34. fejezet

34. fejezet

 Miközben realizáltam, hogy nekem ténylegesen ki kellene mennem a konyhába és kuktasapkát húzva a fejemre elkezdeni sütögetni, addig Kris úgy vizslatott, mintha teljesen megőrültem volna. Mondjuk, ez félig igaz is volt.

- Mit értesz azon, hogy sütnöd kell? – kérdezte mellettem feküdve párom, egy percre sem lazítva engem szorító karjain. Neki is pont a fontos pillanatokban kell romantikusnak lennie, bakker!

- Hát azt, hogy sütnöm kell. Tudod, amikor az ember kimegy a konyhába és alkot valami bazi finomat – definiáltam neki gyorsan a sütés fogalmát, egy kicsit megfűszerezve a saját véleményemmel, de a lényeg azért benne volt.

- Ez valami idióta szokás, mint nálam a dohányzás? Szex után sütit készítesz, és utána csapatsz egy pikniket? Ha ez így van, hogy maradtál ennyire vékony? – találgatott poénosan párom, de nem igazán díjaztam humorát, mert nekem, viszont muszáj volt megcsinálnom azt a kurva baklavát, amihez még be is kellett vásárolni. Így nehézkesen ugyan, de kimásztam öleléséből, majd sebesen felülve készültem volna olimpiai futókat megszégyenítve kisprintelni, hogy bevásároljak, de megakadtam, amikor függőleges állapotba kerültem.

- A büdös picsába! – sziszegtem fogaim közt, ahogy megéreztem ennek a passzív-feles dolognak a hátulütőjét. A szex baromi jó volt, de a fenekem már az utómunkálatokat nem nagyon díjazta; úgy fájt, mintha épp kinyitottak volna benne egy esernyőt. Teljesen ledermedve, lassan fordultam Kris irányába, aki amolyan „Szólni akartam” pillantásokkal dobálózva próbált bocsánatot kérni, hogy erről a dologról elfelejtett tájékoztatni. Mondjuk, számíthattam volna rá. – Azt hiszem, ez a sütés dolog várhat még egy kicsit…

- Egyetértek – biccentett aprókat, miközben közelebb evickélve hozzám, hátamra apró csókokat szórva érte el, hogy visszabújjak mellé az ágyba, ahonnan eredetileg el akartam menni. Hozzásimulni tűzforró testéhez sokkal csábítóbbnak tűnt, mint a konyhában, fájó farpofákkal sütögetni. Ráér még az a baklava, előtte hadd élvezzem már ki a lehetőségeimhez járó élvezetet; és ezzel száz százalékban Krisre gondoltam.

- Így akartad? – kérdeztem hirtelen, ahogy kellemes ölelésében pihenve elmélkedtem a helyzetünkről. Alig tíz perccel előtte szexeltünk, utána pedig összebújva feküdtünk az ágyban, teljes némaságban; így kellett ennek lennie?

- Mire gondolsz? – duruzsolt fülembe, piszok dögös hangszínt erőltetve magára, amitől képes lettem volna ismételten elélvezni. Komolyan, ez a férfi, mikor kezdett megőrjíteni engem? Mielőtt összejöttünk volna, semmit nem éreztem iránta erre, tessék; az izmos karjai közt hallgattam mélyen búgó szavait.

- Még egy hónapja a szertárban azt mondtad, nem úgy szeretnél lefeküdni velem, mint valami nőknek szánt pornóban. Így akartad, ahogy most történt? – tettem fel kérdésem alaposabban megfogalmazva, időközben felé fordítva kifáradt testemet. Kris elmosolyodott, majd kedves csókot nyomva ajkaimra, halkan elsuttogta válaszát.

- Így. Sőt, ez az alkalom még az elképzeléseimet is felülmúlta.

- Hogyhogy? – érdeklődtem továbbra is, pedig ezek a tények annyira nem voltak fontosak. Mondjuk csak Kris gondolatait szerettem volna egy kicsit jobban megismerni.

- Mert hirtelen történt, én pedig szeretem a spontán dolgokat – vonta meg vállait, továbbra is mosolyogva, közben folyamatosan cirógatta hátamon a bőrt, ahogy egyik kezével még mindig derekamat karolta.

- Spontán dolgok, mi? – nevettem ki lesajnálóan. – Ami a szertárban történt az, mi volt?

- Váratlan fellángolás – válaszolt reflexből, figyelmen kívül hagyva előző megnyilvánulásomat.

- Engem nem ért valami váratlanul, hiszen előtte mondtad, hogy be vagy indulva.

- De melletted mindig be vagyok, nem értem ez miért került akkor előtérbe – értetlenkedett aranyosan, mintha komolyan is gondolta volna szavait. Mondjuk az ő esetében, gyakran nem tudtam eldönteni, hogy most viccel, vagy egyszerűen csak nyersen fogalmaz.

- Mert először mondtál nekem ilyeneket, és egy ehhez hasonló megnyilvánulás eléggé begerjeszt egy eleve kanos tizennyolc évest – adtam magyarázatot, miért volt számomra lényeges a szertáros eset. Persze Krisnek nem hiszem, hogy fogalma volt arról, hogy mennyire kiéhezett állapotban történt köztünk az aktus, bár lehet tudott róla, hisz valamennyit biztos erről is meséltem, amikor még a terápiákra jártam.

- Eleve kanos? – húzta fel szemöldökét perverz módba kapcsolva. – Kifejtenéd?

- Mit nem lehet ezen érteni? Ez az egy hónap kínszenvedés volt számomra, bakker.

- Hogyhogy? – érdeklődött, miközben aranyos mosolyával akarta elvonni a figyelmemet arról, hogy konkrétan majdnem miatta döglöttem bele a szexhiányba.

