Oldalak

2015. augusztus 17., hétfő

33. fejezet

33. fejezet


 Testéhez hozzásimulva éreztem meg lábai közt meredező férfiasságát, ami pokolian beindított. Nem tudtam eldönteni, hogy ez most normális az én esetemben vagy sem, de akkor mindennél jobban kívántam Krist, és ott a töriszertárban szerettem volna lefeküdni vele. Igen, szexelni akartam a tanárommal, hiszen előtte még sosem éreztem magam annyira felizgultnak; lehet a helyzet miatt, vagy a lába közt ágaskodó kicsi Yifannak köszönhetően, de készen álltam rá. És igen, nagyon szerettem volna, ha végre már megejtjük ezt is, mert egy cseppet furcsán éreztem magam, hogy még nem történt meg kettőnk között az, ami átlag esetben már megesett volna.
 Alakját a falnak nyomva faltam ajkait, amelyek nem akartak elengedni, de én sem örültem volna annak, ha abbamarad mindaz, amire már nagyon régóta vágytam. Ízleltem a férfit, és reménykedtem abban, hogy később többet kaphatok egy kis előételnél. De imáim nem találtak hallgatóságra, ugyanis Kris hirtelen tolt el magától, kifehéredett ajkait ezúttal beszédre használva.
- Ezt nem itt kéne – meredt vágyakozva szemeimbe, mire kérdőn pislogtam vissza rá, mert testének reakciói ellent mondtak szavaival.
- Tessék? – lihegtem folyamatosan, nem értve hirtelen véleményváltozását. Nem ő mondta alig tíz perce, hogy be van gerjedve?
- Baszki Sehun, nem egy szertárban akarok lefeküdni veled …
- Romantikusabb stílusban csinálnád? – kérdeztem kissé elhajolva ajkaitól, hogy bele tudjak nézni furcsán csillogó íriszeibe.
- Inkább szórok rózsákat egy francia ágyra, és filmekbe illően veszem el a szüzességedet, mint egy rohadt porfészekben avatlak fel, ami nem csak közönséges, de erre az alkalomra eléggé kényelmetlen is.
- Igazad van – léptem el tőle, elfogadva mondandójának jelentését. Valószínűleg neki különösen fontos volt, hogy tökéletes körülmények között történjen meg, ami akár ott helyben is lezajlódhatott volna. Így visszafogva csalódottságomat, semleges arccal szedtem fel időközben földre esett táskámat.
- Sajnálom – suttogta rendíthetetlenül szemeimbe meredve, akár egy igazi férfi, aki nem szégyelli bevallani hibáit, vagy esetlegesen megmagyarázni egy-egy döntését. – Csak tudod, szeretném, ha minden tökéletes lenne, mivel semmilyen formában nem örülnék neki, ha te kellemetlenül élnéd meg. Ez nekem sokat számít.
- Miért? – ráncoltam homlokomat, majd kissé kiegészítettem kérdésemet. – Mármint, miért pazarolsz rám ennyi időt? Nem olyannak ismertelek meg, aki ilyen szinte foglalkozik a partnere jólétével; akkor nálam miért vagy ennyire óvatos?
- Mert fontos vagy nekem! – Határozottan ejtette ki szavait ajkain, akaratosan lépve elém, várva valami jelre, amit képtelen voltam megadni neki. Egy jó métert hátrálva tettem védekezésképp kezeimet magam elé, úgy akasztva meg a lányszíveket, megmelengető jelenetet.
- Nana, Rómeó, inkább keress magadnak egy Júliát!
- Minek nekem Júlia, ha itt vagy te? – kacsintott pajkosan, majd határozottan megragadta derekamat, s magához húzott egy hosszú, kellőképpen kielégítő csókra. Esküszöm, ha nem használná ilyen jól az ajkait és a nyelvét, már rég belehaltam volna a folyamatos szexhiányba. De hogy a francba tud valaki ilyen szinte elkábítani? Komolyan, a rám legjobban ható drog egyértelműen Wu Kibaszott Yifan tetves csókjai, amivel akár vallatni is lehetne. Beszélnél, csak azért, hogy többet kaphass abból a férfiból; és azaz ember épp engem kergetett az őrületbe. Hogy létezhet ilyesfajta véletlen és szerencse egyszerre?
- Azt, hogy fogod lerendezni? – kérdeztem kiszabadulva ajkai közül, sokat elárulóan lesandítva ágyéka területére, ahol a kicsi Kris ugyanúgy ácsingózott valamiféle kielégítés felé. Tanárom teljesen elvörösödve köszörülte meg torkát, majd diplomatikus választ adva, lerendezte kérdésemet.
- Te menj be a terembe és egy olyan öt perc múlva én is utánad megyek, csak előtte még kirohanok a mosdóba.
- Értettem – nevettem fel, majd vállamra rántva táskámat, kiléptem a szertár ajtaján s az osztályom tartózkodási helye felé, kezdtem venni az irányt, miközben Kris sietősen lépkedett a tanári vécéhez, minél előbb le akarva rendezni férfias ügyeit. Erre a feladatra ott lettem volna én is, de ő inkább a jól bevált maszturbációt választotta.
 És ez azóta semmit sem változott; egy kikúrt hónap telt el a szertáros incidens óta, de köztünk csókon túl több nem történt. Február közepénél jártunk és már november óta NEM SZEXELTEM! Édes istenem, majdnem négy hónap bármiféle nemi kielégülés nélkül, egy férfi számára egyszerűen pokoli, főleg ha olyanról volt szó, mint én, aki majdnem minden nap dugott valakivel. Én nem tudom túlélni a több hónapos kihagyásokat, ez ellenkezik a vallásommal, baszki! Egészségtelen számomra ilyen sok időt szex nélkül eltölteni, és ezen Kris romantikus terve nem sokat dobott, hiszen az a nap négy hét alatt nem jött el, és én továbbra is kanos maradtam. Egyáltalán minek kell ezt túlparázni? Nem egy kamaszlány vagyok basszus, nem kell pátyolgatni a lelkemet, bár igaz, hogy Yifan semmi ilyesmire utaló jelet nem tett. Úgy viselkedett velem, mint az összejövetelünk előtt, és ezen szerencsére a töriszertáros eset sem változtatott, amiért hálát adtam minden létező istenségnek. De azért, már igazán szexelhettünk volna; meg fogok őrülni, ha nem kefélek minél előbb.
 Egyik délelőtt Jongdae mellett ücsörögve néztem ki a fejemből az ablakon, folyamatosan a szerelmespárokat sasolva, azt próbálva beazonosítani, azok mikor dugtak utoljára. Tudom, iszonyat faszságokat tudok csinálni, amikor unatkozom, de ez a hobbi el szokta terelni a gondolataimat, amiket akkor inkább Jongdae egyfolytában mosolygó feje foglalkoztatott.
- Miért vigyorogsz, mint a vadalma? – kérdeztem felé sandítva, mire a fiú vállat vonva tette el a telefonját, amelyen olvasott valamilyen üzenetet.
- Xiumin vizsgaidőszakának tegnap lett vége, így ma este ünnepelünk – felelte, miközben perverz mosoly kúszott arcára, amelyet átlag esetben ijesztőnek tartottam volna, de azon a délelőttön csak legyintettem rá. Bevallom, akkor rohadtul lettem volna Chen helyében, hiszen az ilyen tekintet nagyon azt sugallta, hogy este bizony szex lesz, ráadásul nem is akármilyen.
- Baszki, de irigyellek haver – nyögtem fáradtan, ahogy pillantásomat visszavezettem a havas ablakpárkány, által nyújtotta tájra, amely unalmasabban festett, mint egy-egy matekóra negyvenöt perce.
- Igen? – hökkent meg barátom, majd teljesen felém fordulva, kicsit előrébb hajolva pislogott kíváncsian, akár egy értetlen kisgyerek, aki magyarázatra vár. – Hogyhogy?
- Szerinted?
