1. fejezet

1. fejezet

Ajtócsapkodásra ébredtem fel, azon az undorító hétfő reggelen. Egy újabb felesleges nap, aminek vége ki tudja milyen lesz. Fájdalmas arccal másztam ki ágyamból, halk léptekkel osonva a folyosóra abban reménykedve elérem a fürdőt. Már majdnem átléptem annak küszöbét, mikor valakinek lágy érintését éreztem meg alkarom közelében. Halvány mosollyal pillantottam a mellettem ácsorgó kislányra, majd leguggoltam hozzá.

- Hát, te honnan lopakodtál mögém? Még hat óra sincsen.

- Felébredtem, anyu kiabálására. – felelte, miközben megdörzsölte kicsiny álmos szemeit. Rögvest lehervadt a vigyor az arcomról, s komor pillantásokat vetettem szüleim szobája felé. Sejtettem, hogy összevesztek, a reggeli hangokból ítélve, de kiabálást nem hallottam. Ezek szerint ismét fültanúja volt mindennek.

- És mit mondott anyu?

- Azt nem értettem tisztán. – vont vállat, majd hirtelen rám kapta, eddig földnek szegezett tekintetét. – Sehunnie…

- Hm?

- Nem zavarna, ha előbb én mennék be? Tudod, nagyon kell… - pislogott rám hatalmas barna szemeivel, amitől ismételten mosoly kúszott arcomra. Adtam neki egy puszit, majd figyeltem, ahogy piciny alakja besurran a fürdőbe, halkan becsukva maga mögött az ajtót. Gyenge sóhaj tört fel belőlem, s fáradtan visszacsoszogtam a szobámba.

Miután persze Yunseo, végzett a mosdóban én is bejuthattam, s elintézhettem a kisebb-nagyobb dolgaimat, melyek a reggeli rituálékhoz tartoztak. Nem voltam az a lassan elkészülős fajta, pedig sokan azt gondolnák rólam, fél órákat állok a tükör előtt. Szerencsémre, gyorsan járt a kezem így percek alatt végeztem el a fürdőszoba beli ügyeimet, aztán kiválasztottam az aznapi szerelésemet is. Valahogy sosem állt rá arra kezem, hogy előző este előkészítsem a ruháimat. Azon a reggelen csak kinyitottam a szekrényemet, s kivettem onnan egy fekete inget, hozzá egy csőfarmert. A felső első két gombját nem illesztettem össze, nyitva hagytam, hadd nyerjenek az emberek belátást hófehér mellkasom egy részére. A nadrágot felhúztam, és rohantam is le, hogy még a szüleim előtt eljussak a konyhába. Már a szakácsnő, előző este készített nekem ebédet a sulira, így csak egy szendvicset dobtam össze, azt tervezve majd útközben megeszem. De anyám keresztbetett nekem, ahogy szokott. Morcos fejjel letrappolt a konyhába, majd teljesen semleges arccal felém fordult, s monoton stílusában pofázni kezdett nekem.

- Te meg miért vagy még itthon? Húzzál azonnal iskolába! – mordult rám, mire felfogta, hogy nem csak magában motyogja a szarságait, hanem társasága is van. Rá sem pillantva viharzottam ki az étkezőből, egyenes az előszobába.