- Ne játszd az ártatlant! Felcsigáztál akkor a szertárban, és egy teljes hónapot kellett várnom a teljes kielégülésért. A végén már ott tartottam, hogy nemet váltok, hátha nőkét nagyobb esélyeim lesznek.

- Mire akarsz mindezzel kilyukadni? – akasztotta meg nevetve nevetséges mesémet, ami már inkább kezdett átcsapni a paródia kategóriájában, mint a panaszkodáséba.

- Csupán azt akartam megtudni, hogy miért vártál eddig? Nem azt mondom, hogy a szertárban, de ebben az egy hónapban bármikor megkaphattál volna; miért pont ma?

 Yifan elmosolyodott: Kedvesen, mintha édesnek találná kérdésemet, holott tudta, mennyire komolyan gondoltam szavaimat. És éreztem, hogy ő is normális választ készült adni, csak éppen a gondolatai összeszedése kicsit hosszadalmasabb időbe telt.

- Tudod Sehun, az elmúlt években csak sekélyes kalandjaim voltak, s mindet üres, érzelmek nélküli szexszel vegyítettem. Szerettem volna, ha az első normális párkapcsolatomnál végre több van bennem puszta szexuális vágynál, és azt akartam, hogy te is készen állj minderre. Ezért vártam. – Kris magyarázata több volt, mint kielégítő. Bár néhány szava, csak még több kérdést szült bennem, amikre ott helyben követeltem a választ.

- Mit értesz „üres, érzelmek nélküli szex” alatt? És komolyan huszonkét éves létedre most van az első párkapcsolatod?

 Párom felnevetett.

- Kitagadásom óta, most fordult elő először, hogy az aktus után, nem léptem le rögtön a partneremtől. Itt vagyok, s mellette feküdve, mintha csak egy lányregényben lenne megírva, hihetetlenül boldogan válaszolok a gyerekes kérdései. Mert nyolc év után most történt az, hogy végre nem érzem egy elhasználódott, félresikerült, teljesen felesleges szardarabnak magam, akit csak és kizárólag a testi örömök emlékeztetnek arra, hogy még életben van.

- Mintha csak magamat hallanám – húzódott keserű mosolyra ajkam, miközben hagytam, hogy Kris szavai egészen múltbéli énemhez vándoroljanak, akinek fogalma sem volt még akkor arról, mennyire üres valójában.

- Te…?

- Ha a múltam megismerése és egy látott nemi aktus után, még meg mered kérdezni, hogy volt-e részem érzelmekkel teli szexben esküszöm, lecsaplak – mondtam, megpróbálva kicsit elviccelni, az amúgy eléggé szégyellnivaló témát, hiszen senki sem vállalná fel büszkén, hogy egyik partnerét sem szerette, akivel valaha lefeküdt. Az én életemben, pedig azért volt néhány ilyen lány, akiknek elég nagy részét, valószínűleg komolyan megbántottam.

- Nem mondom, hogy meglepetésként ért, de tényleg senkit sem szerettél azok közül, akiket megdöntöttél?

- Kris, akibe szerelmes voltam, ő sosem lehetett az enyém. Az utána következő lányokkal csak a hatalmas űrömet akartam betölteni; nem éreztem irántuk semmit, az erős szexuális vágyon kívül. Tudod, hogy megy ez: előjáték aztán szex, utána pedig gyors távozás. Megtagadtam magamtól az aktus utáni perceket, amik talán még felül is múlják magát a lényeget. Az egyetlen ember, akitől nem léptem le, és akivel már a kapcsolatunk elején is sokkalta több volt köztünk, mint alkalmi kapcsolat, az egyedül te vagy! – Nem igazán gondolkodtam, amikor erről beszéltem, így utolsó mondatom lényegét nem fordítottam le magamban, s talán ennek köszönhető, az a hatalmas öröm, ami ezek tudatosítása után került Kris arcára. Párom kissé elpirulva, a klasszikus, meglepődve boldog arcmimikáját vette elő, ezzel kifejezve, milyen sokat jelentett számára mindaz, amit mondtam. Nem tudom, és valószínűleg a közel jövőben nem is fogom megtudni, ő hogyan élte meg ezt a beszélgetést, de hirtelen ajkaimra maró csókjai majdnem mindent elárultak. Automatikusan viszonoztam gesztusát, miközben csupasz testét enyémhez szorítottam, úgy ízleltem tovább a férfit, akiből úgy éreztem, sosem elég. Akaratosan kerültem fölé, s heves csókcsatánk közben, csípőjére ültem, aminek hatására jóleső nyögés tört fel belőle. Mintha csak egy pornófilm forgatókönyvében lett volna megírva, egy óramű pontosságát megszégyenítő tempóban ült fel, ezzel egy klasszikus lovaglópózba kényszerítve mindkettőnket, ami – mit ne mondjak – baromi izgató volt.

- Megint akarod? – suttogta mosolyogva, ajkaimra lehelve erotikusan csengő szavait.

- Ha már úgy is be vagy indulva – motyogtam két csók között, ahogy megéreztem lábai közt, ágaskodni kezdő férfiasságát.

- És mi van a fenekeddel, nem fáj?

- Majd hozzászokom!

 Végszónak ez tökéletes volt Krisnek, így leszarva már a többit, azt tette, amit tennie kellett. Hozzám simulva csókolt ajkaimra, gyengéden kényeztetve nyelvjátékával, miközben derekamnál fogva ölelt magához. Karjaimat nyaka köré fonva ízleltem az elmémet, megrészegítő ízeket, ahogy egyre közelebb férkőzve hozzá, próbáltam nem atomjaimra hullani a túl sok gyönyörtől. Viszont, alig két perccel később, a bejárati ajtón való hangos dübörgés szedte szét az idegeimet.