- Rég volt szex, mi? – veregette meg vállamat sajnálkozva, mire nekem kiült az arcomra a klasszikus „Most vessetek a folyóba!” fejem, amely mindent elárult a fiúnak. – Mikor?
- Mit mikor? – kérdeztem vissza, holott sejtettem, mit is akart megtudni tőlem. Kínos lett volna válaszolni neki, de Jongdaenek muszáj volt, mégiscsak a legjobb barátomnak tartottam már több mint tíz éve.
- Mikor dugtál utoljára?
- Öhm… - gondolkoztam el egy pillanatra, majd elárultam őszinte válaszomat. – Négy hónapja.
 Jongdae arca teljesen eltorzult, mintha egy hatalmas szálkát nyelt volna félre, amit épp egy medve próbál kikaparni belőle, folyamatosan Justin Bieber dalokat kántálva, rém hamisan, egy óvódás kislány hangszínén.
- Négy hónapja?! – mondta ki szaggatottan a két szót, olyan küllemet varázsolva megdöbbenésével magának, hogy majdnem mentőt hívtam neki, hisz baromi rosszul festett. – Ez nálad, hogy lehetséges? Nemi beteg lettél, vagy mi?
- Egyszerűen csak nem volt alkalmam szexre – vontam vállat, továbbra is irigykedve barátomra, aki valószínűleg aznap éjszaka élte át élete legjobb dugását.
- Ez nekem még mindig felfoghatatlan. Te vagy Oh Sehun, a lányok kedvence; miért nem választasz a rajongóid közül egyet, akit megdughatsz?
- Mert nem izgatnak az itteni csajok – válaszoltam kapásból, halvány undorral tekintetemben, ahogy a korombeli, pénzéhes ribancokra gondoltam, akikhez akkor sem nyúlnék, ha ők lennének az utolsó élő lények ezen a bolygón.
- Csak tippet szerettem volna adni – rántotta meg vállait, miközben lassan visszafordult asztalához, már majdnem lemondva rólam. Tekintetemet ismételten a havas tájnak akartam szentelni, amikor barátom hirtelen ragadta meg karomat, izgatott fénnyel szemeiben, amik erősen arra utaltak, hogy be van szívva. – Baszki!
- Mi az?
- Baszkikám! – suttogta teljesen felpörögve, ezzel csak még inkább kíváncsivá téve engem.
- Mi van már basszus? John Lennonnal vesztetted el a szüzességed álmodban, vagy esetleg perverz üzenetet kapták a hörcsögödtől?
- Te jársz valakivel! – jelentette ki feltételezését, mire én lesajnálóan kezdtem meredni a továbbra is hiperaktív üzemmódba kapcsoló fiúra, aki egyszerűen nem akarta abbahagyni a vigyorgást.
- Komolyan emiatt váltottál fangörcsölésbe?
- Csak mondd, hogy nincs igazam! – mutatott rám szigorúan, biztosra menve azzal, hogy nem tévedett.
- Nincs igazad!
- Ne már! – vonyított fel, akár egy kisgyerek. Az ilyen pillanatinál gondolom azt, hogy ki kellett volna találnom, hogy meleg. Vagy ez nagyon sztereotip általánosítás, ami bunkó, és képmutató, ha én mondom? Nagy valószínűséggel, hiszen rajtam sem látszik, hogy egy férfivel alszom egy ágyban. Oké, azt hiszem abba kell hagynom ezeket a meleges vicceket különben még kapni fogok. – Tuti jársz valakivel! Jelzett a radarom!
- Miféle radarod? – ráncoltam homlokomat, ahogy értelmeztem barátom infantilis hangján kiadott szavakat.
- A „Sehun radarom”! Ismerlek, már több mint tíz éve, meg tudom állapítani, mikor vagy kapcsolatba és mikor szédítesz egy lányt! És most nagyon azt suttogják a megérzéseim, hogy megismerkedtél valakivel, aki egyszerűen elcsavarta a fejedet. Nincs igazam?
 Hatalmasat sóhajtva adtam be a derekamat, az egyenes válaszadást illetően, mert ez a fajta Jongdae, már kezdett egy kicsit idegesíteni.
- Jó, oké, beismerem; járok valakivel.
- Tudtam! – mosolyodott el elégedetten, majd egy kamaszlányt megszégyenítve faggatni kezdett. – És milyen? Hogy ismerkedtetek meg? Mikor ismerhetem meg? Eddig miért nem szóltál róla?
- Baszki haver, nem fogok neked erről előadást tartani; ez a magánügyem – zártam le ennyivel a beszélgetést, mert nem szerettem volna, ha a végén kiderül, hogy az irodalomtanárunkkal ápolok nagyon közeli viszonyt. Ez igazán nem tartozott rá.
- Oké, akkor csak egy kérdésemre válaszolj! – nyugodott le a mellettem pattogó fiú, majd nyomatékosítva kérdését, közelebb hajolt, s jelentősség teljesen a szemembe meredt. – Ha jársz valakivel, akkor hogyhogy négy hónapja nem volt szex?
- Mert nem vagyunk együtt olyan régóta, és Ő komolyan tetszik nekem! Nem akarom elbaszni az esélyeimet egy dugás miatt – Néha magam is elcsodálkozom, milyen jól tudtam hazudni. Bűntudatom sem volt miatta, pedig lehet kellett volna, hiszen mégiscsak a legjobb barátomat szédítettem ilyen romantikus történetekkel. Bár, Krist még Jongdae kedvéért sem kockáztattam volna.
- Ki hitte volna, hogy még megérem mire, Oh Sehun szerelmes lesz!
- Nem vagyok szerelmes! – tiltakoztam rögvest, amire válaszként csak egy rám hagyó mosolyt kaptam, ami Jongdaenél abszolút a leszarás legmagasabb fokát jelentette. Nem érdekelte már mit mondok, hiszen ő elkönyvelte magában, hogy szerelmes lettem. Pedig tényleg nem voltam az; Kris iránt nem éreztem azt, amit anno Haneul jelenlétében. Mondjuk maga Xiumin is mondta, hogy férfit is nőt nem lehet egyformán szeretni; de akkor hogy jöhetek arra rá, hogy szerelmes vagyok-e Krisbe vagy sem? Ah, de ezzel a kérdéssel akkor nem értem rá foglalkozni, hiszen azt sem tudtam, tanárom mit gondolt erről. Tényleg… Ő vajon mikor érezte azt, hogy ez több mint barátság?
 Nem is izgatottan, sokkal inkább kíváncsian vezettem Yifan lakása felé, ami azalatt az egy hónap alatt, szinte az enyém is lett. Haza, csak aludni jártam, valamikor még annyi időre sem toltam otthonomba a pofámat, hiszen kishúgomon kívül semmi nem volt ott, ami engem érdekelt volna. Így már természetesnek számított, hogy iskola után rögtön Krishez vezetett az utam. Aznap is, megmásztam a már lábaimnak meg sem kottyanó tizenkét emeletet, majd kopogás nélkül nyitottam be a férfi lakásába, előre tudva, hogy otthon lesz.
- Halihó! – köszöntem be a hajlékba, mire a hálóból kiskutyám szaladt ki, egyenesen felém rohanva. Lehajoltam az állathoz, majd felkaptam azt, mintha csak egy macska lett volna, holott már egy eléggé testes mopszként tengette a mindennapjait. – Hát heló! Hol van a másik gazdád? – gügyögtem az állatnak, mintha képes lett volna válaszolni, de azért én játszottam ott a nyolc évest. Hiába, megőrülök, ha egy kiskutya közelébe kerülök.
- Itt van – lépett ki szobájából párom, alig láthatóan jelentkezve, szívdöglesztő mosollyal arcán, amit szerte-szét álló haja csak fokozott a vonzósági skálán. Mintha csak most ébredt volna fel, olyan küllemmel lépkedett felém, mégis baromi szexi kisugárzással, ami nekem felkelés után akkor se sikerülne, ha Elvis Presley megjelenéssel lettem volna megáldva. Mondjuk, tudtam, hogy helyesnek számítok, de azért ébredés után én sem szívesen néztem a pofámat, Krissel ellentétben, aki mindig akkor nézett ki a legdögösebben. Persze, fogalmam sincs, ez hogy lehetséges, hiszen reggelente mindenki hülyén fest, de ő tényleg, natúrban, rögtön az ágyból a legjobb.
