Oldalak

2016. február 21., vasárnap

48. fejezet

48. fejezet


 Egy percre a légzésem is leállt, mikor tudatosítottam magamban azokat a szavakat, amikkel akár ott helyben ki is lehetett volna nyírni. Esküszöm – egyrészt a saját nyomorom és a Japán kultúra iránt érzett mániám miatt is – majdnem bőgni kezdtem, síró, fagyit zabáló, szingli harmincasokat megszégyenítve, annyi különbséggel, hogy ők csak szűzként fognak meghalni én meg… Azt hiszem, ezt a mondatot nem akartam befejezni. A lényeg csupán annyi, hogy kibaszottul szarul esett, hogy Kris le fog lépni. Nem is szarul esett, jobban megfogalmazva az érzéseimet, egyszerűen csak rohadtul fájt, hogy az a férfi, akiért tényleg mindent feláldoztam, ilyen könnyedén elmenekült volna előlem. Természetesen tisztában voltam azzal, hogy ott a padlón ülve, vele beszélgetve már nem voltunk együtt, és hogy ez a lépés számára is kényszerből született, és igazából a költözésének meg nekem semmi közünk nem volt egymáshoz, de… így is majdnem embóliát kaptam a túlontúl sok információtól.
- Huh… – horkantam fel automatikusan, keserű mosollyal ajkaimon, melyeket valamennyire próbáltam leplezni, nehogy kivehető legyen a csalódottságom. – Miért pont Japánba?
- Kínába nem mehetek vissza – felelte, lassan túrva dús, puha fürtjei közé. – Nem is akarnék. Itt ugye nem maradhatok… Így lett Japán. Oda szól a pályázat, még nem éltem ott, és kapóra is jön. Miért utasítanám vissza?
- Igaz – nevettem fel kínosan, olyan szakadozva adva ki magamból a tettetett kacagás alappilléreit, hogy az már számomra volt zavaró. Kris homlokát ráncolva meredt hosszasan arcomra, talán megpróbált valamit kiolvasni belőle, nem tudom. Nem igazán volt energiám az efféle apróságokat figyelni, elég gondnak számított arra koncentrálnom, hogy ne sírjam el magamat előtte. Szerintem a hormonjaim teljesen felborultak – akárcsak egy terhes nőnek – mert bármin képes lettem volna úgy bőgni, hogy azt még egy óvodás is megirigyli. Ha kívülről látom a szerencsétlen lényemet, ezer százalék, hogy pofán verem azt a kölyök fejemet.
- Neked – szólt hozzám halkan, kissé aggodalmasan rágva meg szavait, gondosan adagolva be azokat – van valami elképzelésed a jövődről?
- Őszintén? – pillantottam remegő ajkakkal feléje, már nem nagyon tudva visszatartani könnyeimet, melyek szemem peremén pihenve vártak a szabadulásukra. – Az égvilágon semmi!
 Nem válaszolt. A szánakozó tekintete elegendő feleletet nyújtott felesleges rizsázás nélkül is. Tudtam, hogy látja, mennyire szánalmas vagyok, hogy még azt a hangyafasznyi életemet sem bírtam rendbe rakni… Láttam azt, hogy ugyanabból a helyzetből, ugyanabból a mélypontból kiindulva benne volt annyi, hogy elkezdje összeszedni a törött darabjait és valami újat kezdett építeni belőle, nekem meg még megkeresni őket sem volt erőm. Féltékenység, irigység fogott el, amiért ő nem érezte ugyanazokat a kínokat, amiket én. Igazságtalannak tűnt, hogy számára kinyíltak az új lehetőségek ajtói, én meg még a régieket próbáltam feltárni. Az életképtelenséggel s a gyengeségemmel való szembesülés fullasztó légkört teremtett testem köré.
 Hirtelen felpattanva helyemről az ajtóhoz léptem, s erőteljesen dörömbölni kezdtem rajta, kissé idegbeteg módon ragaszkodva a szabaduláshoz.
- CL, engedj ki! – kiáltottam feszülten, némi higgadtságot akarva magamra erőltetni, ami lássuk be, egy cseppet sem sikerült. Kintről nem kaptam felelet, de még egy aprócska neszt sem véltem felfedezni, valószínűleg a lány lelépett valahova.
 Fejemet a hideg nyílászárónak döntve fújtam ki a tüdőmben rekedt, megfeszült levegőt. Lázasnak, halálosan betegnek éreztem minden egyes porcikámat, de ezek eltörpültek amellett az adrenalin löket mellett, mely akkor rabolta el testemet, mikor valaki gyengéden érintette vállaimat meg.