Befűztem a bakancsomat, majd magamra kaptam egy fekete bőrdzsekit, úgy pislogtam bele a saját tükörképembe. Mint minden nap, akkor is alaposan megvizsgáltam vonásaimat, s érzelemmentesen sóhajtottam egyet. Tudtam, hogy helyes vagyok. Tudtam, hogy szeretnek a lányok, és ha őszinte akarok lenni, én is szerettem őket. Nagyon sokáig csak a feszes fenekek, hosszú lábak és a gömbölyű mellek szórakoztattak. Persze mindig voltak haverjaim, de engem csak a lányok érdekeltek; ahogy körülrajongtak, s nyíltan flörtöltek, felkeltették az érdeklődésemet, no meg a fantáziámat is. De tartós kapcsolatom nem igen volt, viszont egyáltalán nem bántam. Nálam egy „járásnak” nevezett valami annyiból állt, hogy megfektettem párszor az illetőt, majd új csaj után néztem. Sokáig azt hittem az emberek emiatt majd utálni fognak, s néhányan nyíltan kifejezték mennyire, nem tetszik nekik ez a dolog. De egy idő után rádöbbentem arra, ha tényleg mindenki undorítónak tartana – ahogy ezt azok mondták kik így is, gondolták – akkor nem jutna mindkét kezemre legalább tíz csaj. Hisz az emberek álszentek. Hangoztatják mélyen értelmes gondolataikat, de ez cselekedetekben nem nyilvánul meg. A barátnőim többsége, mind sajnálták az előttük „elvérzőt”, mégsem távolodtak el tőlem. Abba sajnos nem gondoltak bele, hogy mi lesz velük, ha az előző öt is ugyanúgy végezte; komolyan nem döbbentek rá, hogy minden lánnyal ezt csinálom? Olykor meg tudok lepődni, de nem hibáztatom őket. Hisz jóképű vagyok, népszerű és a szemükben veszélyes. Minden kamaszlány álma, meghódítani egy „rossz fiú”, abban reménykedve, hogy ők lesznek az a bizonyos Egy, akinek sikerült az örök nőcsábászt leállítania. Annyira naivak a nők! Beleálmodják magukat a különleges csoda csaj szerepébe, aki varázslatos kisugárzásával még a legnagyobb Casanovát is leakasztja. Egyszerűen szánalmas. Sajnos a mai lányok nem tanultak meg épeszűen gondolkodni; egy férfit nem lehet megváltoztatni. Csak azért, mert többször dug meg, mint másokat, még nem leszel különleges. Ilyen helyzetben van a jelenlegei barátnőm, Sulli is. El sem hiszem, hogy bevallom magamnak; párkapcsolatban vagyok. De ez nem is nevezhető igazán annak. Párszor együtt lógunk, megdöntöm és ennyi. Itt kimerült a kapcsolatunk. Hogy miért nem keresek valaki mást? Nos, ennek egyszerű oka van. Sulli tényleg ismer engem; és itt nem arra gondolok, hogy kisgyerekkorunk óta közeli viszonyban vagyunk vagy ilyesmi. Nem. Egyszerűen csak tudja, hogy nem vagyok monogám alkat, s ebbe bele is törődött már az elején. És ez tetszik. Tudja magáról, hogy nem fog a személyiségével megváltani, és ő azt használja ki, amit kap. Élvezi, ha lefekszünk, s nem nyafog amiatt, hogy nem foglalkozom vele, mert tudja, hogy nekem semmit sem jelent. Ráadásul, és nem sokszor mondok ilyet, de isteni az ágyban. Messze felülmúlja az eddigi nőimet; szexuálisan túlfűtött, tökéletesen kielégít, és mindig mutat valami újat. Így már lassan másfél hónapja együtt vagyunk. A suliban úgy vagyunk nyilvántartva, mint a tökéletes páros. Persze azzal is számoltam, hogy ha majd belém szeretett ki kell, dobjam. Lehet, sőt valószínű, hogy már most szerelmes, de eddig még nem mondta. Tudja, ha bevallaná, rögvest szakítanék, és az, neki sem éri meg. Lecsúszna a népszerűség listáján, ha nem lenne a barátnőm. És ezzel tisztában van. Nem vall szerelmet, mert nem akar ismét a lúzerek közé tartozni, akiket rendszerint a kukába szoktak dobni. Nem éri meg ez neki, tudom.

Kiléptem a házunkból, s a kedvesen mosolygó sofőrünkkel találtam szemben magam, ki már nyitotta is ki nekem a fekete Audi ajtaját. Utáltam. Nem a férfit, ő csak egy alkalmazott volt; a helyzetet gyűlöltem. De nem azzal volt a bajom, hogy menő kocsival visznek suliba; hanem azzal, hogy azaz autó a szüleimtől származott. Így savanyú ábrázattal vágtam be magam a jármű hátsó ülésére, majd bedugtam, a fülembe a fülhallgatómat s hagytam, hogy a zene magával ragadjon.

