Oldalak

2015. szeptember 26., szombat

37. fejezet

37. fejezet


- Na, hogy van a krapekod? – huppant le mellém Jongdae az iskolában, hatalmas lelkesedéssel hangjában. Meglepő módon a fiú hetekig nem érdeklődött irántam és Kris iránt, ami rendesen megdöbbentett, ugyanis Chen nem az a fajta volt, akit az ilyen nem érdekel. Már március küszöbét koptattuk, amikor végre a fiúból kiszakadt az első kérdése.
- Remekül, de ezt tőle is nyugodt szívvel megkérdezhetnéd – feleltem vállamat vonva, kissé furcsállóan pillantva a mellettem helyet foglaló srácra, mert logikusabbnak tűnt Krist megkérdezni arról, hogy van, mivel mégiscsak ott tanított, ahova mi is jártunk.
- Engem nem az érdekel, hogy pontosan vele mi van, hanem hogy ti hogy vagytok! – adta meg az egyértelmű utalást a dologra, ezzel jelezve, hogy szarik Yifan hogylétére. Milyen kedves, mondhatom.
- Kibújt a szög a zsákból!
- Ugyan Sehun, igazán mesélhetnél egy kicsit többet is – dőlt hátra fáradtan székén, miközben enyhén kislányos stílusra váltott, mellyel készült az agyamra menni. – Egész februárban moderáltam magam, hogy egy kis nyugtod lehessen a történtek után, de most már azért legyél annyira csajos, hogy beszélsz a kapcsolatotokról!
- Mégis mit mondjak? – tártam szét a karom meghökkenve. – Majdnem minden tudsz, amit kell.
- Azóta semmi izgalmas nem történt kettőtök között? – hajolt bele arcomba, kíváncsi szemekkel vizslatva engem, mintha elmémben próbálna meg olvasni, remélve, hogy kiszed belőlem valamennyi információt.
- Ha arra gondolsz, hogy olyasmi történt-e köztünk azóta, akkor a válaszom nem.
- Nem ezt akartam kérdezni – vont vállat, de különösebben nem zavarta, hogy eltértünk az eredeti témától. –, de ha már itt tartunk, komolyan nem volt semmi a kiakadásom óta?
- Szerintem azok után Yifan ötvenszer is meggondolja, mikor bújik a seggembe – válaszoltam fáradtan, mivel semmi kedvem nem volt a szexuális életemről beszélni, ami akkoriban ismételten a nullán volt. Miután Kris megismerte a húgomat és többször felugrottam hozzá – természetesen a kislány nélkül – egyetlen egyszer sem próbálkozott be nálam, amit én sajnáltam is. Azt gondoltam, ha neki nincs kedve hozzá, akkor nem erőltetem, hiszen annyira nem hiányoltam a dolgot, legalábbis az elején ezt hittem. De két hét szex megvonás még mindig ugyanolyan szar, mint a „melegségem” előtt volt.
- Tényleg miattam, van a dolog? – pislogott nagyokat a fiú, mire kedvesen kinevettem.
- Dehogy, csak szívatlak. Egyszerűen az utóbbi időben nem volt erre kapacitásunk.
- Fáradt volt, vagy mi? – ráncolta homlokát, hiszen számára érthetetlen volt az, amikor egy pár nem kefélt éjjel-nappal. El sem tudom képzelni, ők Xiuminnal, hogy bírták ki azt a néhány napot, amíg Chen hisztizett miattam; mindenesetre a hörcsög tuti nem kielégületlen, ez már biztos.
- Valami olyasmi, gondolom – vontam meg a vállam. – Nem beszéltünk erről.
- Hogyhogy?
- Nem volt miről beszélni Jongdae; ha ő nem kezdeményez én, nem fogok rámászni. Biztos nyomós oka van annak, hogy nem csinál semmit.
- Vagy egyszerűen csak azt szeretné, ha te nyitnál felé – válaszolta meg helyettem magamban milliószor feltett kérdésemet a fiú, mire a revelációmtól szívem szerint arcon csaptam volna magamat.
- Ez lenne a dolog mögött?
- Lehet – rántotta meg hanyagul vállait, mintha ez már annyira nem izgatná. – Nem ismerem Yifant, így fogalmam sincs arról ő, hogyan éli meg ezeket a helyzeteket, de általában ez szokott lenni a probléma. Történt valami meghatározó mostanában veletek?