 Határozottan, mégis lassan s gyengéden fordítottam az ajtónak hátat, lesokkolódva pillantva az előttem álló magas férfira, akinek szemei milliónyi békét sugároztak. Alakomat nekinyomta a falnak, teljesen hozzám simulva cirógatta meg arcomat, ahogy lehunyt pillákkal szívta be a helyiségben fellelhető illatokat. Derekamat szorította a megmaradt kezével, olyan közel kerülve lényemhez, hogy félő volt, teljesen egybeolvad velem.
 Hosszú, levegővétel nélküli másodpercek után úgy döntött véget vet a szenvedésemnek, s olyan csókkal ajándékozott meg, amibe mindenem beleremegett. Először lágynak akarta indítani a gesztust, de heves válaszomra már nem vágyott szelíd nyelvmozgásra. Akaratosan mart ajkaimra, tömérdek mennyiségű vággyal és kéjjel mozdulataiban, melyek az elmúlt egy hónapban, baromira hiányoztak. Ismételten megmarkolni azokat az erős tincseket, újra közel húzni meg érezni azt a testet és illatot… azt hittem ott helyben összeesek a hirtelen jött boldogságtól.
 Lihegve váltunk el egymástól, kipirosodott ajkakkal, összekócolt hajjal meredve a másikra, olyan közelségből, amibe konkrétan beleszédültem. Homlokát az enyémhez nyomta, úgy formált megint csak szavakat azzal a fenséges hangjával.
- Gyere velem Japánba! – határozott, mégis gyengéd kiejtésétől megdermedtem, s eltoltam közelemből.
- Hogy mi van?!
- Kérlek Sehun! – Azok a könyörgő, őszintén ragaszkodó kiskutyaszemek egy másodperc alatt lágyították el a szívemet. – Ez az egy hónap olyan kurva szar volt nélküled! Akkora baromnak érzem magam az egész hülye helyzet miatt… Sajnálom, hogy nem maradtam melletted, és hogy szakítanom kellett, de akkor ez tűnt a legjobb megoldásnak.
- Kinek a szemszögéből? – vágtam szenvedő grimaszt, mert egy ennyire idióta válaszra igazán nem számítottam.
- A miénkből – keserű mosoly húzódott végig arcán. – Ezt bonyolult lenne megmagyarázni… csak… – makogott ott nekem össze-vissza, mint egy rossz kamaszlány. – Felejtsd el, rendben? Többet ígérem, nem teszek ilyet, egyszerűen… Mondj nekem igent!
- Igen!
- Igen?! – hökkent meg habozást elutasító válaszomon, őszinte döbbenettel szemében. – Tényleg?
- Baszki, akarod, hogy veled menjek? – kérdeztem vissza, itt még megpróbálva elrejteni a gúnyos megjegyzéseimet, melyek a tarsolyomban pihentek.
- Persze, hogy akarom!
- Akkor ne kérdezz baromságokat – nevettem fel kicsit felszabadultabban, ahogy bűntudat nélkül bújtam karjai közé, elvékonyodott testét szorosan enyémhez szorítva. Uramisten, ez az illat mennyire hiányzott a mindennapjaimból! Viszonozta gesztusomat, s bár a mellkasába temetett fejjel nehezen szúrtam volna ki arcát, éreztem, hogy mosoly foglalt helyet azon. Beletúrt hajamba, lágyan kezdve simogatni azt, erősen tartva magához, mintha attól rettegett volna, hogy összeroppanok.
- Hiányoztál – mondta halkan, alig hallhatóan súgva ezeket fülembe, kedvesen rezegtetve meg hangszálait. Felkuncogtam, s épp annyira távolodtam el mellkasától, hogy belenézhessek szemeibe, melyek édesen tekintettek le rám.
- Te is nekem – azzal megcsókoltam. És még egyszer, majd még egyszer, egészen addig kaptam ajkai után, míg hangos nevetésben nem tört ki.
- Sehun, nyugi!
- Megmondtam, hogy hiányoztál! – leheltem párnáira válaszomat, egy mosoly kíséretében, mielőtt még megint elhallgattattam volna őt, kívánkozó csókjaimmal, amiket persze gondolkodás nélkül viszonzott. Derekamra vezette kezeit – míg egy kicsit fentebb egymással voltunk elfoglalva – s cirógatni kezdte az ottani területet, falnak nyomva kiszolgáltatott lényemet. Hirtelen jött boldogságomban már készültem volna lehámozni róla azt a felesleges szürke felsőt, de egy váratlan mozdulattal leállított.
- Ne… – mondta erőtlen hangon, védekezésképpen hasfala elé helyezve karjait. – Nem valami szép látvány.