- Faszom – sziszegtem idegesen, ahogy a folyamatos kopogás nem akart abbamaradni. Szomorkásan tekintettem páromra, aki fáradtan fixírozta a semmit, a hang irányába fordítva fejét. – Ki kell nyitnod, igaz?

- Előbb vagy utóbb rá fog jönni, hogy itthon vagyok.

- Basszus – sóhajtottam csalódottan, miközben lemásztam páromról. Kris az ágy szélére araszolt, majd gyorsan felállt, s a földre ledobott melegítőjét kezdte keresni, amit sietősen magára kapott. Így félmeztelenül indult kifele, de még mielőtt egyedül hagyott volna, kapkodva utánam fordult.

- Megpróbálom hamar lerázni – hajolt közelebb, majd egy puszit nyomva ajkaimra, a háló ajtaját nyitva hagyva sietett ki, hogy az idegesítő monoton hangot megszüntesse. Ezek után, én már csak némán füleltem.

- Halihó Yifan! – hallottam meg a csilingelő női hangot, ami rögtön pánikot keltett bennem. Mi a faszomat keres ez itt?

- Nahát! – döbbent le párom is. – Minek köszönhetem a szívéjes látogatást? – Az istenit Yifan, ne udvarias légy, hanem küldd el a picsába!

- Amikor utoljára láttalak, eléggé rosszul festettél, szóval úgy gondoltam megnézem, hogy vagy – válaszolt egyszerűen a lány, majd a magas sarkú cipő kopogása arra engedett következtetni, hogy a nő belépett. Baszki Kris, te mégis mit művelsz?

- Ez nagyon kedves tőled, de amint láthatod, remekül vagyok.

- Tényleg jól nézel ki. Gyúrni jársz? – kérdezte a nő, egyre erősödő hanggal, ami csupán arra engedett következtetni, hogy beljebb jutott a lakásban. A nappali környékén lehetett, mikor párom ismételten megszólalt.

- Nem éppen, de mondd csak, mit keresel?

- Még régebben kölcsönadtam neked egy CD-t, amire sürgősen szükségem lenne. Merre találom?

- Valószínűleg a hálóban van. De majd…

- Hagyd csak, megtalálom – válaszolt csiripelő hangon, számomra tökéletesen kivehetően, hiszen csinos alakja ott állt az ajtóban, körülbelül másfél méterre tőlem. Magamban hangosan káromkodva, gyorsan eltakartam testemen a lényeget, s vártam az elkerülhetetlent, amikor is a mindig mosolygó hölgyemény megfordult, és majdnem teljes ádámkosztümben megpillantott engem.

 Hosszú-hosszú másodperceken keresztül csak meredten bámultuk a másikat, én abban reménykedve, hogy a lány nem kapott agyvérzést, míg ő csak ledermedve fixírozta hófehér testemet. Időközben Kris is megérkezett, de nem mert megszólalni, hiszen vendégünk rémisztő látványa, megakasztotta a szavakat a férfiban.

- Te úristen! – sikított fel hirtelen a lány, hatalmas mosollyal arcán, amivel hol engem, hol lesokkolódott páromat ajándékozta meg. – Úristen, úristen és ÚRISTEN! Ti jártok? Ez most komoly? ISTENEM, EZ HALÁL ÉDES! – CL lányokhoz méltóan fangörcsben tört ki, ahogy realizálta kapcsolatunkat, és nem mellesleg jelenlegi helyzetünket is. Egy pillanatra megfeledkeztem arról, a lány mennyire is imádja a melegeket… Ah, pedig első ránézésre tök normálisnak tűnt. Krisnek már akkor sok volt CL rajongása, így lemondóan távozott a körzetünkből, egyedül hagyva engem a folyamatosan száját jártató nőszeméllyel. A rohadt dög… Fejemet csóválva araszoltam az ágy végébe, majd egy gyors mozdulattal felálltam, hangosan felszisszenve, hisz a fenekem nem mellékesen még mindig fájt, s eközben a csípőm köré tekertem a lepedőt, aztán úgy kerültem ki a továbbra is fangörcsölő lányt. De baszki, nem vette észre magát, csak azért is követett a nappaliba, ahol a ruháimat szedtem össze, miközben fél szememmel a minket vizslató Krist figyeltem. Kissé már ingerülten hallgattam a visítozó, huszonéves, állítólag felnőtt nőt, aki egyszerűen a ráröpült rózsaszín ködtől, nem látta, mennyire tolakodó a viselkedése.

- Oké CL, most fogd be a szádat, de nagyon gyorsan! – ordítottam el magam, abban reménykedve a lány, végre valahára összecsukja vastag ajkait. Megszeppenve pislogott rám, hatalmas bambi szemeket meresztve, akár egy bűnbánó kiskutya. – Igen, Yifan és én járunk, és elhiszem, hogy ez az információ a fangörcsölős szívednek eléggé megterhelő, de legyél már ránk tekintettel, bassza meg! – A csípőmre erősített lepedőt tartva, másik kezemben pedig boxeremmel és nadrágommal hadonászva gesztikuláltam, miközben véget vetettem a folyamatos kislányos visítozásoknak.

- Akkor menjek el? – kérdezte a lány, mire megráztam fejemet.

- Nem kell – sóhajtottam. – Úgyis be kell vásárolnom.

- Ja persze – mosolyodott el a háttérből párom, majd észrevétlenül rám kacsintott, ezzel egyszerűen csak azt akarva elérni, hogy magamban elküldjem a faszba, amiért ilyen dögös.

- Veled mehetek? – kérdezte ártatlanul a lány. – Ígérem csendes, leszek.

 Halkan felsóhajtva pillantottam Krisre, aki aprókat bólogatva, szinte könyörgött, hogy CL inkább engem faggasson ki a kapcsolatunkról, mint őt, mert látszólag a nő akkor tőlem jobban tartott, mint páromtól. Valószínűleg Yifan ezzel rögtön arra asszociált, hogy engem majd kevésbé irritáló módon fog kikérdezni. Mondjuk ebben volt valami, így ilyen gondolatokkal egyeztem bele a dologba.