- Hát… - vakartam meg tarkómat, egy pillanatra elgondolkozva. – Bemutattam neki a húgomat.
 Erre a kijelentésemre barátom perceken keresztül nem mozdult. Megmerevedve bámult rám, olyan arcmimikát erőltetve magára, mintha bármelyik percben képes lenne pofán csapni a faszságaim miatt, melyek neki már fizikailag fájnak. Mondjuk lehet, hogy tényleg így érzett, nem tudom, nem láttam a fejébe.
- Erre inkább nem mondok semmit sem – fordult el tőlem, teljesen „feladva engem”.
- Most miért? Nem kellett volna?
- Én még normális szituációban sem mesélek a szüleimnek Xiuminról, akkor a te helyzetedben én nem lennék olyan felelőtlen, hogy egy nyolc éves gyereknek bemutatom a meleg faszimat, aki nem mellesleg a tanárom is – suttogta el gúnyosan véleményét a dologról, majd mielőtt még valamit szólhattam volna, hozzátette. – De ez a te döntésed, és ha megbízol a kölyökben, akkor nem szóltam. Csak nehogy a végén megszopd.
- Nyugodj meg, emiatt aztán tényleg nem kell aggódni – biztosítottam barátomat testvérem diszkréciójáról. – Yunseo ezer százalék, hogy erről nem fog beszélni senkinek sem.
- Tudod, hogy csípem a húgodat, mert egy aranyos kislánynak tartom, de én nem bíznék meg benne ennyire, elvégre mégiscsak több mint fele annyi idős, mint te. – Chen aggályai teljesen érthetőek voltak, és ha nem ismertem volna ilyen jól a húgomat, és ha nem bíztam volna meg ennyire benne, akkor valószínűleg úgy cselekedtem volna, mint Jongdae. Viszont nem így tettem, mivel Yunseo nem egy átlagos kislány volt. – De a te húgod, valószínűleg többet tudsz róla, mint én, így vedd is úgy, hogy nem szóltam.
- Rendben – bólintottam egyet, majd kiélveztem a hirtelen ránk telepedett némaságot. Korán volt még aznap reggel, csupán mi ketten ücsörögtünk a teremben, hiszen sikeresen bejöttünk nulladik órára, amelyről kiderült, hogy elmaradt így feleslegesen keltünk fel. De annyira nem bántam, mivel így nyugodtan elbeszélgethettünk végre, amit az utóbbi időben nem tehettünk meg. Mint mondtam, Jongdae moderálta magát az elmúlt hetekben, így száz százalékosan őszinte társalgásunk nem igazán volt. Éltük az életünket: ő Xiuminnal és a munkájával foglalkozott, miközben igyekezett rendszeresen leveleket írni a szüleinek, én pedig a lehető legnagyobb titokban próbáltam tartani kapcsolatomat Yifannal, ezért minden vele töltött iskolai órában olyan semlegesen viselkedünk egymással, hogy még a legpletykásabb rémeket látó korombeliek sem gyanakodtak volna kettőnkre. Persze óra után mindig sokat sejtető pillantásokkal dobáltuk a másikat, és néha szemcsatáinkba Jongdae-t is bevontuk, de az iskolában ennél többet tényleg nem tettünk. Ha muszáj volt, beszéltünk egymással, de szigorúan csak az intézményhez köthető témákról; ha valami halaszhatatlan mondanivalónk volt, azt gyorsan sms-ben bepötyögtük. Délutánonként pedig mindig felugrottam hozzá, ott pedig az összes eddig magunkban tartott vágyunkat vagy mondanivalónkat kiadhattuk magunkból. Jó rendszer volt a miénk, bár néha klassz lett volna emberi időben, emberek között is olyan őszintének és nyíltnak lenni, mint amilyenek kettesben voltunk. Ez persze egészen érettségi végéig lehetetlen kívánságom maradt.
- Milyen volt az első randitok? – fordult felém kíváncsian barátom, aki egészen eddig csendben gubbasztott mellettem, csak úgy meredve a semmibe, mintha nem is gondolkozna.