- Miért nem voltál ma? – kérdeztem rögtön az első dolgot, ami az eszembe jutott, miközben eleresztettem háziállatomat.
- Csak két órám lett volna, viszont reggel felhívott az igazgató, hogy az egyik osztály tanulmányi kirándulásra ment, a másiknak meg annyi lyukas órája volt, hogy csak az enyém miatt nem maradtak bent, hanem hazaküldték őket. Így nyertem egy szabadnapot.
- Vagyis egész délelőtt henyéltél? – összegeztem monológjának lényegét, eléggé irigykedve, mert nekem szívnom kellett abban a kurva iskolapadban.
- Nem, csak néhány órája dőltem le. Előtte még megetettem a kis életedet, utána pedig behangoltam a gitáromat, elrendeztem a kottákat, olvasgattam és kutakodtam a bakelitek között. Miket meg nem talál az ember, ha egy kicsit keresgél… - mosolyodott el szétszórtan tanárom, igazi művészlélekhez méltóan, aztán beletúrt kócos hajába, majd nyomott arcomra egy puszit. – Neked milyen napod volt?
- Olyan… elgondolkodtató – vontam meg vállam, aztán levágtam táskám a kanapé mellé, miközben ráültem az említett bútorra, folyamatosan Kris értetlen arcát vizslatva.
- Mit értesz elgondolkodtató alatt? Egész nap filozofáltál, mint egy szerzetes?
- Nem egészen – ráztam meg fejem halkan felkuncogva. – Csak Jongdae és a pasija ma ünnepelnek, és ezzel kapcsolatban beszélgettünk kicsit… Én meg elgondolkoztam.
- Nem beteges egy kissé a legjobb barátod szexuális életéről fantáziálnod? – huppant le mellém a férfi, kaján vigyorral arcán, de megnyilvánulásért csak egy vállba verést kapott.
- Kussolj te perverz, a diákoddal folytatsz viszonyt!
- Lehet, de én nem kényszeríttettem semmire sem a kölyköt; egyszerűen, csak nem tudtam ellenállni neki! – Közelebb hajolt, s kéjesen suttogta fülembe szavait, paródiaszerűen gúnyolva a romantika magas fokát, mégis hangja lágyan simogatta dobhártyámat, kellemes érzéseket keltve ezzel bennem.
- Pont ezen gondolkoztam.
- Micsodán? – távolodott el tőlem hirtelen érdeklődve, pislogva szemeimbe, mintha csak váratlan témaváltás történt volna, holott az alapkoncepció semmit sem változott.
- Mondd Kris – nyeltem egyet, mielőtt még rendesen feltettem volna kérdésemet. – Mióta vágysz a seggemre?
 Kivételesen nem viccelve el a dolgot, az idősebb hosszasan elgondolkodott, mintha nagyon mélyre kellene ásnia az emlékeiben azzal kapcsolatban, mikor döntötte el, hogy többet szeretne tőlem szimpla barátságnál. Végül, a semmibe meredő tekintete megváltozott kedvesen nosztalgikusra, amely meglehetősen jól állt neki.
- Hát, ami azt illeti először az első találkozásunkkor, szúrtalak ki, és már akkor elismertem a külső tulajdonságaidat, viszont csak később kezdtél igazán érdekelni. Amikor elkezdtük a terápiákat, egyszerűen vonzónak találtalak, de ahogy egyre jobban megismertelek, szinte már betegesen vágyva vártam arra, hogy egy megfelelő pillanatban, szólhassak valami személyesebbet.
- Mint például?
- Szia Sehun, dugjunk!
 És ez volt a végső löket, mind nekem, mind a libidómnak. Talán kicsit erőszakosan ragadtam meg tarkóját s húztam magamra ajkait, de akkor már túlságosan is kívántam őt. És legnagyobb meglepetésemre nem ellenkezett, vagy szakított félbe, hanem készségesen viszonozta gesztusomat, ezáltal belegyezve a következményekbe.
 Vadul faltuk egymás száját, olyannyira, hogy Kris teljesen hanyatt vágott a kanapén, s fölém tornyosulva csókolt tovább, miközben ujjai külön utakat jártak testemen. Nyelvének pajkos játéka elvonta a figyelmemet jobb kezéről, ami fürgén gombolta ki koromfekete ingemet, amely alig fél perccel később már a padlón hevert, összegyűrt állapotban. Jéghideg ujjaival végigsimított tűzforró felsőtestemen, kulcscsontomtól lassan haladva mellkasomon át, egészen vékony hasfalamig, amelyen már milliónyi libabőr helyezkedett el, hála Yifan kellemesen irritáló érintéseinek. Ajkaihoz hasonlóan, keze sem állt le ilyen könnyen; lejjebb hatoltak a hosszú zongoraujjak, egészen csőfarmerem gombjáig, amely mögött ágyékom már nagyon feszült az anyagban. Kris egy gyors mozdulattal pattintotta ki a tárgyat helyéről, miközben lehúzta cipzáromat is, ezáltal egy másodperc erejéig megérintette kielégülésért kiáltó férfiasságomat. Halkan felsóhajtva szakadtam el ajkaitól, ahogy egy minimális szabadságot ízlelhetett meg, felizgult állapotba került péniszem, amely ki tudja mikor részesült utoljára nemi aktusban.
 Irodalom tanárom kihasználva ezt a helyzetet, folyamatosan csókolgatva, fokozatosan kezdett lejjebb haladni testemen: Ajkaimról államra vándoroltak bőrömet csiklandozó kényeztetései, aztán nyakamat vette célba, majd azon kezdte ízlelgetni az érzékeny területeket. Végigvezette nyelvét mellkasomon, különösen sokat elidőzve mellbimbóim körül, aminek pillanatai képesek lettek volna a csúcsra repíteni. Miért nem tudtam, hogy az egy baromi izgató pont rajtam? Hasfalamat végigcsókolva végül elért ágyékom határvonaláig, ahol egy másodpercre megállt, s mielőtt lehúzta volna a férfiasságomat fogságban tartó ruhadarabot, kaján mosollyal arcán felpillantott rám, mintha csak egy jelre várt volna. Hátravetett fejjel nyögtem kicsit hangosabban, ami tökéletesen elég volt a felettem tornyosuló férfinak; miközben folyamatosan lágy csókokat hintett a köldököm alatti részre, lassan, alsómmal együtt, megszabadított a szorító ruhadaraboktól.
- Wow – suttogta elképedten, mire én aggodalmasan kicsit megemeltem fejemet, hogy rá tudjam emelni tekintetem.
- Mi az?
- Eddig azt hittem, csak a szád nagy – mosolyodott el féloldalasan, közben alsó ajkát beharapva vette alaposan szemügyre méreteimet. Fáradtan ejtettem vissza fejem eddigi helyére, majd halkan felnevetve, nyögtem ki őszinte véleményemet erről.
- Kapd be!
 S mintha Kris csak egy parancsot kapott volna, eddig ajkamat s testemet kényeztető csókjaival most teljes hosszomat ajándékozta meg, a lehető legjobb értelemben. Ahogy megéreztem nyelvét férfiasságomon, sikítani lett volna kedvem a gyönyörtől, pedig gyakorlatilag még nem is csinált semmit. Gyengéden nyalt végig péniszemen, ezzel folyamatos nyögéseket csalva ki belőlem, hiszen néha csókjaival, néha pedig nőket megszégyenítő nyelvjátékával kápráztatott el. Megemeltem csípőmet, mert nekem egyáltalán nem volt elég az, amit akkor nyújtott, holott ha egy kicsit tovább csinálja, garantáltan elélvezek. De mekkora szerencse, hogy nem tette! Felnevetve tett eleget ki nem mondott kérésemnek, s teljes hosszomat, szépen lassan a szájába vette, majd szívni kezdte péniszemet, ráadásul kibaszott jól. Öklömbe harapva fojtottam magamba hangos nyögésemet, hiszen eddigi életemben még egyszer sem szoptak le ilyen izgatóan. Megfogalmazni nem tudnám, mit éreztem, mikor Kris szájában találtam magam, de már értettem, miért imádtam annyira csókjait, hisz az a srác tudta használni a nyelvét, majdnem minden tekintetben. Édes Istenem, soha nem gondoltam volna, hogy majd egyszer Wu Yifan fog leszopni! Baszki, milyen baszott jól csinálta; túlszárnyalta az összes barátnőmet, aki eddig ezzel próbálkozott.