Az iskola előtt kipattantam a kocsiból, de előtte eltettem a zenelejátszómat, aztán intettem a sofőr felé, jelezve neki, hogy köszönöm a fuvart, mire kellemes napot kívánt nekem. Egy pillanatig még bámultam a kocsi távolodó alakját, majd száznyolcvan fokos fordulatot vettem, s bementem az intézménybe. Végig sétáltam a folyosókon, s mindenfelől csodáló pillantásokat söpörtem be. Időközben csatlakozott hozzám néhány haverom is, kikkel elbeszélgettem amolyan hétköznapi – tehát unalmas – dolgokról, majd az osztálytermemnél lepattintottam őket. Egyenes háttal, magabiztos kisugárzással léptem be a helységbe, s leültem a helyemre, az ablak felőli padsorban középen. Előttem, Jongdae nyomogatta a telefonját, s mikor megpillantott, végig követve a szemével fordult hátra, le sem véve rólam tekintetét.

- Hol hagytad a rajongótáborod?

- Lekoppintottam őket. Nincs kedvem még hétfő reggel is az unalmas szövegelésüket hallgatni.

- És Sulli?

- Szombat óta nem láttam.

- Nem úgy volt, hogy egész hétvégén nálatok lesz?

- Szerencsére nem! – horkantam fel. – Dolga akadt. Főbe is lőttem volna magam, ha egy hétvégét ki kell mellette húznom.

- Azt hittem jól megvagytok…

- Én is. De mostanában kezd úgy viselkedni, mint egy igazi barátnő. Több időt akar velem lenni, meg szeretné ismerni a családomat…

- Néha komolyan nem értelek Sehun. – csóválta a fejét értetlen kifejezéssel az arcán. – Ha tényleg ennyire nem kedveled Sullit, miért nem dobod ki, és keresel valaki mást?

- Mert tényleg jól megvagyunk. Nem veszem komolyan a barátnős hisztijeit, úgyis hamar leáll majd velük. Nem lóg a nyakamon, kurva jó az ágyban, és mindent megtesz nekem, amit csak akarok. Ráadásul a húgom is kedveli.

- És szereted?

- Istent ments! – szörnyedtem el a kérdés hallatán, mire barátomból jóleső kacaj szakadt fel.

- Valahogy sejtettem.

- Tudom, most mire gondolsz Jongdae; „Egy ilyen érzelmes, kedves lányba, hogy nem tudtál beleszeretni?” – utánoztam hangját és mozdulatait, mire csak jobban kezdett röhögni. – Mielőtt tényleg megkérdeznéd, már most mondom: Sulli unalmas; semmi olyan nincs benne, amiért nekem szerelmesnek kellene lennem.

- Tudhattam volna. Nem az a fajta vagy, aki értékeli a nőket.

- Ha egyszer mind ugyanolyan.

- Hidd el, egyszer majd máshogy fogod látni.

- Kötve hiszem. Ki a francnak kell tartós kapcsolat?

- Akkor te mégis miben vagy, ember?

- Nem nevezném „igazi kapcsolatnak” az enyémet. Sullit párszor megdugom és annyi. És ezzel nem mondtam újat.

- Most felkeltetted az érdeklődésemet. – azzal felállt a helyéről a padomra helyezte ülepét, úgy bámulva rám. – Nem mondtál újat? Hát miért? És neked mégis milyen lenne tökéletes kapcsolat?

- Komolyan ilyen tinilányos témákat akarsz feszegetni? Ki vagy te; Lindsay Lohan valami „z” kategóriás vígjátékból?

- Nézd el nekem, unalmas az életem. – játszotta el a nagyhalált, majd ismét normális stílusra váltott. – Szóval miért?

- Legyünk reálisak. Röviden és tömören manapság egy „romantikus” kapcsolat kimerül a szexben. Összejönnek, max két-három hónapig együtt is vannak, aztán megunják egymást. Általában szexuális téren először, hisz ha valóban „dúl a láv”, akkor sokszor tartanak váratlan légyottokat, melyek egy idő után monoton stílusra váltanak. És utána már csak hetek kérdésre, mikorra utálják meg egymást. Vagy egyszerűen az egyik félrelép, és ez már elegendő ok a szakításra.

- Oké, Mr. Párkapcsolati tanácsadó, akkor mégis milyen a számodra tökéletes kapcsolat?