- Micsodánk? – kérdeztem vissza meglepetten, de nem azért, mert nem értettem tisztán a kérdést. Egyszerűen a mi esetünkben ez nem volt releváns, tekintve, hogy a kapcsolatunkat eléggé zártnak lehetett nevezni, majdnem minden értelemben. – Mi még sosem randiztunk.
- Nem? – hőkölt hátra kissé a fiú, ezzel jelezve őszinte megdöbbenését.
- Annyira azért ne lepődj meg, oké?
- De ez hogy lehetséges? – ráncolta homlokát értetlenül, mintha számára felfoghatatlan lenne ez az egész.
- Nem a mi stílusunk a randizgatás, a másik meg, hogy nem is engedhetjük meg magunknak a helyzetünket illetően – válaszoltam gyorsan, abban reménykedve, hogy Jongdae leszáll erről a témáról és lehetőleg valami másról, kezd faggatni.
- Az utóbbit még meg is értem, bár az sem ment fel titeket minden alól, de ez akkor is lehetetlen számomra. Amióta én és Xiumin együtt vagyunk, folyton megyünk bulizni, néha vacsorázni esetleg egy-egy koncertre… - kezdte sorolni a listáját, de beszéde során csupán egyetlen egy kérdés merült fel bennem.
- Nektek hogy van minderre pénzetek? – értetlenkedtem, mert tudtommal a fiú csak saját keresetéből élt, mondjuk arról fogalmam sem volt, annak mennyi lehetett a pontos összege.
- Igazából én sem tudom – gondolkodott el egy pillanatra Jongdae, mintha az egész életét kellene átértékelnie abban a néhány percben. – Tényleg; hogy a picsába tudunk ennyi helyre elmenni?
- Oké, ez inkább volt költői, mint normális kérdés, szóval kérlek, ne próbáld megválaszolni – mosolyodtam el a fiú lesokkolódott ábrázatán, lehetséges valóban ennyire rosszul érintette az a tény, hogy sztriptízesként milyen sokat keres, bár ezt biztosra nem tudhattam.
- Na mindegy – legyintett végül. – A lényeg annyi, hogy mi Xiuminnal mindig megyünk valami érdekes randihelyszínre, hogy tuti ne hűljön ki a kapcsolatunk.
- Ti ketten még az Északi-sarkot is képesek lennétek felolvasztani, a helyedben nem aggódnék a románcotok szikrája miatt – forgattam meg szemeimet, mire egy karon vágást kaptam ajándékba, mivel Chennek nem nagyon tetszett a hangsúly, amit vele szemben ütöttem meg. Igazából csak nem örült annak, hogy közvetve ugyan, de lebuziztam, mondjuk ezen nem értem miért akadt ki. Én is ugyanúgy egy férfival jártam, tehát semennyivel nem voltam „hidegebb” nála, magamat pedig nem sértettem volna meg. Ezzel a kijelentésemmel csak kifejezni szerettem volna az elismerésemet kettejük iránt: ki tudja Minseok és Jongdae mióta voltak együtt – igen, lusta voltam matekozni –, de eddig még képtelenek voltak megunni egymást. Olyan pillantásokkal vizslatták a másikat, mintha a kapcsolatuk a reggeli harmatnál is frissebb lenne, holott már egy összeszokott szerelmespárról beszéltünk, akik ugyanúgy rajongtak egymásért, mint az ismerkedésünk elején. Ennél szebb köteléket még életemben nem láttam, és be kell vallanom, kicsit irigy voltam, hogy Jongdae nem tudta megunni párját. Bár akkor ez a veszély nálam sem állt fenn, de Chen látványosan monogámabb alkat volt, mint én: Ez pedig egy nagyon jó tulajdonsága volt a fiúnak.
- A lényeg annyi, hogy szerintem ti is csinálhatnátok olyanokat, mint a normális párok.
- De miért? – tártam szét hitetlenül karom, mert ennél több okra volt szükségem, bár őszintén, annyira nem bántam volna, ha Kris és én nem csak a lakásán éljük ki magunkat. Mármint, oké volt, hogy máshol erre nem adódott lehetőségünk, de egy kis változás talán tényleg jót tett volna nekünk. Leginkább nekem.
- Mert akkor duplarandizhatnánk! – válaszolt kapásból az idősebb, olyan csillogó szemekkel, akár egy korabeli szerelmes kamaszcsaj.