- Ha rajtad van, nem lehet ocsmány – próbáltam viccbe csomagolt hízelgéssel elérni, hogy engedjen nekem, de ez esetben valóban nagyon makacsnak s szégyellősnek bizonyult. Viszont mikor megint odanyúltam, eltolta kézfejemet, még hátrált is.
- Ne Sehun! – kérte ismét. – Tényleg nem szeretném, hogy lásd!
- Előbb vagy utóbb, úgyis fogom – sóhajtottam, egy lépést téve felé, nyomatékosítva szavaimat. – Kérlek, vedd le!
 Nem tette. Karjai ugyanúgy teste előtt pihentek, görcsösen szorítva az anyagot, amely elrejtette mindazt, amit nem akart megmutatni. Beesett arcán pírfoltok jelentek meg, ahogy elfordította rólam tekintetét, egy olyan pontba bámulva, ahonnét még véletlenül sem szúrhattam ki zavarát. Úgy tűnt – abban a kissé homályos raktárhelyiségben –, hogy félt. Ezt a fajta félelmet pedig mindenkinél jobban ismertem.
 Halk nyögést eleresztve testemből, alig észrevehetően evickéltem a lehető legközelebb kerülve hozzá. Akármennyire is ellenkezett, s vörösödött el, nem tágítottam, mikor erőszakosan megmarkoltam a lágy ruhadarab alját. Mihelyst megindítottam a vetkőztetés folyamatát egy szimpla, mégis határozott mozdulattal, gyermeki nyüszítés hagyta el ajkait, majd beleegyezően leengedte védekező karjait.
 Mikor már teljes egészében az ujjaim között szorult a kényelmes felső, megértettem a férfi aggodalmát, reakciómat illetően. Egyszerűen… sokkoló volt a felsőteste látványa, és ezúttal nem jó értelemben. Az egykoron egészséges, izmos s szemeket gyönyörködtető, valamikor még kockás hasfal abban a percben csont soványan nézett vissza rám. Látszottak a bordái, teljesen eltűntek a dicséretre méltó formák, helyettük egy teljesen ellaposodott felület maradt. A vékony, tejfehér bőrfelület úgy tapadt a kiálló medencecsontra, mintha annak közelsége tartaná életben. A mellkasa beesett, soványsága rémisztő képeket festett elém, fehér, egészségtelen színéről nem is beszélve, ami, ugyan sok esetben vonzó lett volna, abban a tónusban csak lesokkolt. Mintha egy auschwitz-i reklám állt volna előttem, ez a gondolat pedig felforgatta a gyomromat.
 Hitetlen fejcsóválás közepette ragadtam meg kezét, s kezdtem az ajtó felé húzni, melyen erős dübörgésem csengett vissza.
- CL, engedj ki minket! – üvöltöttem idegesen, várva egy aprócska neszre. – És azonnal rendelj egy XXL-es méretű pizzát!
 Mintha csak erre a végszóra várt volna, az eddig zárt állapotú nyílászáró váratlanul kinyílt, s egy elégedetten mosolygó lány lesett képünkbe.
- Na, kibékültetek? – kuncogott magában, de öröme rögvest lecsillapodott, mikor megpillantott a mögöttem álló, félmeztelen csontvázt, Wu Yifan személyében. – Jesszusom Yifan, amikor azt mondtam, menj modellnek, nem gondoltam komolyan!
- Ne most szórd a remek vicceidet – küldtem felé gúnyos megjegyzést, ahogy kivonszoltam Krist abból a helyiségből, egy az üzletben található székre ültetve őt. – Itt van nálad egy hónapja, de nem vetted észre, hogy betegesen sovány lett? – vontam kérdőre a szőkeséget, aki védekezésképpen maga elé helyezte kezeit.
- Bocs, hogy nem ellenőriztem minden négyzetcentiméterét naponta háromszor! Felnőtt ember, nem az anyja vagyok, hogy pátyolgassam a lelkét! – felelte hevesen, majd egy kis gondolkozás után, helyesbítette válaszát. – Illetve nem muszáj ilyen alapossággal vigyáznom rá! Különben is – harapta be alsó ajkát – előttem nem vetkőzik. Ez a kiváltság úgy tűnik csak neked jár.
 Éreztem, ahogy kezdett totálisan elvörösödni a fejem.
- Megmondtam, hogy ne humorizálj! – korholtam tovább a lányt. – Inkább menj, és szerezz ennek valami kaját!
 Szerencsémre, nem kellett kétszer kérnem, CL alakja hirtelen tűnt el, majd jelent meg az üzlet központi telefonja mellett, amin rögvest tárcsázott egy pizzériát. Ahogy hirtelen felindulásból mondtam, valami spéci olaszos feltétű, családi méretűt rendelt, amely – meglehetősen hamar – mindössze fél óra alatt meg is érkezett hozzánk.
