ideje, hogy írjak. Sorry, csak kissé lusta vagyok, ráadásul tegnap leforráztam az újam és fáj.
    Viszont, ez egy extra giga mega ultra cuki rész lett.
    Nyaaah~ az én riban unikornisom Kris ágyában hempereg hát ejnye(bocsi ő az ub-m xd). De viszont Kray úgyhogy nincs gáz.
    Mindtam én, hogy csak le kell smárolnia, de a gondolatain azért röhögtem, nem csak a feje dugnivaló, de még a gondolatai is ultra ukésak, na meg perverzek.
    Bár Kris sokkalta perverzebb. De halál édes, hogy lehet ennyire zavarban, a saját szerelmi vallomása miatt?
    Áhh én ezt a beszélgetést végig röhögtem, nem tudom miért, de na.
    Kissé rövid lett, de a tartalma kárpótol.
    És az a csók... hát kéremszépen nem volt semmi, az már biztos. Viszont Sehun más helyzetben nem hiszem, hogy ennyire élvezni fogja a Kris felől jövő dominanciát. Legalábbis egy darabig. És méghogy nem féltékeny. Aha meg az anyám picsája, az.
    Jaaj, nem tudom mit írjak, még annyi, hogy kibaszottul vártam már ezt a részt és egyáltalán nem csalódtam.
    Imádlak és várom a kövit ^~^
    És tényleg ne haragudj, hogy ilyen későn írtam, na meg hogy ennyire értelmetlen lett a komim. Pussz :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Semmi baj, pontosan tudom, hogy a lustaság mekkora úr az ilyen helyzetekben. ^^ Tegnap én is megégettem az ujjam sütés közben, szóval együtt érzek veled!
      Igen, szerintem is egy extra giga mega ultra cuki rész lett. xD
      Ugye, hogy Yixing egy ribanc? Mert az xDD Régen nagyon szerettem a Kray-t, és talán pont amiatt írtam Lay-t bele ebbe ^^ Meg illett bele a ribanc feje :3
      Hiába, Sehun egy vérbeli kis perverz szexmániás uke. ^^ Nála már csak Kris jobb, akinek a későbbieknek lesznek ám még nagy beszólásai. Egy ilyen szerelmi vallomás után én is eléggé zavarban lennék ^^ Pont, ahogy Kris :3
      Viccesre és aranyosra terveztem azt a beszélgetést, és örülök, ha valaki nevetett ^^
      Ezek a romantikus fejezetek nem lesznek annyira hosszúak, mivel Sehun a legtöbbnél ugyanarra fog gondolni, de a következő fejezetet kicsit hosszabbra szeretném majd megírni.
      A csók esküszöm személyes kedvencem lett! Nos, az egy másik kérdés, hogy Sehun mennyire fog örülni Kris dominanciájának, de erről amúgy lesz majd szó a folytatásban. Már rögtön a következő fejezetben. És persze, hogy féltékeny, csak nem meri bevallani a kis huncut! ^^
      Örülök, ha nem okoztam ezzel csalódást, nagyon reménykedtem abban, hogy nem lesz túl romantikus, de azért aranyosat szerettem volna írni ^^
      Én is imádlak, és köszönöm, hogy írtál, pár napon belül hozom a folytatást! ^^
      Noel ♥

      Törlés