- Kell a faszomnak kapcsolat! Ha tényleg egyszer olyan részeg leszek, hogy belemegyek egybe, annak már most megmondom a végét. A csaj elvárná tőlem a folyamatos udvarlást, romantikus hangulatot, és még minden mást, ami a doramákban látott. És én ott helyben dobnám ki. Akar a franc ugrálni valakinek a gyerekes kéréseire.

- Még mindig nem egyeznek a nézeteink.

- Persze, hogy nem. Én a lányok álma vagyok, te pedig az intellektuálisan túlérett művészeknek az orgazmus keltője. Tényleg, hogy haladnak a dolgok a zeneművészeti fősulival kapcsolatban?

- Eddig egész jól. Sikerült kiharcolnom egy meghallgatást, a félévzárás utáni napokra.

- Az fasza! Biztos vagyok benne, hogy felvesznek.

- Persze, hogy felvesznek, hisz király vagyok! – kérte ki magának, majd mindkettőnkből hatalmas röhögés tört ki. – Tényleg, már mondani akartam.

- Mit?

- Péntek este buli lesz az egyik srácnál, és téged is meghívott.

- Kinél?

- Valami Hong Kong-i, Jackson asszem…

- A Wang gyerek? – ráncoltam a homlokom, mire barátom olyan fejjel bólintott, mintha reveláció érte volna.

- Ő! Ismered?

- A szülei anyám alkalmazottjai, így gyakran kellett együtt vacsoráznunk, munkahelyi megbeszélések miatt. Engem is csak azért cibáltak magukkal, hogy a sráccal megtaláljam a közös hangot…

- Képzelem mi lett belőle.

- Ne is emlékeztess!

- Akkor nem fogsz eljönni?

- Dehogynem! Talán akasztok valami csajt az estére és akkor Sulli dob ki, és nem nekem kell őt.

- Komolyan már nem tudlak követni! Most akkor akarsz vele „járni”, vagy sem?

- Őszintén leszarom, hidd el. Ha velem akar maradni, maradjon, ha nem, kit izgat úgy is, találok valaki mást. De ha tovább folytatja ezt, amit elkezdett az utóbbi napokban, én esküszöm, szakítok.

- Régebben ez nem jelentett gondot neked.

- Hogy érted? – ráncoltam a homlokom, hisz nem tudtam, mire gondol Jongdae. Halkan kuncogva csóválta a fejét, kedves mosollyal az arcán, majd felém fordult.

- Régebben, ha eleged volt egy csajból, szó nélkül kidobtad. Most meg azt sem tudod, mit akarsz Sullival! Idegesít? Szakíts vele. Jól megvagytok? Akkor meg ne. Nem értelek mostanában, haver. Állandóan csak panaszkodsz a nődre, mégsem keresel újat. Áruld el nekem; mi köt téged Sullihoz?

De mikor válaszra nyitottam volna a számat, a csengő félbeszakította azt, amit még el sem kezdtem. Így csak figyeltem, ahogy Jongdae visszafordul, s tanszereit készíti elő, várva a tanárra. Ahogy bejött a vén szipirtyó, s elkezdett a kémiai vegyjelekről egy kisebb előadást tartani, gondolataim elkalandoztak. Visszatáncoltak a beszélgetésünkig, aminek a végén megakadtam. Mit mondtam volna? Hisz barátomnak igaza volt. Ha annyira szakítani akarnék Sullival, már rég megtettem volna. Mégsem lépek. Pedig az égvilágon semmi nem köt hozzá, és még az elválásunk után is élhetném az életem, úgy, ahogy eddig. Csak egy másik csaj mellett. De akkor miért nem dobom ki? Aish, nincs nekem kedvem ezzel foglalkozni!