 Kris a pult mögött foglalt helyet, egy odarakott széken, én pedig közvetlen a hátánál ültem, figyelve, ahogy enni kezdett. Ha tehettem volna, az egészet lenyomom a torkán, hogy ne legyen már ennyire bitang sovány, de sajnos ilyen hamar senki sem hízik meg. Pedig inkább legyen párnásabb, mint csontos… legalábbis anno lányok esetében ezt tapasztaltam jobbnak.
 Ahogy erre gondoltam, automatikusan simítottam végig vállán, közelebb húzva magamhoz. Terpeszem közé fészkelte be lényét, fejét hasfalamnak döntve, úgy folytatva tovább az evést. Akaratlanul kezdtem rendezgetni már lenőtt, szőke tincseit, úgy cirógatva azokat, mint Burnie kutyámat. Szívem szerint lehajoltam volna hozzá egy csókra, és már készültem is volna erre – hozzá hasonlóan –, amikor váratlanul megzavartak.
- Szóval – ült le a pult szemben lévő végére az eladólány, sokat sejtető mosollyal ajkán. – Most akkor megint együtt vagytok?
 Krisre pillantottam, ő pedig rám. Azt hiszem, egyértelmű volt a válasz, mindkettőnk részéről.
- Nem – Na baszod, erre a válaszra kurvára nem számítottam tőle! Elképedve hajoltam arcába, amolyan „Mit érzel, hogy ezt mondtad?” fejet vágva, őszinte lesokkolódással vonásaimon. CL hasonlóan értetlen tekintetét az enyém mellett látva, a férfi hangosan felnevetett.
- Most…? – pislogott a szőkeség, tanácstalan szemeket meresztve. – Akkor nem?
- Persze, hogy együtt vagyunk – mosolygott továbbra is elégedetten, jó kedvében majszolva közben pizzáját. Szemeimet megforgatva löktem egyet fejét, mire megkaptam értetlen pillantásait.
- Látom a humorod elemében van – vágtam egy pofát, de csak egy kinevetést tudtam kicsalni belőle.
- Baj, hogy jó a kedvem? – kérdezett vissza.
- Az előbb még nem volt az.
- Lehet, de már itt vagy – cirógatta meg alulról államat, elérve ezzel, hogy ránézzek. Felülről megfigyelve, Kris baromi cukin festett, ahogy bambi szemekkel meredt felfelé, egyenesen könyörögve egy aprócska pusziért. De azért sem kapott.
- Fasza, hogy én kellettem ehhez – sóhajtottam halkan, miközben körbetekintettem az üzletben, hagyva, hogy a férfi tovább ehessen.
- Kérsz? – emelt hirtelen arcom elé, pontosan a feje felé, egy szelet pizzát.
- Kösz, inkább nem – fintorodtam el, majd alig észrevehetően hasamra vezettem egyik kezemet. – Érettségi közben megártott a sok nassolás, és kicsit meghíztam. – Nem voltam az a fajta, aki emiatt parázni szokott, de ami tény az tény, és a bazi finom csokik miatt, amiket Sullitól gyűjtöttem, a mérleg egy kicsivel többet mutatott, mint átlag esetben.
- Akarod, hogy közösen ledolgozzuk? – nyalta meg alsóajkát, ahogy pajkosan feltekintett rám. Egyből tudtam mire gondolt.
- Neked mindig a szexen jár az eszed?!
- Ha mellettem vagy, akkor igen!
 Ahogy Kris meg én lefolytattuk ezt és a még ehhez hasonló párbeszédeinket, észre sem vettünk, hogy az előttünk ülő CL-nél valószínűleg kiakadt a fangörcs skála, és nagy esélyt láttam rá, hogy készült meghalni szívrohamban.
- Uramisten, de édesek vagytok! – nyikkantott fel, kezeit arca elé helyezve, ujjai között lesve ki ránk, akárcsak egy rossz kislány.
- Szerintem neked okoz a legnagyobb örömöt, hogy megint együtt vagyunk – kuncogott fel Kris, visszatérve az eredeti pozíciójához, így a feje ismételten a hasfalamnál pihent.
- Naná, hogy nekem! – nevetett. – Már akkor shippeltelek titeket, amikor még nem jártatok. Hiába, YiHun forever!
- YiHun? – ráncoltam homlokomat.
- Yifan + Sehun – adott egyértelműnek tűnő választ a lány, mintha ezt eleve tudnom kellett volna.
- Akkor már inkább KrisHun – hajoltam le egykori tanárom füléhez, belesuttogva ezeket a szavakat.
- Ja, az sokkal jobban hangzik – értett egyet velem. – Szerintem CL születésnapjára csináltatni kellene egy Keep Calm and Ship KrisHun feliratú pólót.
- Annak tuti nagy hatása lenne…
És így történt az, hogy újra összejöttem Yifannal.