 Alig fél órával később én és CL, akár egy elbaszodtul tökéletes szerelmespár, egy hatalmas üzletben vásároltuk össze a baklava összetevőit. A lány tényleg csendben volt, egy árva szót sem szólt, és ez egy idő után kezdett nagyon zavarni. A túlságosan nagy némaság miatt, minden egyes velünk szembejövő úgy vizslatott engem, mintha előbb közöltem volna a barátnőmmel, hogy megcsaltam az anyja temetésén. Rohadt kínos szitu volt, mondhatom.

- Nem fogsz megszólalni? – kérdeztem alig láthatóan felé sandítva.

- Még egy darabig nem – vont vállat, továbbra sem nézve rám, hisz valószínűleg még mindig bűntudata volt az előbbi miatt.

- Ha nem akarsz kifaggatni a dologról, akkor minek kísértél el?

- Így törlesztek.

- Mit akarsz törleszteni? – értetlenkedtem, immár egész testemmel a csinos nő felé fordulva, aki meglepetten könyvelte el gesztusomat. – Az Istenit CL! Az oké, hogy az előbb kiakadtam és ordítottam veled, de csak azért, mert nem szeretem, amikor a magánéletemben turkálnak, és ez a „pasival járok” dolog, kicsit még furcsa nekem – vettem lejjebb a hangerőmet, ahogy mondatom második részéhez értem, miközben visszafordultam magam elé, s a bevásárlókocsit kezdtem fixírozni. Nem nagyon terjesztettem az igét, miszerint Oh Sehun újonnan a farokra gerjed, így erről nagyon senkivel sem tudtam beszélni. Xiumin esetében sanszos volt, hogy elfecsegi Chennek a dolgot, azt pedig nem akartam, másnak meg amúgy sem szólhattam. De CL itt volt, ráadásul nő volt, és nem járt a suliba, így vele akár még meg is tárgyalhattam volna mindezt, viszont a látszat szerint, összefosta magát tőlem.

- Ne haragudj, hogy nem fogtam vissza magam, de ez olyan női dolog, tudod? Pasi vagy, ezt nem érheted, de a lényeg annyi, hogy nagyon örülök nektek, és nem csak azért, mert két férfiról van szó – simított vállamra a lány, halvány mosolyt eresztve, ami kifejezetten gyönyörűvé tette őt. Eddig csak folyamatosan vigyorogva láttam CL-t, ami szintén jól állt neki, de a kicsit visszafogottabb, lágyabb mosoly, akár még emlékeztetni is tudott volna arra, hogy miért szerettem a női nemet. Miért láttam egy-egy lányt, kifejezetten varázslatosnak, és miért vágytam rájuk, talán túlságosan is. Csupán egy ilyen mosoly kellett volna néhány hónappal ezelőtt, és talán nem lesz elegem a nőkből. Mert bár CL-t mindig is kedveltem, de amikor utoljára lefeküdtem Sullival végleg betelt a pohár lányok terén; persze maga a testi kapcsolat tényleg baromi jó volt, viszont akkor délután az addigiaknál is üresebbnek éreztem magam. És miután megtapasztaltam Krissel, milyen, amikor az ember igazán élvezi a szexet, már nem akartam visszamenni a nőkhöz. Viszont CL mosolya egy pillanatra emlékeket ébresztett bennem arról, miért szerettem Haneult, miért tartottam vonzónak Sullit, és miért döntöttem meg annyi lányt anno. És erre visszaemlékezni, azért jó volt.

- Titokban drukkoltál, hogy összejöjjünk, ugye? – sandítottam a lányra, aki rögtön, sokat sejtetően kezdett mosolyogni, ezzel teljesen elárulva magát.

- Jó öreg yaoi shipper lelkem, már akkor dolgozni kezdett, amikor megtudtam, hogy Yifan a tanárod. És lám; most együtt vagytok.

- Igen, de hangsúlyozni szeretném, hogy titokban vagyunk együtt – említettem meg mellékesen, hogy én és Yifan nem vállaljuk nyíltan a kapcsolatunkat. Nem az, hogy nem akarjuk, egyszerűen csak nem tehetjük, hiszen akkor minden szépnek és jónak vége lenne.

- Félti az állását, igaz?

- Meg úgy mindent – egészítettem ki a lány mondatát. – Ha kiderülne a kettőnk közti viszony, akkor minden megborulna: Őt kirúgnák, rám ferde szemmel néznének, és nagy valószínűséggel mindenki kettőnk ellen fordulna. Erre meg aztán senkinek sincs szüksége.

- Vártok érettségi végéig?

- Valószínűleg – vontam meg vállam. – Bár erről még nem igazán beszéltünk. Nem akarok ilyen témájú beszélgetéseket.

- De miért? – lepődött meg a lány, miközben figyelte kezemet, ahogy egy hatalmas csomag lisztet rak a kocsiba. – Együtt jártok, kellene ilyenekről beszélnetek.

- Viszont nem akarunk. Mármint, persze azt tisztáztuk, hogy az iskolában és az utcán mi csak tanár és diák vagyunk, nem több, de nem koptattuk a nyelvünket tovább. Fogalmam sincs mi lesz velünk később, sőt azt sem tudom, mit csinálunk majd holnap. Szerinted így akkor mi most elmés csevelyeket fogunk lefolytatni, a további kapcsolatunkról?

- Ezek alapján biztosan nem – forgatta meg szemét a lány. – A helyedben én megkérdezném mi lesz veletek majd néhány hónap múlva.