A napom további része, egészen az utolsó óráig, a megszokottan zajlott. Szünetekben körülrajongtak, a haverok mesélték az unalmas történeteiket, amiken persze nevettem, s olykor még volt arra is időm, hogy szórakoztassam magam, Sulli segítségével. Azon a hétfő reggelen, is ugyanolyan dögösen nézett ki, ahogy szokott. Miniszoknyát húzott, ami kiemelte formás fenekét, s megvillanthatta hosszú combjait. Egyszerű fekete spagetti pántos felsőt viselt, csupasz vállait egy bőrdzsekivel fedte el. Magassarkút vett fel, a dús barna haját meg lófarokba felkötötte a feje tetejére, ijesztően feszes copfba. Élénkvörös rúzzsal kente ki ajkait, s erős sminket használt. Szexisen festett, de nem volt rám hatással. Amikor először találkoztam Sullival, komolyan lenyűgözött a teste, s hogy milyen előnyösen tud öltözködni. Mindig azt hangsúlyozta, ami a legvonzóbb volt rajta, és ez a mai napig sem változott. Csak a pillanatnyi varázsnak annyi lett. Körülbelül addig varázsolt el a kinézete, amíg meg nem szólalt. Sulli naiv lány volt, s ez sokszor meg is látszott értetlen szemeiben. Sokan azt hitték, én hülyének nézem őt, de ez egyáltalán nincs így. Pontosan tudtam, hogy a barátnőmnek van agya, csak sajnos nem használta. Ha rólam volt szó, valahogy sosem tudott önmaga lenni, amit az elején csak azért sajnáltam, mert így elveszett a varázsa, mely az ismeretségünk legelején még megvolt. Ma már nem tud érdekelni. Elismerem, hogy mindig csinos, de nem lehengerlő.

Míg ebédszünetben a haverokkal dumáltam a padomon ülve, barátnőmet félig átkarolva, gondolataim teljesen máshol jártak. Sokszor van ez, általában azért, mert teljesen érdektelen az, amit mondani szoktak nekem. Mindig csak ugyanaz a téma; hogy zártak be egy elsőst a szekrénybe, milyen buliban voltak hétvégén, és hol rendezték a legutóbbi orgiát. Már nagyon unom; valami újra lenne szükségem. Elegem van a haverjaimból, főleg a monoton témáik miatt, melyek első alkalommal sem voltak érdekesebbek. Alig várom, hogy leérettségizzem, és mehessek egy távoli helyre, messze a régi haveroktól és a családomtól. Legszívesebben külföldön élnék kötöttségek és a rohadék szüleim nélkül; de hova mehetnék? Mondjuk Japánba. Mindig is csíptem az animéket, meg az ottani kaját. Ráadásul még a nyelvet is beszélem. Vajon milyen lenne az életem Japánban teljesen egyedül? Álmodozásomból az ajtóbecsapás éles hangja zökkentett ki, melyet Jongdae idézett elő. Felvont szemöldökkel vizslattam barátomat, mire ő izgatottan és talán egy kicsit boldogan újságolta, mit hallott.

- Lecserélik Mrs. Parkot!

- Mi van?! – nyögtem ki az első kérdést, ami eszembe jutott. A meglepődöttségtől szóhoz sem tudtam jutni. A többiek is érdeklődve fordultak felé, várva, hogy végre folytassa.

- Most hallottam, hogy a diri épp közli az ofővel.

- És miért ment el Mrs. Park? – kiabált át a tömegen egy gyerek.

- Szülészi szabadságra ment.

- Az, terhes? – kerekedett el a szemem. – De hisz az egy vén csoroszlya. Fogadok, hogy nem csak az arcbőre aszott… - megjegyzésemet egy hatalmas röhögéssel díjazta a körülöttem álló társaság, mire Jongdae csak fintorogva legyintett.

- Basszus, Sehun tudod, hogy vizuális típus vagyok! Ezt meg miért kellet?!

- Bocs, haver. Na, de ki jön majd a szipirtyó helyére? Vagy el fog maradni az év hátralévő részében a töri meg az irodalom? Nem mondom az, fasza lenne.

- Reménytelen álmokat kergetsz barátom, ugyanis jövő héten érkezik az új tanár. – szomorította el az egész társaságot Jongdae. Mivel az utolsó óránk, úgyis töri lett, volna, így hazamehettünk. Ennyi előnye, legalább van a dolognak… no meg az, hogy egy hétig egy csomó lyukasórám lesz.