***

 A szóbeli érettségi előtti időszak valami fantasztikus volt. Tudtam, hol van Kris, mindig meglátogathattam és tölthettem vele némi időt, ami azért több volt a semminél. Persze, az intim részekre lehetőségünk nem adatott, mert ő dolgozott a pályázat érdekében, és nekem is már készülnöm kellett, így a találkozásaink nem nyúltak hosszúra. Mondjuk annyira nem bántam, mert már annak is örültem, hogy egyáltalán a közelében lehetek néha.
 Ez idő alatt is a lakásában laktam, ő meg CL-nél, és ez így volt rendben. Természetesen sok melóm volt azzal a hatalmas kéróval, gyakran ki kellett takarítani meg kaját kellett szereznem magamnak, de ezt gond nélkül megtettem, elvégre még mindig ő fizetett mindent, szóval egy szavam sem lehetett. Nem mintha lett volna.
 Na, és körülbelül két héttel a szóbeli érettségi előtt baszott be ismételten a gebasz, amikor leugrottam Krishez, de teljesen kiakadva, és valószínűleg totál összetörve feküdt a pulton.
- Mi történt? – kérdeztem, mert tippem sem volt arra, mi lehetett a baja.
- A pályázat – lépett mellém CL, sajnálkozva tekintve az elkeseredett férfira.
- Visszautasították?
- Vissza – sóhajtott, beletúrva hajába. – És ez teljesen kiakasztotta.
- Sejtem – vakartam meg tarkómat, mivel már csak a szenvedő látványától is aggódni kezdtem. Egyáltalán nem tűnt olyannak, mintha ez meg sem kottyant volna neki; úgy festett, akárcsak egy családját elvesztett ember.
- Megértem végül is – közölte hirtelen a hosszúfürtös szőkeség.
- Mert?
- Ha nincs pályázat, nincs ösztöndíj, és akkor nincs kiköltözés Japánba. Ergo, itt kell még maradnia!
 Na ja. Ez volt Kris legnagyobb ellensége; a maradás. Baromira nem tett volna jót neki – és nekünk sem –, ha még ki tudja mennyi időt kell eltölteni ebben az országban. Kirúgták, és ha kiderül, hogy velem feküdt le, azzal a gyerekkel, aki a kapcsolat kezdetén még kiskorú volt, akkor mehet is a sittre. Erre pedig senkinek nem volt szüksége, legfőképpen neki nem.
 Lehet akkor és ott meg kellett volna vigasztalnom, de annyira passzívan viselkedett, hogy jobbnak láttam elmenni onnan. Egyedül kellett inkább lennie, szerintem teher lettem volna a számára, azt pedig nem akartam.
 Néhány napig hagytam érlelni a dolgot, majd újra benéztem hozzá. Legnagyobb meglepetésemre, egyáltalán nem volt elkenődve, de még rossz hangulata sem volt; nem, Wu Yifan kifejezetten boldogan járt-kelt a helyiségben, s amikor megpillantott engem, egyenesen felkapott és úgy megpörgetett, mint a filmekben a lányokat szokás.
- Hé, mire van ennyire jó kedved? – nevettem, még mindig a karjai között.
- Hogy mire? – csókolt állon mosolyogva. Mosolyogva? Vigyorgott, mint a tejbetök. – Arra, hogy költözünk Japánba!
- MI VAN?! – hökkentem, a lehető leghangosabban meredve az őszinte boldogságtól csillogó szemekbe, melyek nem úgy tűntek, mintha hazudtak volna.
- Jól hallottad!
- De hogyan? – értetlenkedtem, immár a földön állva. – Azt hittem visszautasították a pályázatodat.
- Azt vissza – bólintott egyetértően, jelezvén, hogy nem tévedek. – A követelményeknek nem feleltem meg, de a Tokyo-i kiadó egy másik szakasza felfigyelt rám, kutattak utánam, és miután megtudták, hogy van egy kiadott könyvem, elolvasták.
- A Lidércnyomás-t?
- Igen – bólintott lelkesen. – És tetszett nekik!
- Nem mondod komolyan?! – akadt el még a lélegzetem is.
- De igen! Sajnos újra nem adhatják ki náluk, de felajánlottak egy eléggé szép számokkal rendelkező előleget, temérdek mennyiségű időt, és egy két hálószobás lakást Tokyo-ban.
- Ezt azt jelenti­…? – makogtam örömömben, annyira, hogy még a mondatot sem tudtam befejezni.
- Érettségi után az első géppel utazunk!
 Ezúttal én ugrottam a nyakába, olyan boldogan, hogy sírni tudtam volna. Erősen tartotta a derekamat, én pedig belefúrtam fejemet nyakába, szorosan ölelve testét magamhoz. Majd megcsókoltam, akkora hévvel, hogy szegény majdnem elesett tőlem. De nem tehettem róla… piszkosul örültem!
 Ekkor viszont még nem ért véget az a nap, és az események sem csökkentek. Aznap volt az, hogy vásárolnom kellett, így csupán egy pénztárcával a kezemben leugrottam egy közeli boltba, hogy még kihúzhassam egy darabig otthon.
 Épp egy kávézó előtt mentem el, mikor váratlanul egy ismerős alakot pillantottam meg magam előtt. Dús, világosan csillogó barna haja válla tetejét simogatta, ezzel is kiemelve ovális fejformáját, pont úgy, mint évekkel ezelőtt. Keskeny, nőies álla volt, vékony, rózsaszínes színben játszó igéző ajkai, hihetetlenül édes pisze orra, és ártatlanságtól ragyogó hatalmas barna íriszei, akárcsak régen. Törékeny alkata láttán elfogott egy régi, megmosolyogtató érzés, s mikor vékony kézfejére pillantottam, majdnem hangosan felnevettem egy váratlanul feltört emléken. Semmije sem változott, egyedül öltözéke tükrözte, hogy idősebb lett; egy sokkal felsőbbrendű, hozzá illő ballonkabát díszelgett rajta azon az esős tavaszi napon. Látszott, hogy már nem végez alantas munkát, hanem egy olyan helyen van, ahol megbecsülik. Legalábbis ebben reménykedtem.
 Hosszasan meredtünk egymás szemébe, és egy idő után el sem akartam hinni, hogy tényleg őt látom. Így hát kissé ráncos homlokkal tettem feléje néhány lépést, kieresztve magamból egy szimpla, mégis életem egyik legnagyobb kérdését.
- Haneul?