- De engem ez nem érdekel – feleltem kapásból, amin a mellettem sétáló CL eléggé meg is lepődött. – És itt van a lényeges különbség a nők és férfiak között; tudod minket, pasikat nem foglalkoztat a jövő. Yifan és én csak élvezzük a jelent, le se szarva mi lesz majd másnap, hisz azon parázni vagy agyalni teljesen felesleges. Lehet majd néhány hónap múlva, szakítunk, vagy egyikkőnket elcsap egy busz, vagy mit tudom én. De jelenleg baromi jól megvagyunk, és kettőnket csak ez érdekel.

- Wow – hőkölt hátra, elismerő tekintettel bombázva engem, amit először nem tudtam mire venni, hiszen ez a nézés CL esetében lehetett cinikus, és halál komoly is. – Ha Yifan is így gondolja, akkor te lelkitársra találtál.

 Erre már nem mondtam semmit. Tényleg nem tudtam volna megfogalmazni azt a valamit, ami köztem és Kris között volt, de szerettem azt a megmagyarázhatatlan, kézzel nem megfogható érzést, ami akkor kerített hatalmába, amikor tanárommal voltam. Ez lenne az a bizonyos „férfi szerelem”, amiről Xiumin is említést tett?

- Nem mellesleg miért jársz ilyen furán? – kérdezte hirtelen CL, végigmérve tetőtől-talpig, hátha megtalálja a gikszert, aminek köszönhetően nem bírok normálisan lépkedni.

- Kettőt tippelhetsz királylány – emeltem rá lesajnáló tekintetem, mivel ekkora meleg fanként, erre nem volt képes rájönni. A lány csak megemelte szemöldökét, ahogy a reveláció rátört.

- Oh, szóval épp félbeszakítottam valamit, amikor kopogtam?

- Maradjunk annyiban, hogy Yifan már benne volt a dologban. Ha érted… - próbáltam ezzel arra utalni, hogy egy második menetet örömmel nyomtunk volna, ha CL-re nem akkor jön rá a… igazából fogalmam sincs miért jött.

- Ha a „dolog” a seggedet jelenti, akkor igen, értem – bólintott aprókat, miközben kiélvezte teljesen ledöbbent arcom látványát. Ezt a csajt tényleg elég piszkos fantáziával áldották meg, mit ne mondjak.

- Ennyire tág azért még nem vagyok – súgtam halkan fülébe, mire a lány valamiért, a füle tövéig elvörösödött. Komolyan nem értem.

- Miért? Eddig hányszor feküdtetek le? – tette fel a nem éppen rá tartozó kérdést, és ha nő lettem volna, valószínűleg besértődtem volna, hogy egyáltalán ez iránt mert érdeklődni. De mivel pasi voltam, szartam minderre, és egyszerűen csak válaszoltam.

- Egyszer.

- Csak?! – lepődött meg őszintén a lány. – Ha az ember rátok néz, azt hiszi, ki se bújtok a hálóból.

- Ha ezt bóknak szántad, akkor kösz – biccentettem felé, felnevetve, mert valóban nem tudtam eldönteni, hogy ez most egy pozitív vagy negatív jellemzés volt. Mondjuk, ha jobban belegondoltam, CL-nek teljesen igaza volt, mert Kris és én nem éppen a visszafogottságunkról illetve a prűdségünkről voltunk ismertek, és ha tehettem volna, az egész napot Yifannal töltöttem volna a franciaágyon… És onnan már ment volna minden.

- Ezt inkább egy külső szemlélői megállapításnak szántam – mosolyodott el a lány is, s éreztem, itt már kezd visszatérni a rég megismert személyisége. Innen már sokkalta könnyebb volt CL-lel beszélni, hiszen mindketten felengedtünk és már egyikkőnk, sem érezte magát feszélyezve, nem úgy, mint az elején. A lány sokat kérdezett, főleg arról, hogyan is jöttünk össze, és miután ott az áruházban kifangörcsölte az agyának szinte egész tartalmát, visszakísért Kris házához.

- Mit látsz még, mint kívülálló? – kérdeztem a szatyrokkal kezemben, ahogy egyre közelebb kerültünk a hatalmas épülethez.

- Yifan teljesen odavan érted! – A lány mosolya ismét lágyabbá változott, ahogy talán kissé irigykedve emelte rám meleg tekintetét. Őszintén nem tudtam mi zavart jobban, az a minimális féltékenység szemeiben, vagy a mellkasomból kiszakadni készülő szívem.

- Ezt honnan veszed?

- Ezek szerint, amikor egyszál lepedőben kimentél a nappaliba, nem vetted észre az arcát, igaz? – pillantott rám, különös kedvességgel szavaiban, és meglepő lágysággal kisugárzásában. Ezzel a lánnyal tényleg van valami…

- Nem – ráztam meg fejem. – Miért, milyen volt?

- Hát, én férfi szemében nem láttam még olyan csillogást, ami Yifanéban volt akkor, mikor téged megpillantott. Miközben elviselted a fangörcsölésemet, ő végig rád fókuszálva csak ajkai szélét harapdálta, akár valami rajongó kisfiú. – Ahogy visszagondolt párom ábrázatára, halkan felnevetett. – Bármit is szakítottam félbe, ma este hatalmas kárpótlásban lesz részed.

 Szívem hangosan zakatolt, azt hittem átszakítja testemet erősségével, de ehelyett csak tovább verte mellkasfalamat, nem akarva, hogy szervezetem lenyugodjon. Valószínűleg nem is tudott volna.

- Nekem viszont mennem kell – pillantott karórájára CL, majd mellém szökkenve egy puszit nyomott arcomra, majd megajándékozott férfiak ágyékát megmozgató mosolyával. – Pusszantalak, és sok sikert a későbbiekben!