 Majdnem teljesen szétrobbanva a férfi ajkai közt nyögdécseltem, teljesen kiszolgáltatott állapotban, közel kerülve ahhoz az állapothoz, ahol már nincs megállás. De, még mielőtt találkozhattam volna a rég nem látott orgazmussal, Kris egyszer csak, szimplán elengedte férfiasságomat, s nem kényeztetett tovább, ami nem kis csalódottsággal töltött el.
- Rohadék! – sóhajtottam hangosan, de dühömbe fojtott szomorúságom mosolyt csalt mindennek okozójának arcára. Tanárom nem törődve karjaimmal eltakart arcommal, felhajolt hozzám, s hosszasan csókolt meg, talán ezzel próbálva kiengesztelni az előbbieket. Persze, én magam is tudtam, hogy egy jó szopással nem úszom meg ezt a délutánt.
 Magához szorította derekamat, majd egyik kezével végigsimított combomon, ezzel kérve meg arra, hogy kulcsoljam rá lábaimat. Eleget téve ennek, hagytam, hogy Kris lassan felkapva engem, bevigyen a hálószobába, közben persze egy percre sem szakadva el ajkaimtól.
 Elfektetett a jól ismert franciaágyon, majd ismét meztelen testem fölé telepedve vette birtokba már teljesen kifehéredett számat, amely csak is kizárólag Yifan csókjai után vágyódott. Szó szerint leszakítottam róla egyszerű hófehér felsőjét, amelynek maradványait messzire hajítottam, aztán szemügyre vettem a férfit. Két szó jellemezte felsőtestét a legjobban: Kibaszott tökéletes. Komolyan mondom, Krisen nem találtam egyetlen egy hibát sem; nem annyira fehér bőre tökéletes illett megjelenéséhez és – furcsa de – habitusához is. Halvány, mégis kidolgozott kockái valahogy nem passzoltak a tanár imidzshez, viszont a dögös szerető szerepéhez nem tudtam volna jobbat elképzelni. Bőre selymes volt, és kellemes tapintású, olyan amilyet eddig még sosem éreztem. Vállain két-két skorpiótetoválás foglalt helyet, amit sosem néztem volna ki belőle, hogy egyáltalán csináltat majd valamilyen extrém ismertetőjelet, de kibaszott dögösen festett velük. Ez az ember, mikor lett ilyen észveszejtően szexi a szememben?
 Miközben felsőtestében gyönyörködtem, annak tulajdonosa az ágy mellett elhelyezkedő komódban kezdett kutakodni, egyik kezével közben lassan tolva le magáról melegítőjét. Persze, ez így kényelmetlennek tűnt, így inkább az utóbbi posztot én töltöttem be; elvettem Kris kezét ágyéka környékén, s az én ujjaim váltották fel övéit. Az idősebb ajkain halvány mosoly terült el, ahogy fél szemmel lesandítva figyelte gyermekien csillogó szemeimet, miközben továbbra is azzal voltam elfoglalva, hogy tanáromat is lecsupaszítsam. Viszont arra, kurvára nem számítottam, hogy ez az idióta melegítő alá nem vesz fel boxert, így rögtön az első – és ezek szerint az egyetlen – réteg leszedése után megpillantottam Wu Yifan, bazi nagy szerszámát. Hatalmasat nyelve emeltem páromra tekintetemet, aki nevetését visszafojtva pislogott rám, várva valamiféle reakcióra, amit egyelőre nyögvenyelős dadogáson és torkon akadt szavakon kívül nem tudtam máshogy kifejezni.
- Te nem hordasz alsót? – kérdeztem végül csak ennyit, mire Kris mosolyogva vont vállat, aztán füleimhez hajolva, erotikus hangon válaszolt.
- Felkészült vagyok az ilyen helyzetekre. – Hangja teljesen megfeszítette izmaimat, miután erősen szexuálisan túlfűtött mondata után, lazán visszatért a már profi tevékenységeihez, amely bőröm csókolgatásában nyilvánult meg. Ez az ember egyszerűen képtelen volt elszakadni a nyakamtól, de agyon is vertem volna, ha meg meri tenni, hiszen rohadt jó érzésekkel töltött el minden felém irányuló gesztusa.
 Egyre vadabbul tapadt teste enyémhez, többször hozzám dörgölve felizgult férfiasságát, ami miatt, milliónyi alkalommal, muszáj volt felnyögnöm a jóleső pillanat miatt. Életemben nem gondoltam, hogy egyszer majd egy másik férfi fog ennyire beindítani, de Yifannak még ez sikerült, hisz mégiscsak alatta nyögdécseltem, nemde?
 Egyik percben hirtelen felült, s csak pillanatokig pihegő testemet figyelte, amely oldalra döntött fejjel próbálta összekaparni magát. Folyamatosan lihegve, teljesen felizgulva pislogtam fél szemmel páromra, aki épp mutató ujját nyálazta be, számomra teljesen érhetetlen okból kifolyólag.
- Mit művelsz? – kérdeztem, ahogy egyre kevésbé tűnt bíztatónak a férfi cselekedete rám nézve.
- A te érdekedet szolgálom – húzta keserű mosolyra ajkát egy pillanat erejéig, majd nem húzva tovább az időt, első ujját nyílásomba vezette.
- Mi a faszom?! – húzódtam reflexből hátra, mert kurvára nem szoktam meg, hogy ujjakat dugnak fel a seggembe, és ezt még Kris esetében is bizarrnak tartottam. Tanárom hirtelen magához rántott egy csókra, ezzel viszonylag könnyen elterelve figyelmemet a végbelemben mozgó mutatóujjról. Viszonylag? Kit akarok átverni, hála annak a csóknak, időközben a másik kettőt sem vettem észre, pedig azok már eléggé szorítottak, pláne úgy, hogy Kris még mozgatta is őket. Viszont a kényelmetlen, kissé feszítő érzés egyszer csak hirtelen elmúlt, amikor Yifan váratlanul kihúzta testrészeit belőlem, majd a nyitott fiókból kiszedett egy tubus síkosítót, s abból egy keveset a tenyerére nyomott, előtte pedig egy kotont helyezett fel magának.
- Nem fogok hazudni – kezdett bele, mikor már minden készen állt arra is. – Nem lesz kellemes.
 Megpróbáltam egyenletesen venni a levegőt, és valamennyire ellazult állapotban várni, valami teljesen ismeretlenre. Hatalmas levegőt véve, alig néhány pillanat alatt történt, hogy Yifan, lassan belém vezette férfiasságát. Hát baszki, én azt hittem ott helyben fogok szétszakadni!
- A kurva mindenit! – sziszegtem fogaim közt, ahogy testemben éreztem Kris lüktető, emellett nem valami kis méretű farkát, ami miatt majdnem atomjaimra hullottam alatta. – Édes faszom, a nők is ezt érzik először? – kérdeztem hangosan magamtól, tudva, hogy a bennem elhelyezkedő pénisz tulajdonosától nem fogok választ kapni.
- Csak próbálj ellazulni – adott gyors instrukciót párom, ahogy ő is látszólag kontrolálta magát, hogy a lehető legkevesebb fájdalmat okozza nekem.