Semmi kedvem nem volt hazamenni, Jongdae túl messze lakott és amúgy sem akartam nála csövezni. Többször felajánlotta, hogy ha gáz van, akkor mehetek hozzá, de eddig még egyszer sem éltem ezzel a lehetőséggel. Ezért hazakísértem Sullit… illetve ez volt a terv. A házuk ajtajánál épp el akartam tőle búcsúzni, mire megragadta a kezemet, s vezetni kezdte azt testén, közben kéjjel telt szemekkel vizslatott. Sokat sejtető, féloldalas mosoly kúszott fel arcomra, majd hevesen megcsókoltam a lányt. Az ajtónak nyomtam, s testünk teljesen összesimult; éreztem minden egyes porcikáját, melyet megkívántam. Nyelvem keringőt járt szájában még többet akarva, így alig bírtam leállni. Nagy nehezen Sulli kinyitotta a bejárati ajtót, aztán az előszobában folytattuk azt, amit elkezdtünk. Bőrdzsekimet a földre dobtam, nem törődve azzal, hogy nem otthon vagyok. Abban a percben, csak Sulli teste érdekelt. Cipőimet lerúgtam lábamról, tovább falva a vastag ajkakat, melyekről az élénk rúzs már teljesen szétkenődött. A falnak nyomtam a lányt, úgy emelve meg fenekénél fogva, mire ő reflexből karolta át hosszú lábaival derekamat. Így vittem fel a lépcső, egyenesen a szobájába, ahol magunkra zártam az ajtót. És onnan, már tényleg nem fogtam vissza magam; szó szerint letámadtam. Az ágyig el sem jutottunk, ugyanis a mellette lévő asztalra helyeztem a lányt. Szoknyáját feljebb tűrve, szétszakítottam a harisnyáját, úgy tépve le róla fehérneműjét. Azután rögvest övemhez kaptam, melyet rekordidő alatt szedtem le magamról. A farmeremmel együtt alsómat is lehúztam, s meredező férfiasságomat Sulliba raktam. Azonnal éreztem az izgató forróságot, mely körülvett. Ugyan barátnőm már nem volt olyan szűk, mint az első alkalmunkkor, még mindig fel tudott izgatni. Utólag kiderült, hogy másfél hónappal ezelőtt én vettem el a szüzességét. Meg is lepődtem rajta rendesen, hogy egy tizennyolc éves lánynak ép, volt a szűzhártyája, de különösebben nem foglalkoztatott a dolog. Csak igazat adtam annak a közmondásnak, hogy szüzet dugni a legjobb. Bár az óta rengetegszer feküdtünk már le, nem tudtam megunni Sulli ágyban nyújtott teljesítményét.

Mikor ő is megérezte, hogy benne vagyok, jóleső sóhaj hagyta el ajkait, így egy pillanatra elszakadt tőlem, s vággyal teli tekintetét az enyémbe mélyesztette. Csak úgy, mint körmeit, melyeket hátamon húzott végig, mikor löktem rajta egyet. Imádtam, ha ezt csinálta, csak jobban fel tudott izgatni. Egyenletesen kezdtem mozogni benne, s minden egyet nagyobb löketemnél, Sulliból élvezettel teli nyögések szakadtak fel. Ugyanolyan fantasztikus volt, mint előtte, s ugyanúgy egyszerre élveztünk el. Csak éppen az nem egyezett, amit sikoltott közben.

- Szeretlek! – azzal elélvezett. Amint a tudatomig jutott az, amit mondott, semleges arckifejezéssel váltam el tőle. Ahogy férfiasságomra tekintettem, csak akkor vettem észre; annyira kívántam Sulli testét, hogy még óvszert is elfelejtettem húzni. Oda se neki… ha tudom, hogy ez lesz a vége, meg se fordul a fejemben, hogy megdugjam. Míg ő az asztalon pihegett, addig én felöltöztem, majd rá sem nézve megkérdeztem.

- Mit mondtál az előbb?

- Tessék? – pislogott rám, fel sem fogva a helyzetet.

- Mikor elélveztél. Azt mondtad, szeretsz. Komolyan is gondoltad?

- I-igen… - hajtotta le a fejét, majd megismételte. – Szeretlek, Sehun.

- Sulli…

- Szerelmes vagyok beléd, Oh Sehun! – csattant fel hirtelen, ami eléggé meglepett. Könnyekkel teli szemeit enyéimbe fúrta, úgy folytatva a monológját. – Az óta szeretlek, mióta elsős koromban megpillantottalak. És mindig is a barátnőd akartam lenni. És most, hogy az vagyok, ki merem mondani mennyire, szeretlek. Én lennék a legboldogabb, ha mindezt viszonozni tudnád…

- Hogy lehetsz ennyire naiv, Sulli? – kérdeztem gúnyosan nevetve, mert már nekem fájt az ártatlansága. – Te komolyan azt hitted, én is szeretlek?