- Köszi – motyogtam orrom alatt, ahogy egy pillanatra visszanéztem a lány már távolban szökdécselő, kecses alakját, amely egy idő után, eltűnt a semmiben. Sóhajtva egyet, kicsit még mindig fájó farpofákkal felcipeltem a szatyrokat, mind a tizenkét emeleten keresztül, majd egy laza mozdulattal konkrétan berúgtam Kris lakásának ajtaját. Párom, továbbra is félmeztelen állapotban, ijedten eszmélt fel a kanapéról, miközben egy könyvet kezei közt szorongatva készült felállni.

- Na, hogy ment? – kérdezte, immár függőlegesen vizslatva.

- Egész jól – válaszoltam, miközben a szatyrokból pakoltam ki az étkezőasztalra.

- Nem faggatott?

- Az elején fél órán keresztül kussban volt és utána sem kérdezett tolakodóan, egyszerűen csak elbeszélgettünk…

- Kettőnkről, igaz? – fejezte be mondatomat, egy megerősítésre váró kérdéssé formálva azt.

- Szerinted egy melegeket istenítő csajjal, egy ilyen szituáció után, mégis miről, másról beszélnék? – pillantottam fel rá mosolyogva, mire Kris amolyan „Jogos” arckifejezéssel megajándékozva engem, lehajolt hozzám, s nyomott arcomra egy puszit, bármiféle ok nélkül.

- Sajnálom, be sem kellett volna engednem – szabadkozott, miközben lassan ízlelgetni kezdte bőrömet, egyre lágyabb hangszínre váltva.

- Most már mindegy; legalább volt okom levonszolni a seggem vásárolni és elkezdeni sütni. – Szavaimra a férfi elszakadt nyakamtól, majd meglepetten kezdett fixírozni, hisz valószínűleg sajátos forgatókönyvem eltért az ő terveitől.

- Sütni fogsz?

- Aha – bólintottam, ahogy Kris kissé csalódott ábrázatára pillantottam.

- És micsodát? – kérdezte egy fokkal jobb kedvvel, de tudtam, hogy szíve szerint inkább engem kóstolgatna, mint a főztömet.

- Baklavát.

- Te tudsz baklavát sütni? – döbbent le őszintén, hisz lássuk be, ha az ember rám néz, egy millió év alatt sem tudja megmondani, hogy egy konyhatündér vagyok.

- Kiskoromban rengeteg időt töltöttem a szakácsnéval, szóval az évek alatt, elég sok mindenre megtanított az öreglány, többek közt a baklava elkészítésére is – adtam gyors választ, miközben végignéztem az asztalon, hogy tényleg minden szükséges eszköz illetve hozzávaló megvan-e.

- Dögös – suttogta közvetlen közelről fülembe, vágytól túlfűtött mondandóját, ami megremegtette egész testemet, hisz Kris mélyen dörmögős hangja az utóbbi időben, efféle csomagolásban így hatott rám. Megrökönyödve ragadtam meg az asztallap szélét, visszafojtott lélegzettel hagyva, hogy a férfi lassan hátulról átöleljen. Még ruhán keresztül is éreztem forró felsőtestének tapintását, ami hevesebb tempóra kényszeríttette amúgy is sebesen dobogó szívemet. Nyakamba csókolva suttogta szinte teljesen kivehetetlen szavait, miközben testemen játszadozó ujjai, fokozatosan lejjebb haladtak, egészen ágyékom területéig. Hangos sóhajok közepette figyeltem, ahogy lassan kigombolja nadrágomat, majd bármiféle előzetes figyelmeztetés nélkül, alsónadrágomban kezd turkálni, mintha csak egy hatalmas táskában keresne valamit. – Ráér az a baklava későbbre is; előbb fejezzük be azt, amit elkezdtünk – közölte ötletét, valószínűleg kaján mosollyal arcán, hisz biztos vagyok benne, hogy élvezte kínzásomat. Lassan már körömmel kapargattam szegény asztal tükörsima lapját, ahogy próbáltam visszafogni hangomat, de ezt úgy elég nehéz volt, hogy Kris keze a nadrágomban matatott.

- Egy óra! – nyögtem hangos sóhajaim közepette, amikor is hirtelen a boxeremben mozgó hosszú zongoraujjak, megálltak. Párom távolabb hajolt tőlem, s kíváncsian pislogott rám, arra várva, hogy folytassam mondatomat. – Egy óra, míg elkészül, legrosszabb esetben másfél; kibírod addig?

 Kezét kihúzta nadrágomból, majd halkan felnevetve arcomhoz hajolt, negédes szavakat suttogva fülembe.

- Persze – azzal rávágott egyet fenekemre, majd eltávozott a konyhából, egyenest a nappaliba, ahol a kanapén helyezte magát kényelembe. – Ha szükséged van valamire, csak szólj!

 De nem volt. Könnyen eligazodtam Kris konyháján, így viszonylag hamar is fejeztem be a sütést, aminek köszönhetően párom nagyon elégedett volt. Konkrétan, mikor kivettem a sütőből a tökéletes állapotban született süteményt, és az asztalra helyeztem azt, Yifan leszarva koszos lisztes kezemet s a háziasszonyokat, megszégyenítő kinézetemet, felkapott, s akár egy kiéhezett, ex-pasi, az ágyra döntve várta belegyezésemet a dologba, ami egyértelműen abban nyilvánult meg, hogy magamról minden ruhát leszedtem. Párom elmosolyodott, és onnan már csak az éjszakára tartozott, mi történt kettőnk között.

 Másnap, azaz szombat reggel, korán elmentem Kristől, előtte persze hagytam neki egy üzentet, mint a romantikus tinidrámákban, annyi különbséggel, hogy én csak annyit írtam neki az aprócska cetlire, hogy elmentem és majd jövök. Szerintem ezt nem kell túldramatizálni, hisz nem voltunk házasok, és mindkettőnknek megvolt a saját életünk és a vele járó problémáink. Én pedig egy olyan dolog előtt álltam, amitől esküszöm, jobban rettegtem, mint régebben az emlékeimtől; és ez nálam nagyszó.