16 megjegyzés:

  1. Úristen! De miért miért..?! Te most hagyod hogy én itt halnak meg?! Hát Noel te tényleg értesz ezekhez a dolgokhoz! Ez csodálatos! És újra össze jöttek?! Én ott könnyeztem...és mennek Japánba?! OMG...te meg akarsz ölni...na és Haneul megjelenik?! Na ez a végpont a kiakadáshoz! Wow..így reggelre egy jó nagy löketet adtál így nekem! Köszi....én meg itt haldoklom..❤❤❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hehehe, azért mert gonosz vagyok :3 Nem, igazából nem vagyok az, mert ha valójában gonosz lennék, akkor most Kris meg Sehun nem jöttek volna megint össze. *düdüdüdüüü* Van ez így :D Arra vagyok igazán kíváncsi, hogy a következő fejezet elején, Haneulra hogy fogtok reagálni :D Érdekes lesz, ezt előre megsúgom :3
      Örülök, hogy löketet adtam ehhez a naphoz, és köszönöm szépen, hogy írtál nekem :3
      Noel ♥

      Törlés
  2. Úristen!!! Összejöttek ^^ komolyan úgy éreztem magam, mint CL >< itt fangörcsölök már reggel... XD De awwww.... Még mindig a hatása alatt vagyok szóval értelmes dolgokat ne nagyon várj :P De az az utolsó mondat.. Féljünk? Bár nekem Sehun reakciójából úgy tűnt, hogy ő már lezárta magában ezt az ügyet, de rólad bármit el tudok képzelni xD Olyan kár, hogy nemsokára vége de lassan tényleg itt az ideje :) Ja és még annyit, hogy Krist hízlald fel de gyorsan!! XD
    Egyszóval nagyon kis kawaii fejezetecske volt, megfangörcsöltettél (elolvadtam ;)) és nagyon várom a kövit! Hwaiting! (Jaj és még egy utcsó dolog: Mondon ott leszel?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, összejöttek. Túlságosan szeretem őket ahhoz, hogy elválasszam őket... illetve most még így gondolom, aztán ki tudja mi lesz XDDD (Még bármi megtörténhet :D). Félhettek felőlem, csak én tudom, hogy mi lesz a következő fejezetben XD Hát figyelj, néha még magamat is meglepem, szóval semmit sem tudhatsz biztosra :D
      Örülök, hogy tetszett, és hogy megfangörcsöltettelek :D Hamarosan hozom amúgy a folytatást :D
      Hát nekem ez a con nagyon kérdőjeles, mert még mindig nem tudom biztosra, hogy egy vagy két napos lesz. Mert ha két napos lesz, akkor vasárnap megyek, ha viszont csak egy, akkor nem.