- Én csak…

- Csak, mi? – kacagtam fel ismét, majd készültem kimenni az ajtaján. – Nekem semmit sem számítasz, nem vetted még észre? A mi kapcsolatunknak nevezett valami is csak annyiból áll, hogy párszor megduglak aztán ennyi.

- De…

- Nincs de! Mit hittél? Hogy majd miattad megváltozom és szeretni foglak? Ne legyél már ennyire ostoba! – fordultam felé mérgesen. – Sosem szerettelek. És téged mégis mikor kapott el ez a barátnő láz? Azt hittem van annyi eszed, hogy felfogd: nekem egy csaj csak a szexre kell.

- Csak arra? – pislogott nagyokat. A csalódottságot hirtelen a düh vette át, ami a hisztit jelentette. Lepattant az asztalról, s elkezdte hozzám dobálni azt, ami épp a keze ügyébe akadt. – Te rohadék! Kihasználtál, te faszfej!

- Tehetek róla, hogy ennyire hülye vagy? – tértem ki egy könyv elől.

- Takarodj innen! Gyűlöllek, hallod? Gyűlöllek!

- Igazán? Az előbb még szerelmet vallottál, nem? – nevettem fel jóízűen, majd lazán kisétáltam a szobájából faképnél hagyva a hisztérikus sírásban kitörő Sullit.

Komolyan nem hittem volna, hogy ennyire naiv. Azt gondoltam, legalább tisztában van azzal, hogy ha szerelmet vall nekem, szakítani fogok. De erre még csak nem is számított, csak az érzelmeit követte. Ezzel be is bizonyította, hogy milyen ostoba is valójában. Szerintem, soha többé nem fogok hosszabb ideig járni egy lánnyal, mert a következőnek is ilyen vége lenne. Én pedig gyűlölöm ezt a fajta hisztit. Miért nem lehet egyszerűen felfogni? És mégis, mi a francra számított? Pontosan tudta, milyen nőfaló is vagyok: komolyan azt hitte, miatta majd megváltozom? Na, ez a fajta naivitás fáj a leginkább. Az összes csaj ugyanolyan, főleg ebben a korban. Sulli is csak egy volt a sok közül; bár azt el kell ismernem, az ágyban való teljesítménye nagyon fog hiányozni.

Ahogy hazaértem, Yunseo csicsergő hangja fogadott, s amint levetettem a cipőmet a nyakamba ugrott, s elárasztott szeretetteljes puszijaival. A szüleimnek nevezett személyek szerencsére, nem tartózkodtak otthon, így egy kellemes délutánt tölthettem tündéri kishúgom társaságába. A szobájában ültem, ő pedig az ölemben foglalt helyet, úgy játszadozott a babáival. Aztán hirtelen, felém sem fordulva beszélni kezdett.

- Én nagyon szeretlek téged Sehunnie, ugye tudod? Mindenkinél jobban.

- Még Yejunnál is jobban? – kúszott mosoly az arcomra, ugyanis pontosan ismertem a húgom iskolai szerelmének nevét.

- Jaj oppa, ne légy már ilyen! Yejun csak egy fiú, és fiúk az egész világon vannak. De te több vagy nekem, mint egy szimpla fiú; te vagy a bátyám. Yejunt is szeretem, de téged milliószor jobban. – válaszolt nekem komolyan, majd folytatta a babázást. Szorosan magamhoz öleltem Yunseot, s adtam egy puszit a feje tetejére. Mindig is tudtam, hogy nekem van a legokosabb húgom a világon, és abban sem kételkedtem, hogy szeret engem. Teljesen önzetlenül, tiszta szívéből szeret. És ezt semmilyen nő nem tudja felülmúlni, még akkor sem, ha Sulli mondja. Nincs nekem szükségem egyetlen egy csaj szeretetére sem, csak a húgoméra. Tudom, hogy ő az egyetlen nő az életemben, akit mindig is szeretni fogok. Senki mást, csak Őt!