- Te könnyen beszélsz onnan felülről – vágtam vissza rögvest, mert kicsit igazságtalannak éreztem, hogy én kurva nagy fájdalmakat éltem át, Kris meg csak élvezte, hogy egy újabb lyukban lehetett a pöcse. Jó, azt elismerem, hogy arra a méretre a helyében rohadt büszke lennék, és bármilyen neműnek eldicsekednék vele, viszont ő akkor csak velem volt, és senki mással. Hé, mi van…? Miket hordok itt össze? Mintha örülnék annak, hogy nem édes hármasba nyomjuk… oh baszki, ez a passzív szerep megöli az épkézláb gondolataimat.
 Kris hangosan felnevetve, valószínűleg megunva harsányan kifejezett nemtetszésemet, lehajolt hozzám egy szenvedélyes csókot nyomva ajkaimra, ezzel végre befogva a lepcses pofámat. Bár továbbra is kurva kellemetlen volt, ahogy bennem lüktetett férfiassága, de játékos nyelvének, s már klasszikusnak számító ajakmozgásának hála, izmaim maguktól lazultak el, ezáltal egy kicsit elviselhetőbbé téve a felállt helyzetet. Sőt, egy kis idő eltelte után, már egyáltalán nem zavart az a szamuráj kard méretű valami a végbelemben, hiszen Yifan csókjai egész hamar elfelejtették velem a dolgot. És be kell ismernem, miközben tanárom ajkait ízleltem, teljesen meztelenül feküdve alatta, s éreztem görcsösen mozdulatlanul beállt testrészeit, baromi megtisztelő helyzetben hittem magam. Kris rezzenéstelensége bizonyította, hogy férfiasságának legapróbb helyzetváltoztatásával sem akart nekem fájdalmat okozni… És ez jólesett. Én sosem vigyáztam így egyetlen egy lányra sem szex közben, és ezt ma már bánom, mert én is átélni készültem azt, amit egyszer ők is megtettek. De, amelyikük ezt velem csinálta, nem került olyan szerencsés helyzetben, mint amilyenben én aznap délután voltam, hisz Yifan jobban figyelt rám, mint egy törékeny, szinte megérinthetetlen porcelánra.
 Viszont ő is emberből volt, így egy hevesebb csókunk közben, akaratlanul kicsit előrébb lökte csípőjét, így bennem is eltalált valamit, amit lehet ő maga szánt szándékkal nem tett, volna. Rémülten szakadt el ajkaimtól, lélegzetvisszafojtva várva reakciómra, de csupán egy nyögésbe csomagolt, aprócska szót kapott.
- Még! – Magam sem ismertem rá saját hangomra, hisz nem szoktam meg az ennyire elrekedt hangszínt, de akkor valami hasonlót produkáltam, miközben vártam a további, meglehetősen jó döfésre. Kris felbátorodva mozogni kezdett bennem, pontosan úgy, ahogy azt elképzeltem; eddig még sosem fantáziáltam ilyesmiről, viszont úgy éreztem, annak az első alkalomnak pontosan olyannak kell lennie, amilyen volt. Fájdalommal, kellemetlenségekkel s hozzám méltó megnyilvánulásokkal együtt volt tökéletes, hisz Kris ezek ellenére sem tágított. Ő mindenhogy megdugott volna, ebben biztos vagyok.
- Na, jobb már? – suttogta kérdését fülembe, ezzel az előbbi kissé kényes viselkedésemre utalva, amin magában tuti kurva jól szórakozott.
- Kussolj és kefélj! – adtam ki az utasításokat, valami rossz ribanchoz méltóan, de bakker; Kris rohadt jól csinálta, amit csinált, ahhoz képest főleg, hogy november elején még bele se mentem volna ilyesmibe, aztán alig néhány hónappal később meg már én könyörögtem itt a szexért. És igen, az elején baromira fájt, de utána esküszöm olyan kikúrt jól, éreztem magam azzal a tudattal (és érzéssel), hogy Kris bennem van. Ilyen szexuális gyönyörök után én vissza nem mennék az aktív szerepbe, hogy aztán szenvedjek az elélveztetéssel.
 Párom teljesítette kérésemet, s olyan tempóra kapcsolt, amit még én sem tudtam volna tartani, és a fejemben milliónyi elismerést dobtam a férfinak, hogy képes volt ennyire gyorsan mozogni bennem. Minden döfésénél eltalált testemben egy pontot, aminek hála maguktól törtek fel a jóleső nyögéseim, amelyek elvesztek a hatalmas szoba ürességében. Csak én és ő voltunk, ketten az ágyban, hihetetlen gyönyörök közt vergődve, nem tudva pontosan melyiket is válasszuk.
 Végül amellett kötöttünk ki, ami az orgazmus hegyek legfelsőbb pontjára repített engem, amikor is Yifan egy hatalmasat lökve rajtam, hagyta, hogy kettőnk közé élvezzek, miközben ő még nem is érte el a csúcsot. De páromnak sem kellett sok, hisz néhány másodperc után követte példámat, annyi különbséggel, hogy ő bennem ment el. Még szerencse, hogy volt rajta óvszer, különben pucolhattam volna magam, ki tudja meddig. Viszont hála ennek, csupán kifáradtan dőltünk el az ágyon, folyamatosan lihegve, mintha a maratont futottuk volna el. Ugyan kérem, kevesebb energiával lefutok én negyven kilométert.
 Kris lazán leszedte magáról a kotongumit, majd a komód felé nyúlva, néhány zsebkendővel letörölgette hasfalamra fröcskölődött testnedvemet, amiről én a kimerültségtől elég rendesen megfeledkeztem. Az idősebb átkarolta vállam, majd ismételten a kisszekrénynél kutakodva, ajkai közé nyomott egy cigit, majd meggyújtotta azt.
- Te dohányzol? – kérdeztem meglepetten, mert nem rémlett, hogy valaha láttam volna rágyújtani itthon, vagy bárhol máshol. Látványosan véve a levegőt figyeltem, még a teljesen leizzadt állapotban is jól kinéző férfit, aki letüdőzve a dohányt, egyszerűen válaszolt kérdésemre.
- Szex után rá szoktam gyújtani. Zavar? – Megráztam fejem, mert egyáltalán nem irritált a dohányzás, bár kifejezetten vonzónak sem tartottam, de Yifannál még ez is tetszett. Normális vagyok?
- Ha dugás után bagózol, hogyhogy nem volt cigifüst ízű a szád, amikor először megcsókoltalak? Tudod, miután a menedzser bácsi lelépett – emlékeztem vissza, az amúgy elég dekoratívan kinéző, ha jól emlékszem, Yixing nevezetű férfira.
- Helyesbítek – fordította irányomba tekintetét. – A jó szex után szoktam rágyújtani – felelte, miközben gonoszul elmosolyodott. Ez nem volt valami kedves kritika arra a kínai, ex-pasira nézve, de ezek szerint Kris ilyen helyzetben eléggé kritikus tud lenni. Mondjuk tény, hogy olyannal nehéz élvezni a szexet, akit már milliószor dugtál meg, és eddig sosem tudott újat nyújtani.
 Elmosolyodva bújtam közelebb a mellettem csendben dohányzó férfihoz, igazi romantikus filmbe illő jelenetet kreálva ezzel, de akkor mindenki bekaphatta a faszomat, mert jó érzés volt Kris közelében feküdni. Soha nem tapasztaltam azt, milyen amikor aktus után a partnereddel maradsz, úgy meg pláne nem ismertem a szitut, milyen az mikor te vagy a passzív. Akárhogy is volt a felállás, a szex utáni pillanatok is legalább annyira jók voltak, mint az előtte lezajlott események. Oké, ez nem volt igaz, csak néha érdekes eljátszani ezzel a gondolattal. És a mi pillanatunk szépnek volt nevezhető, egészen addig a másodpercig, amíg azt, egy hirtelen felröppent gondolat ketté nem törte.
- Oh baszki! – csaptam homlokomra, mire eddig az ablakon kimeredő tanárom rám emelte kíváncsi tekintetét, várva valamiféle magyarázatra.
- Mi a baj?
- Sütnöm kell!