- Na most menj a picsába! – fintorodtam el reflexből, mert gyűlöltem az ilyen Amerikába illő klisés faszságokat, amiket már mi is kezdtünk átvenni. Imádom azt az országot, de néha olyan baromságokat bírnak kitalálni, hogy szívem szerint az arcomról kapargatnám le a bőrt, amikor Valentin-napon a szerelmespárok szív alakú csokikat ajándékoznak egymásnak, ahelyett, hogy dugnának egyet, vagy mit tudom én. Komolyan egy külön ünnep kell arra, hogy meglepd valamivel azt az embert, akit állítólag mindennél jobban szeretsz? Ugyan kérem. Utáltam az ilyeneket, és ezt Chen is pontosan tudta, de volt egy olyan érzésem, hogy direkt húzta ezzel az agyamat.
- De most miért? – vonyított fel kislányos hangon, karomat kezdve ráncigálni. – Olyan jó lenne, ha négyesben lóghatnánk! Yifan megismerhetné Xiumint, és szerintem tök jól kijönnének egymással! Na Sehun légyszi, csak a kedvemért…
- A seggedet baszki ne nyaljam ki?! – fújtattam továbbra is frusztráltan, mert az efféle beszélgetések képesek voltak teljesen leszívni az agyamat.
- Sehun-ah! – nyújtotta el nevemnek végét, amivel már végképp betelt a pohár.
- Oké, megígérem, többet nem teszek rád és Xiuminra megjegyzést, csak könyörgöm, soha a büdös életben ne adj ki magadból ilyen hangot még egyszer! – tettem eleget ki nem mondott kérésének, mire elégedetten dőlt vissza székében, kiélvezve győzelmének édes ízét.
- Ennek örülök. Viszont a randi résznél nem vicceltem.
- Mi? – kaptam rá tekintetemet ijedten. – Komolyan négyesben akarsz vacsorázni?
- Dehogy! – válaszolt kapásból, immár teljesen őszinte arcmimikával, ami újra normális tempóra kényszeríttette heves szívverésemet. – Csak szerintem, át kellene gondolnod mindazt, amit mondtam; egyedül kettőtökről.
- Át fogom – mondtam, mintha ez eddig kérdés lett volna. Jongdae tanácsait mindig figyelembe szoktam venni, még akkor is, ha amúgy baromságnak tartom az egészet. A fiú fontos volt nekem, ahogy a személyes véleménye is, így nem hagytam figyelmen kívül egy-egy megnyilvánulását, vagy utalását. Ezek után már csendesen ültünk egymás mellett, melyet az ajtó hirtelen kinyílása szakított félbe; legnagyobb meglepetésemre az alig egy perccel ezelőtt emlegetett pislogott felénk meglepődve.
- Hogyhogy itt vagytok? – lepődött meg párom, ahogy elegáns öltözetben belépett hozzánk, miközben az ajtót lendületből csukta be maga után. Reflexből álltam fel, barátom pedig követte a példámat, mivel ő minél előbb kettesben szeretett volna hagyni minket.
- Elmaradt a nulladik óra, csak mi nem tudtunk róla – vontam meg vállam, mire az előttem álló férfi bólintott. Aznap is remekül nézett ki, hiszen a téli bakancs tökéletesen passzolt fekete farmeréhez, melyet kifejezetten elegánssá varázsolt egyszerű fehér inge, amit amúgy nem gyakran hordott. Szívem szerint leszaggattam volna róla minden textilt, de iskolában voltunk, és Jongdae még mellettem pislogott, akár egy értetlen kölyökbagoly.
- Na én asszem meglátogatom SungYeol hyungot a büfében – szólalt meg hirtelen barátom, majd sietős léptekkel az ajtó felé vette az irányt, de előtte még visszaszólt páromnak. – Ti amúgy baromi különösek vagytok! – mondta, majd egy egyszerű mozdulattal lelépett. Furcsa volt megint kettesben lenni Yifannal, tekintve, hogy az utóbbi időben nem foglalkoztunk egymással olyan tekintetben és baszki annyira ki voltam éhezve, hogy ott helyben képes lettem volna leteperni.
- Örülök, hogy itt talállak – szólalt meg végül, majd tarkójára simítva kicsit közelebb lépett hozzám. – Következő kedden valami fogadóóra vagy mi a halál lesz, így későig bent kell lennem. Ne várj rám!