      Törlés
  3. Szia^^
    Mar nagyon vartam ezt a reszt^^ Ugy orulok hogy megint egyutt vannak^^ Remelem hogy elmenek Japanba.Kivancsi vagyok hogy most mi fog torteni,hogy Haneul felbukant.Nagyon tetszet a resz,koszonom hogy olvashatam<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :3
      Ennek örülök ^^ Hiába, olyan nagy KrisHun shipper vagyok, hogy őket mindenképpen egymás mellett szeretném tudni :3 Lesz még itt cselekmény, még akkor is, ha már csak 2 fejezet van hátra :3 Köszi, hogy írtál ^^
      Noel ♥

      Törlés
  4. Hali senpai!^^
    OwO Hát ebben a részben voltak dolgok! Titkon egy kicsit reméltem, és számítottam is rá, hogy Haneul megjelenik, de ezt elvetettem. Most meg újra találkozik vele Sehun, lesznek itt beszélgetések. :D
    Ehehe, amikor KrisHun újra egyesült, hát én fangörcsöt kaptam, akárcsak CL. Azok ketten haláli édesek, és.. és MENNEK JAPÁNBA! Remélem semmi nem jön közbe... megint.
    M-már csak 2 fejezet. T-T Annyira, de annyira remélem, hogy Happy End lesz.
    Iszonyatosan várom az utolsó pár részt!^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hali Kohai! ^^
      Bizony voltak :D Eredetileg nem terveztem, hogy újra felbukkan, de aztán meggondoltam magam, azt illetően, hogy hát Sehunnak kijár, hogy tudjon erről a csajról valamit XD Érdekes lesz a párbeszédük, ebben biztos lehetsz :D
      Cl-lel nagyon a többi yaoi fan-t szeretném tükrözni, kérlek, mondd, hogy sikerült :D Nagyon remélem, mert a csajt imádom, és Sehunék tényleg nagyon édesek ^^
      Köszönöm szépen, hogy írtál nekem, remélhetőleg nemsokára érkezem a folytatással és majd aztán a végével....
      Noel ♥

      Törlés
  5. Esküszöm szórakozik velem ez a szar XDD
    Kétszer írtam meg a fasz kommentet, bocsánatot is kértem, be is próbáltam másolni, ezt sem tuti, hogy elküldi.... miért...?
    Asszem a mai nap nem kéne többet léteznem, bocsánat mindenki.

    Mint az egyetlen ember, aki a tettek mezejére lép, felszólalni kívánok:

    Hagu előrehajolt, könyökét az íróasztalon tartva, és komor arckifejezéssel folytatta:
    - Egy utolsó dologra.
    - És mi lenne az?
    - Noel, szükségünk van az agyadra.

    Miért nem lehetsz olyan író, aki az utolsó néhány fejezetben csak elárasztja a megkeseredett olvasókat egy csomó vattacukorral, csillámpónoval és lepkepisivel?
    Mondjuk most nem is voltál olyan gonosz, mert magával viszi Japánba (OHMYGAWD CL ÁTÉRZEK MINDENT!! KRISHUNNNNN!) De miért Haneul? Oké a történet nem lenne teljes nélküle, és meg kell jelennie.... de... don't hurt me. Plox.
    Amúgy amúgy amúgy folytatást. :3 Mert nem bírom nélküle. Sírok a befejezésért. Legyen konfliktus Haneul miatt, mazo lettem az írásod miatt, mostmár szükségem van rá. A te hibád.


    Sikerült...? :D
    Tenyleg sajnalom, hogy ilyen bena vagyok XDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, tudom drágám, tudom.
      Igen, azt it láttam, hogy többször írtál, és többször nem jöttek neked össze a dolgok.
      Egyetértek, de csak azért, mert köcsög vagyok, és ezzel húzhatom az agyadat :D

      Hát öhm.... Oké. Bevallom a komment ezen része nem annyira világos, de eltekintek ettől és inkább megyek tovább.

      Hát ez egy nagyon jó kérdés, szerintem nem te vagy az egyetlen, aki feltette :D Valószínűleg azért nem vagyok ilyen, mert már unom, hogy mindenki csak happy dolgokat szeretne (köztük én is). Persze én is szeretem a happy endet, de azt is szeretem, ha előtte szenvednek XD
      Hamarosan hozok neked folytatást, ne aggódj, lesz ott minden, Haneultól elkezdve, mindenkiig :D *gonoszan nevet magában*

      Sikerült.
      Elnézem a bénaságodat, csak neked, csak most.