20 megjegyzés:

  1. *ERROR*
    Ne is várj tőlem most többet. Hát ez totál cool volt. *.*
    Jongdae, jön a baklava! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem várok, nem várok ^^
      Köszönö! ^^
      Jön a baklava bizony és ezáltal az újabb izgalmak is! ^^

      Törlés
  2. Sajnálom, hogy az előzőhöz nem írtam, de nem voltam akkor otthon mikor olvastam, aztán sok dolgom volt és kiment a fejemből.
    De most itt vagyok és írok.
    Először is. KYAAAAAAAAAAAAAAA~ VÉGREEEES~ oké sikítás letudva, a röhögésem pedig még mindig próbálom visszafolytani az utolsó mondat miatt xD Nos, Chen drága sütit fog enni xD
    Hát, nagyon úgy tűnik, hogy Sehunnie többet nem töm lyukat xD
    De végre lefeküdtek... azt hiszem ilyenkor érzem, hogy mennyire vagyok perverz xD
    Teljesen jogos volt Kris részéről az amit Sehunnak mondott az iskoláról, de ettől függetlenül, ő kivert magának a mosdóban xD mondjuk még mindig jobb mintha álló fasszal tartana órát xD
    Azért arra kiváncsi leszek, hogy Hunnie mit fog mondani Chennek, mikor átnyújtja neki a süteményt xD
    És igeen~ ott van Kris vállán a tetkó, ami szerintem nagyon illik hozzá :3
    Hát ha nem olvastam volna végig az egész történetet és csak Yifan Sehun által itteni jellemzését olvastam volna, ki nem találnám, hogy egy tanár xD
    Az előző részben, Sehun nagyon édes volt, meg a reggeli jelenet is. Meg ahogy Hun "kioktatta" a tanárt, hát azon szakadtam a röhögéstől xD
    Tudtam én, hogy Yifannak már az első találkozásnál bejött Sehun, mondjuk a többit annyira nem tudtam, de amikor csak simán benyögi, hogy csak annyit mondott volna, hogy: "Szia, Sehun, dugjunk!", hát az halái volt xD
    Oké! este van és én nem vagyok éppelméjű(én soha nem vagyok az, na mindegy xD).
    Tényleg sajnálom, hogy az előzőhöz nem írtam, és hogy ide is csak a hülyeségemet írkálom, de nagyon eltunyultam. Eddig is lusta voltam, de mostanában, még a komiírásra is, ráasául a saját ficem is írnom kéne, de ahhoz sincs ötletem ><
    Tudd, higy nagyon imádlak, és megpróbálok visszarázódni, az eddigi dolgaimhoz. Ha nkst elfelejtettem valamit leírni, majd pótlom holnap.
    Várom a kövit^~^
    Pussz :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Semmi baj, nekem az is jó, ha azt elolvastad, és örülök, hogy most ide ilyen hosszasan írtál ^^
      Sikítás megvolt, akkor jöhet a többi is :D Igen, Chen drága sütit fog kapni, és nem akármilyen információkat... De ezt majd meghagyom a következő fejezetre, mert per pillanat nem ez a legfontosabb ebben a részben ;)
      Nem töm lyukat xDDDD Hát... így is lehet fogalmazni!
      Az hagyján, hogy te mennyire vagy perverz, de nekem milyen fantáziám van, ha mindezt még le is merem írni xDD Viszont így a jó, hiszen Kris és Sehun első alkalma nem lett volna igazán hozzájuk méltó, hogy olyan csöpögős és romantikus lesz, mint egy-egy filmben.
      Hát most na... Valamit neki is tenni kell, ráadásul a maszturbációt senki sem tiltotta meg xD
      Na, az biza vicces lesz, de mondom, ezt hagyjuk meg a következő fejezetre ;)
      Tetoválás fetisiszta vagyok, szóval alap volt nálam, hogy ott lesz az a tetkó!
      Látszódnia kellett volna, hogy ő egy tanár? O.O Remélem nem, de mindegy is, mert akkor sem írtam volna másmilyenre ezt a szexjelenetet ^^
      Hunnie már csak ilyen, oktat mintha ő lenne a seme, holott nem több egy kis ukénél. A sunyi, csak egy uke xDDD
      Azt a mondatot nejem alkotta, amikor facebookon írta, hogy várja már, hogy Kris szóljon valami személyesebbet, én megkérdeztem mire gondol, és leírta nekem ezt xDDD Mondom, nekem muszáj ezt valamikor felhasználom! XD
      Mondom, hogy nincs gáz, megelégszem azzal a tudattal, hogy elolvastad, és én most a hülyeségeidet is örömmel olvasom, mert elég sokat mosolygok rajtuk. Cuki vagy, és sok sikert kívánok a visszarázódásba, és én imádlak!
      Noel ♥

      Törlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Szia Noel! ^^

    Komolyan mondom, hogy most már teljes lelki békével ásom el magam a picsába.( Káromkodásért előre is bocsánat, de egy ilyen rész után már az elmém is annyira lecsonkítottad, hogy boldog vagyok, ha egy baszott jól érthető kommentet össze tudok ütni neked ide) Először: Sírok! De komolyan hogy a faszomba nem tudok egyszer első lenni..?! Na, jó oké mindegy már kedd van totál fáradt vagyok és alszom miután írtam neked, mert ha holnap felkelek akkor már harmadik SEM leszek xD
    Térjünk a ficire xD