 Az óra már majdnem nyolcat ütött, én meg legjobb barátom lakása előtt álltam, várva, hogy a karórámon megjelenjen életem következő hatalmas dátuma, amiről úgy éreztem, meghatározó lesz. Amint a nagymutató a tizenkettes fölé került, mély levegőt véve becsengettem hozzájuk, s utána már csak figyeltem. Nem sokkal cselekedetem után, az ajtó kitárult, és egy álmos tekintetű Jongdae-vel találtam szembe magamat, akit eléggé meglepett hirtelen tett látogatásom.

- Tessék – nyomtam kezébe a becsomagolt süteményt, amire úgy tekintett először, mintha a rég elveszett kisfiát adtam volna oda.

- Ez micsoda? – értetlenkedett, hol engem, hol az édességtárolót vizslatva, mintha komolyan nem tudná felfogni a helyzetet. Mondjuk szombaton reggel nyolckor én, általában azt sem szoktam tudni, melyik hónapban vagyunk.

- Baklava – feleltem megköszörülve kicsit torkomat. A fiú, kikerekedett szemekkel, csillogó tekintettel és teljesen belelkesült arcmimikával realizálta a szituációt, ami csupán azt sugallta neki, megnyerte a gyerekes fogadásunkat.

- Tudtam, baszd meg tudtam! Éreztem, hogy egyszer még seggbe fognak rakni! – imitált beljebb a hajlékába, miközben bazi hangosan bizonygatta az igazát. Az efféle pillanatokban kicsit barátom emlékeztet CL-re, és ha jobban belegondolok, sok mindenben hasonlítanak is.

- Akkor most örüljön a fejed, de ezerrel – sóhajtottam fáradtan, miközben elernyedt testemet a kanapéjára helyeztem, majd halkan felszisszentettem, mert bár Kris baromi óvatos volt velem az éjjel, azért az ilyeneknek egy darabig még nyoma fog maradni. Olyannyira, hogy még Jongdae is kiszúrta, hogy friss a dolog.

- Nocsak, mikor töcsköltek meg, hogy ennyire fáj az alsófertájad? – huppant le elém, elégedett mosollyal ajkain.

- Tegnap – válaszoltam egyszerűen, mert se kedvem sem pedig energiám nem volt, valami frappáns megjegyzéssel visszavágni. Barátom hihetetlenül önelégült mosollyal vizslatott néhány pillanaton keresztül, majd önmagához méltóan, faggatni kezdett.

- Na, és ki a szerencsés, aki egy estére megkapott?

- Ki beszélt itt egy estéről? – értetlenkedtem, mert komolyan nem hittem a fülemnek; Jongdae tényleg azt feltételezte rólam, hogy egy pasival, csak egyéjszakás kalandom lenne? Ennyire felszínesnek tűnök? – Nem hazudtam, amikor azt mondtam, járok valakivel.

- Oh, szóval a kis Sehun párkapcsolatban van egy pasival? – húzta fel még boldogabban szemöldökét, mintha eme beszélgetésnek minden másodpercét kiélvezte volna.

- Igen.

- És mióta?

- Kicsit több mint egy hónapja – meglepően könnyedén válaszoltam barátom kérdéseire, pedig ezek azért eléggé a magánéletem nagy részét képezték. Milliónyi érdeklődéssel teli mondat, aminek végére Jongdae csupán egy kérdőjelet rakott, és ezek után, szerény személyem majdnem mindenre kielégítő választ adott. Nem volt energiám titkolózni, vagy játszani a szerénykedő meleget, hisz az elmém nagy része még mindig ott feküdt az ágyban, Kris meleg karjai közt. Nem volt lélekjelenlétem száz százalékban Chenre koncentrálni, és épp ez szülte a probléma gyökerét is.

- Mondd, ismerem az újdonsült barátodat? – Jongdae szavai messzinek tűntek, túlságosan is, hisz mintha nem is az ő hangjában lett volna csomagolva ez a kérdés. És talán pont ezért adtam egyenes választ.

- Ismered.

- Odajár a suliba? – lelkesedett be ismét a fiú, nem akarva leszállni a témáról, ami nem tett jót, sem nekem, sem a következményeknek.

- Így is mondhatjuk – vontam vállat, hatalmasat ásítva, mert tényleg baromi fáradt voltam, s emiatt a figyelmem is lankadt, majdnem minden téren.

- Hogy érted? Ki ez a srác? – És itt merülhetett volna fel bennem a kérdés, hogy mi az anyám tetves picsájáért válaszoltam… Miért?!

- Wu Yifan…

Ahogy kiejtettem ezt a két szót ajkaimon, barátom arcára ráfagyott a mosolya, s vidám, önfeledt tekintetét az értetlenség és a döbbenet váltotta fel. Teljesen lesokkolódott ábrázatára volt szükségem, hogy ténylegesen felébredjek és rájöjjek arra, mekkora hibát követtem el azzal, hogy ezt az információt kiadtam magamból.

- Az irodalomtanárunk? – nyelt egyet, maga elé meredve, miközben ezt kérdezte. Nem válaszoltam. – Te lefeküdtél az irodalomtanárunkkal?! Elment az a maradék eszed is, ami volt?!