      Törlés
  6. Szia Noel!
    Gondoltam, hogy nem bírják már egymás nélkül ennyi ideig, de nagyoon örülök neki hogy mostmár remélhetőleg együtt is maradnak ( bár nálad sosem lehet tudni :D )
    Nagyon boldog voltam miközben olvastam, fülig ért a szám :)
    CL t meg úgy imádom, ahogy van :) és köszönöm neki hogy bezárta azt a kettő kis bénát, mert ez egy nagyon jó terv volt. Azt hiszem ha szükség lesz rá én is kipróbálom ezt a módszert :D örülök neki hogy végül mégis mennek Japánba :) és aztán Haneul... :O mik lesznek még itt? Már kiváncsi vagyook nagyon rá :)
    Köszönöm hogy olvashattam
    - Renii

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Reni! :3
      Olyan kis izék vagytok, hogy itt örültök, amiért megint együtt vannak, de azért még egy minimális szinten maceráltok, hogy nálam sosem lehet tudni, mi lesz még itt.... XDD Amúgy teljesen igazad van XD
      Helyes, szeressük együtt CL-t :3 Cl egy okos nőszemély, tudta, hogy azok ketten nem fogják bírni a bezártságot, és előbb vagy utóbb egymásnak esnek. És ez történt :3 Hehe, történni fognak még itt a dolgok, szóval annyira azért nem kell örülni :D
      Köszi, hogy írtál nekem, hamarosan hozok folytatást.
      Noel ♥

      Törlés
  7. Wáááááá!!! OmOnaaaaaaa!!
    Hallod, végre megint együtt! Ez a KrisHun shipper felső dolog tetszik, én iskérek! :D
    De... úgy megijedtem mikor rávágta, hogy: NEm.
    Mondom mi van? Akkor most nem? vagy de, vagy mi?Na aztán boldogság volt. Amúgy nem tudtam hírtelen, hogy miért nem szeretné, hogy levegye a felsőt. Azt híttem valamiért, hogy van rajta valami sebhely, vagy folt *hogy honnan jött nem tudom ne kérdezd*
    Haneul! Jaj de vártalak már! Remélem kiderül minden ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megmondtam neked, hogy örülni fogsz ám! :D Hahaha, hát figyelj, ha valaki bevállalja a nyomtatást, felőlem csináltathatunk KrisHun pólókat XDD Én biztosan nem bánnám :D
      Na, majd megnézem mit írsz majd a Haneulos jelenetre, kíváncsi vagyok ám :D

      Törlés
  8. Szia Noel!
    Ezúttal kénytelen voltam két részt elolvasni, mert nem bírtam volna egyesével haladni. Amúgy is Kris Japánba költözős kijelentése tovább haladásra késztetett. Hát nagyot nevettem, amikor leesett, hogy ez Sehunnak megint csak fájdalmat okoz. Szegényke :-P De szerencsére hamar egymásra hangolódtak és menni Japán juheeeeeé. XD
    Jaj, viszont Kris lefogyott valóját cseppet sem szerettem volna elképzelni, de megtettem és most ez így reggelre nem volt valami jó. :-\
    CL-t mindig is bírtam és most még jobban, mivel neki köszönhetjük, hogy ez a két szerencsétlen egy légtérbe került. ^^
    Basszus, én már teljesen megfeledkeztem arról, hogy Haneul esetleg felbukkanhat. Valaha még gondoltam erre és vártam is, de egy ideje nem férkőzött a tudatomba.
    Nos, nagyon várom már, hogy ebből mi fog kisülni. *.* De azt majd csak este fogom, mert munka közben elég volt ezt a kommentet megírni, nem akarok pont hosszú hétvége előtt lógni.
    Majd még jelentkezem. Pusz <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Ditta! ^^
      Hehe, ennek örülök! :3 Na, tudtam én, hogy a Japános dolog miatt mentél tovább (éreztem a zsigereimben). Hát ja, ez Sehunkának csak fájdalmat okozott, de annyi baj legyen... XD A lényeg, hogy megint love van!
      CL-t csak szeretni lehet, elvégre az a nő itt... egyszerűen tökéletes, mondjuk én az életben is imádom :D
      Ejnye, megfeledkezni egy másik fontos női karakterről XD ja, annyi minden történt itt, hogy erről az eshetőségről megfeledkeztünk :D
      Jaj, remélem tetszeni fog, ami kisül ebből :D Nem szabad lógni, dolgozzál csak, én majd várlak! ^^
      Noel ♥

      Törlés