    Nagyon örültem annak, hogy az a két idióta még mindig a szertárban van khmm...állapotban, de gondoltam hogy Yifan tanárúr nem ott fogja megdugni Sehunt, hisz azért egy töri szertár nem alkalmas az első "ilyenre". xD Sehun már most szerelmes szerintem Yifanba csak magának sem vallja be az érzelmeit hisz Fan mégis csak férfi és eddig Sehun csak Haneul iránt érzett szerelmet, de ő ugye nő..volt. Ahogy Minseokkie is mondta más egy nőt illetve egy férfit szeretni. Hunnie szemmel láthatólag/ olvasva (:D) már eléggé kielégületlen xD
    Meg kissé elmebeteg ..... :$ Hogy gondolkozhatott olyasmin, hogy egy random pár mióta nem léesített szexuális kapcsolatot? :D
    Chen...me bias *---* Hát egyem meg azt a kis szex imádó formáját xD A kis pocok párjával együtt. Hihetetlen, hogy mennyire édesek ők együtt :) Sehun fétékenykedése xD mert ez az volt, hisz irigyelte Chenniet hogy ő lefekhet párjával míg Ö Yifannal nem haladt azóta SEMMIT. Imádom Chen karakterét. Olyan aranyos. Ahogy hitetlenkedik hogy barátja nem létesített nemi kapcsolatot négy teljes hónapja xD Na, aztán a Sehun radaros megszólalása xD kyaa....ez az ember halálos xD De talált süllyedt. Ohhh...a kis nyomi beismeri, hogy jár valakivel *---* bár azt is megemlíthette volna, hogy pasi és nem mellesleg a suliban tanít irodalmat xD Enyhe utalás Yifanra. Az a kutya hát megzabálom. Na meg Sehun ahogy imádja a kis lényt....Kris *-* hát csak egy puszi? XD Ugylászik Kris kipihente magát, hisz frappáns beszólogatások pipa!
    Valami személyesebbet ...."Szia Sehun, dugjunk!" -szakadtam ezen a részen ..személyes és lényegretörő xD Na, de Sehun hát nem fogja vissza magát. Ami ezután történik a kanapén....Sehun is egy hímkurva lesz xD de annyira cuki :3 na nem az hogy leszopja hanem hogy ennyire élvezi és elismeri párja relytett képességét :'D na és mikor szobára mennek az még jobban tetőzi a dolgokat xD KIÉGTEM!!! Sehun elismeri még a méretét is Krisnek xD De úgylátszik Sehunnak szex hiánya van de nem készült fel igazán a "dolgokra". Szegény hogy megijedt mikor Kris tágitani akarta xD na de Kris csókja mindenre jó.
    .........
    .............
    .....................
    ......
    Nem részletezzük az aktust ez perverz dolog lenne xD DE A HARMINCHARMADIK RÉSZBEN VÉÉGRE SEHUN UKE SZEREPET TÖLT BE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! ^^
    Nem vagyok perverz, de hál' isten a jó nép Noel agyának hála megélte eme tökéletes napot(másnapot xD) hogy KrisHun beteljesedett! Yixinget szegényt megbántani xD De hát mindegy kell egy ex-pasi ide :D Na és Chen végre megkapja a sütiét xD Köszönöm, hogy olvashattam és MÁR MOST AKAROM A FOLYTATÁST XD kiváncsi leszek mi fog történni ezek után :D

    U.i: rövidségért Sorry na meg az értelmetlenségek miatt is! XD
    Már haldoklom :D ^^ <3 Kissebb baki után, de meg van a komim xD

    ~아니타~ [Anita]







    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia életem! ^^

      Jaj, hát ne ásd el magad angyalom! Az oké, hogy kicsináltam az agyadat, de nem szánt szándékkal tettem, csak hogy tudd. Nem kell mindig elsőnek lenni, emlékszel, amikor a 100. kommentelő lettél? Akkor sem elsőnek írtál, és ennél a ficinél szerintem egyszer sem volt az, hogy a százasok elsők lettek volna ^^ De mondjuk még messze vagyunk a 400-tól, de ez nem rossz kezdés, higgy nekem! ;)

      Mindenképpen a szertárba folytattam volna ezt a fejezetet, hiszen szerettem volna jó hosszúra megírni eme részt, de "csak" 14 oldal jött össze, mindennel együtt. ^^ Yifan bácsi túl romantikus ahhoz, hogy egy szertárba töcskölje meg Hunnie-t, de mindezek ellenére, lesznek a későbbiek érdekes szöxhelyszínek ^^ Majd kiderül, hogy Sehun szerelmes-e vagy sem, de erre már ki is találtam egy remek szituációt! ^^
      Sehun hülye, szerintem erre a kérdésedre ne keress választ, mert úgysem fogsz kapni!
      Chen is the best! És XiuChen a mindennél bestebb! xDD Imádom azt a párost, és nem fogtok szabadulni tőle, ebben biztosak lehettek ;) Hát igen, amikor az ember ki van éhezve, még a legjobb barátja szexuális életére is féltékeny. Hiába, Chennek van egy Sehun radarja, ami sosem téved, ahogy most is tökéletesen jelzett xD Csoda, hogy a kis Hunnie beismerte, hogy jár valakivel, a többi részletet szerény személyem pedig későbbre tervezi. :3 Szeretjük a kutyákat, ahogy Yifan frappáns beszólásait is ^^
      Hunnie egy cuki hímkurva..... Értem én xDD Ki van éhezve szegény, persze, hogy egy ilyen beszólás után rögtön a hapija karjaiba veti magát! Krisnek Sehun mindig elismerte a rejtett képességeit, főleg akkor, ha azok a kis pöszére nézve, pozitívak. És ebben azért rohadtul azok voltak xDD Hát na.... Azért mégis a szobában vannak a lényeges dolgok.... xDDD Sehun ki volt éhezve, de még sosem volt része homoszexuális együttlétben, így annak részleteit sem ismerte, ezért lepődött meg annyira Kris ujján a seggében xDD De a csók segített :3

      Oké, szerintem se menjünk részletekbe, mert az tényleg már kicsit bizarr lenne xD Már az elején tudtam, hogy az összejövetelük után nem fogok sokat várni a szexszel, mert az nem lett volna fair rátok nézve. Na, meg Sehunra nézve sem, de ezek után már nem lesz kielégületlen a kicsike *perv face*
      Még hogy nem vagy perverz.... De igen, hála nekem a KrisHun beteljesedett! ^^ SZERESSÜNK ENGEM! xDDD Igyekszem hamar hozni a folytatást, remélem tetszeni fog az is! ^^