 És üvöltött. Ordított, mintha csak meggyilkoltam volna valakit, én meg figyeltem dühtől eltorzult ábrázatát, amely másodpercről másodpercre vált egyre félelmet keltőbbé. Néztem, ahogy hosszú nyakán kidagadnak erei, ahogy a vér elönti arcát, ezáltal vörössé varázsolva azt; ahogy karján befeszülnek izmai, miközben hevesen gesztikulálva vág mindent a fejemhez. Elhordott mindennek, idióta felelőtlen kölyöknek nevezett, önző, semmivel nem törődő érzéketlen faszfejnek hívott, de előkerült még az elmebeteg illetve a lelki nyomorék jelző is, ami után, a fiú barna íriszeiből apró könnyek kezdtek potyogni. A benne feszülő sok idegtől sírt, nem a szomorúság vagy a sajnálat érzése miatt, hiszen akkor semmi ilyesmit nem érzett, irántam meg pláne nem. Tudtam, hogy akkor haragudott rám, és valahol mélyen csalódott is bennem. És mit tettem én? Néztem a magából teljesen kikelt fiút, miközben hallgatva becsmérlő szavait hagytam, hogy azok keresztülmenjenek rajtam, minden részemet apró darabkává zúzva. Szúrt, néhol égetett az a hang, ami éveken keresztül békét és megnyugvást hozott a mindennapjaimba; de egykori örömöm forrása nem dalolt akkor nekem, hanem szidott, vad, helyenként talán hazug szavakkal illetve tetteimet, s ezáltal engem is. Miért hagytam, hogy bántson? Egy részem úgy hitte, megérdemlem.

- Mi ez az ordibálás? – lépett ki egy szobából Xiumin, érdeklődő, ám egyszerre aggódó arcmimikával. Rögtön felálltam, amint megpillantottam a fiút, mert éreztem, ha Chen őt is beavatja a dolgokba nekem, muszáj lesz mennem.  

- Sehun lefeküdt az irodalomtanárunkkal! – fordult párja felé idegesen a fiú, mire az idősebb meglepetten rám kapta tekintetét.

- Király vagy haver! – emelte magasba kezét, várva, hogy leosszak neki egy ötöst, de helyette Chentől kapott egy karon ütést.

- Hogy a faszba lenne ez király?! Meg vagy húzatva már te is? – korholta ezúttal Xiumint, aki nem igazán foglalkozott barátja őrjöngésével, hanem inkább erősen törte valamin fejét.

- Miatta jöttél ide egyik reggel? – kérdezte tőlem a színésztanonc, mire válaszként csak aprót bólintottam. Persze, „beszélgetésünket” Jongdae haragos hangja egy szempillantás alatt kettétörte.

- Te tudtál erről?

- Arról nem, hogy a tanáráról van szó – vette védelembe magát a hörcsögarcú, de ez nem volt elegendő párjának, aki dühösen fújtatva egyet, felém szegezte ideges tekintetét, amivel embereket lehetett volna ölni.

- Te takarodj innen, de kurva gyorsan és lehetőleg addig, amíg szépen mondom! Te pedig – fordult Minseok felé – ezért még kapni fogsz! – azzal hurrikánként beviharzott egy szobába, immár teljesen leszarva engem, és helyzetemet is. Baszki!

- Sajnálom, miattam rád is megharagudott – sóhajtottam kétségbeesve hajamba túrva, miközben azon pörgettem kerekeimet, hogyan kellene a továbbiakban cselekednem.

- Hagyd, majd megbékél – legyintett a fiú, majd jelentőségteljesen irányomba fordult. – Viszont a te helyzeted neccesebb; minden oké lesz veled?

- Nem hiszem – nevettem fel kínomban, azt sem tudva eldönteni, melyik ablakon ugorjak ki. – Xiumin, ha Chen elmondja akárkinek is, hogy együtt járok az tanárommal, neki befellegzett!

- Megpróbálok beszélni vele, de nem hiszem, hogy a későbbiekben repesni fog az örömtől, viszont kikönyöröghetem nála, hogy tartsa a száját – próbált némi reményt belém fecskendezni a fiú, viszont akkor minden olyan kibaszott lehetetlennek tűnt, hogy semmitől sem tudtam volna megnyugodni.

- Nagyon hálás lennék érte! – feleltem hisztériámat visszanyelve az idősebb szemeibe meredve, aki nyugtatásképp vállamra helyezte kezét.

- Ha ez segít valamennyire, én abszolút a te pártodat fogom.

- Igazán? – lepődtem meg őszintén, mert nem néztem volna ki ilyesmit Xiuminból.

- Persze. A szerelemnek nincsenek határai, és ha ezt Chen nem képes megérteni, akkor egy idióta. Az én második pasim is a nővérem, ex-férje volt; képzelheted mennyi megjegyzést és botrányt okozott az a kapcsolat. De szerelmes voltam, szóval nem érdekelt.

- Kösz, Xiumin – mosolyodtam el halványan, mert ez minimális támogatás némiképp lenyugtatta aggodalmas, de elsősorban rettegő szívemet. Baromira féltem, hogy Kris és én le fogunk bukni és emiatt szakítanunk kell. Azt nem tudnám elképzelni, és valószínűleg beledöglenék, ha nélküle kellene továbbfolytatnom az életem, mert mondhatott akárki akármit, Yifan nélkül nem lennék az, aki most vagyok. Miatta vagyok olyan, amilyen és teljesen egyedül, a jelenléte nélkül már tényleg nem tudom eldönteni, mi vagyok. Fontos nekem az a perverz mosolyú, szinte mindig kanos, baromi intelligens férfi.

 Szaporán kapkodtam a levegőt, amikor visszaérkeztem párom lakásába, ahol először az ajtónak vetettem testem, s próbáltam nem összeomolni ott, a küszöbnél. Megérkezésemre Kris lépett ki a hálóból, először szíveket meglágyító mosollyal orcáján, de mihelyst megpillantotta atomjaimra hullott énemet, örömét kifejező gesztusa a kukában landolt.

- Mi történt? – kérdezte aggódva, ahogy hozzám sietett.

- Kris – suttogtam nevét, az idegösszeroppanás szélén állva. – Azt hiszem, elbasztam!