      Noel ♥

      Törlés
  5. Úristen *-* *o* Ez nagyon jó volt :3 *o* *-* *w* Én behalok ezen a két pasin XD Semmi értelmeset nem bírok már mondani, mert megöltek XD Megöltél Noel XD Az agysejtjeimnek vége teljesen xD Egy ilyen részt, Istenem *-* Nagyon jó volt, imádtam és függő lettem XD Ez valami hihetetlen volt *-* Ahogy leírtad az egészet, gyönyörű és teljesen érthető, pluszba felcsigázó :3 Tele káromkodással, azon behaltam XD "Kapd be!" és erre megteszi, Istenem xD Ott szakadtam a nevetéstő xD Imádom Sehun megnyilvánulásait xD És a legvége, olyan cuki *--* Ahogy itt fekszenek az ágyban, ölelkezve, gyönyörtől kielégülve, olyan romantikus *--* Aztán a vége xD Először nem esett le miért kell sütnie és hülyének is néztem Sehunt, de ahogy gondolkodtam rajta, rájöttem XD Chennek kell baklavat sütni xD Jajjj Istenem mi lesz még itt XD Főleg, mikor Chen meglátja a baklavat xD Arra nagyon kíváncsi vagyok, Sehun hogyan fogja elmondani Chennek ezt az egészet xD AZONNALI FOLYTATÁST KÖVETELEK XDDDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálom, hogy megöltelek..... Oké, nem sajnálom, nagyon is örülök neki! xD Ez volt a célom, ezzel a kis perverz résszel! ^^ A gyönyörű lenne az a jelző, amit nem aggatnék erre a részre, de nagyon köszönöm! ^^ Sehunhoz és Krishez méltóan akartam leírni a szexjelenetet, és ez káromkodások és Hunnie perverz gondolatai nélkül nem lett volna lehetséges ^^ Very romi a vége tudom, de Sehunnak hirtelen eszébe jut, hogy biza baklavát kell sütnie Chennek, aki ki tudja, hogy fog minderre reagálni. HAMAROSAN HOZOM A FOLYTATÁST NYUGI! ^^

      Törlés
  6. Szia Noel!^^
    Hehee.. Ez leírhatattlanul jó volt. ♡.♡
    Már nagyon vártam ezt a pillanatot. És most, hogy ezt olvastam... Semmi nem jut eszembe.*^^*
    Várom a kövit is. ⌒.⌒

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! ^^
      Oh, köszönöm! Megszenvedtem vele ^^
      Megértem, hogy kiürült az agyad, a megírása után én már dőltem is az ágyba, mert olyan szinte nem volt agykapacitásom ^^
      Hamarosan jövök a folytatással! ^^

      Törlés
  7. Kyaaaaaa jasrgliurtgbjvfg! *-* *kislányosan fangörcsöl, miközben összeesik a földön és szétolvad*
    Hali senpai!^^
    Előzőhöz sajnos nem tudtam írni, mert nem akartam csupa baromságot összehordani, de most megpróbálok összehozni valamit.^^ Az elején röhögtem egy csomót, Sehunnie megnyilvánulásai. xD Azokon annyit lehet nevetni, meg amikor a "khm" résznél mondta hogy "kapd be" én ott úgy felröhögtem. >u< Amikor meg jött Az a rész nekem enyhén szólva "vérzett az orrom" :3 Ezen a kettőn behalok. >< Sosem fogom megunni, ahogy csipkelődnek. Ez a Sehun- Chen baráti beszélgetés meg csak dobott az egészen. :D A végén amikor mondta, hogy mennie kell sütni, akkor elkezdtem vigyorogni a monitorra, de úgy, mint aki beszívott. Már nem sok idő választ el attól, hogy "láthassam" Chen reakcióját. *-* Nagyon-nagyon várni fogom az új részt!^^
    (Egyébként nem tudom hogy csinálod, de egy-egy rész esténként leszívja minden erőmet :D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hali Kohai!
      Látom a fangörcsök nálad nagyon élnek xD
      Nem baj, hogy nem írtál az előzőhöz baromságokat, de ott azért megfordult a fejemben, hogy talán tényleg elkobozták a géped xD Sehun megnyilvánulásain azért ezerrel lehet szakadni, ezt még így írói szemmel is felvállalom. ^^ Hiába, nálam az efféle poénok nem maradhatnak el, főleg eme két jómadár perverzsége miatt. Elárulom, hogy pontosan ilyenre akartam ezt a szexjelenetet megírni, minden poénnal és gondolattal együtt, és akkor sem változtatnék rajta, ha az életem múlna rajta. Ez illett Sehunhoz, és talán ezért látjátok ennyire jónak, amit köszönök. ^Q^ Nah, Chen reakciója nagyon érdekes lesz, és nem vagyok benne biztos, hogy ti ezt valóban látni akarjátok, mert félő, hogy bele fogtok halni xD Csak viccelek. Erről részleteket majd olvastok a folytatásban!
      Köszi, hogy írtál!
      Noel ♥

      Törlés
  8. Sziaaa~^^
    Azt sem tudom hol kezdjem...Tegnap végig olvastam az eddigi fejezeteket ésésés jézusom>u< Nagyon tetszik a stori és örülök, hogy rá találtam ^.^ Annyi mindent szeretnék mondani, hogy egyszerűen nem tudom megfogalmazni őket :$
    Nagyon megszerettem az összes karaktert, főleg a XiuChen párost és az utánozhatatlanul szexhiányos KrisHunt :""D Kris beszólogatásain jókat nevettem, de Sehun sem semmi. Kicsit cyberparaszt, de hát ez valahogy illik hozzáXĐ Chen... imádom, ennél többet nem is kìvánok mondani róla (meg nem is tudom mit lehetne erről a cukipofiról még mondani:33) Azon a radaros megszólaláson pedig jót nevettem, persze a seggbe rakós beszólása se volt semmiXD. Xiumin is forma gyerek, őt is nagyon megkedveltem*-*
    Egy szóval imádom az egészet és a legfontosabb kérdésem most jön:
    MIKOR LESZ FOLYTATÁS??? *nem bír megmaradni a seggén annyira várja már*
    MinSeo~ ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! ^^
      Néha komolyan meglepődöm rajtatok O.o Egy nap alatt, mind a 33 fejezet? Te aztán nem vagy semmi! Most kapsz tőlem egy hatalmas elismerést, hiszen minden rész, legalább 12 oldal, ha nem több. Durva vagy, anyukám xD Persze jó értelemben :3
      XiuChen páros az egyik kedvencem, egyszerűen imádom őket! ^^ De azért a KrisHun a favoritom, hiszen az a két ember egyszerűen kifejezi azt, hogy mi vagyok én! xDD Sehun és Kris karakterét összemosva, megkapunk engem xD És nem, nem túlzok. Chen egyes tulajdonságait a legjobb barátomról mintáztam, szóval ez neki bók, ha szereted JongDae karakterét. Xiumint a valóságban annyira nem istenítem, mint itt a történetben, mert imádom a hülye fejét a sztoriban! :3
      Ehhh~ Néhány nap múlva lesz folytatás ígérem! ^^
      Köszi, hogy írtál!
      Noel ♥

      Törlés
    2. Egy kis dicsekvés :P 1 nap alatt 145 - 220 oldalt olvasok el, szóval ez meg sem kottyant :3

      Törlés
    3. Az simában is elég kemény nekem, hogy képes vagy ilyen mennyiségben olvasni, na de gépen?? Nem fájdult meg a szemed?

      Törlés
    4. Nem, már hozzá szoktam az ilyen mennyiségű olvasáshoz :"") Bár már faszom tudja, szemüveges vagyokxd Am ezt telefonról olvastam és soha nem akart véget érni :D

      Törlés
    5. Nem vagyok azaz olvasó típus, de továbbra is elismerésem ehhez a mennyiséghez. Életemben csak egyszer olvastam telefonról, de azt hittem kiesik a szemem, na meg az adott fejezet is baromi hosszúnak tűnt ^^ xD

      Törlés
    6. Köszönöm a dicséretet, jól esik :3 Hát én könyvmoly vagyok mindenféle értelembenXD

      Törlés