- Ezt akár ma délután is el tudtad volna mondani – válaszoltam halkan felsóhajtva, mert ennél azért többre számítottam. Mármint, a suliban tényleg csak akkor szoktunk egymáshoz szólni, ha esetleg komolyabb probléma adódik, vagy halaszthatatlan információink vannak. Amúgy csak úgy viselkedünk egymással, mint két vadidegen a folyosón, holott valószínűleg még saját magunknál is jobban ismerjük a másikat.
- Lehet – vonta meg vállát hanyagul. – Viszont ezzel nem akartam addig várni – suttogta aranyosan, majd kezeit lassan derekamra vezetve közelebb húzott magához, s szenvedélyes csókot lehelt kiszáradt ajkaimra. A hirtelen jött gesztustól majdnem összeestem eleve remegő térdeim alatt, hiszen sokáig nem is nagyon értünk egymáshoz, s ahhoz képest az a reggeli csók az akkori állapotomnak nem nagyon tett jót. Újra ajkaimon éreztem puha párnáit, ismételten megízlelhettem tehetségét nyelvjátékában, miközben kecsesen ringatóztak gyomromban a kurva romantikus lepkék, melyek csak Wu Yifan egy-egy ilyen megnyilvánulása után keltek életre.
- Mit művelsz? – toltam el magamtól hitetlenül, miközben nyugtalanul meredtem szemeibe. – Iskolában vagyunk, bárki megláthat minket!
- Nem érdekel, nem bírok tovább várni – sóhajtott kéjesen, majd megint birtokba vette ajkaimat, ellenkezésem ellenére is. Bár annyira nem zavart, mert Kris fantasztikusan csókolt, és akkor reggel ez kellőképpen felébresztett, de még így is nagy volt a lebukásunk lehetősége.
- Mi ez a hirtelen jött kangörcs? – léptem el tőle, és csak másodsorban azért, hogy ne tudjon ajkaim után kapni. Tényleg beszélni akartam vele úgy rendesen, és magyarázatot vártam arra, hogy miért távoldott el tőlem arra a néhány hétre.
- Már ez is baj?
- Akkor máshogy kérdezem – bólintottam egyet, miközben arra mertem vetemedni, hogy meglehetősen közel léptem hozzá, ezzel próbálva nyomatékosítani mondanivalómat. – Hol volt eddig ez a kangörcs?
- Hát… - húzta el száját a férfi, miközben hatalmas ujjait tarkója selymes bőrére simította. – Azt gondoltam, neked jobb lenne, ha egy kicsit tartanánk a távolságot.
- A történtek után, te még ezt hitted? – pislogtam rá hitetlenül, hiszen Kris elég jól ismert már ahhoz, hogy tudja, mekkora egy kanos barom vagyok, és biztos nem kínozna azzal, hogy megvonja tőlem a szexet. Itt másról volt szó, ebben biztos voltam.
- Igazából azt hittem, nekem van erre szükségem – helyesbített, ami végkimenetelt illetően nem hangzott jobban, sőt kifejezetten lehangolt.
- Neked?
- Tudod, az utóbbi időben elfoglalt voltam, és a szabadidőmben nem akartam rád telepedni, mivel tanulnod kellett, meg az érettségire készülnöd, ebben pedig nem szerettelek volna megakadályozni – vont vállat ismételten, nem nézve szemeimbe, mikor eme szavak elhagyták ajkait. Hát Kris, ez a hazugság sem jött be igazán.
- Szerinted, amikor délutánonként nálad dekkoltam, tanulni szerettem volna? Legfeljebb a biológiát imitáltam volna szívesen – mosolyodtam el, miközben lassan álla alá nyúlva emeltem fel tekintetét, hogy az enyéimbe fúrhassam azt. Kris szemei egyszerűen varázslatosak voltak, akármilyen állapotban néztem beléjük, mindig elbűvöltek. – Valójában miért hanyagoltad a lenti dolgokat?
- A húgod miatt – felelte ezúttal őszintén, ezzel egy értetlen grimaszt kényszerítve arcomra.
- Miért? Titkon a szekrényedben tároltad, és nem akartál előtte megfektetni, vagy mi?
- Dehogy – nevetett fel hangosan, majd visszafogva engem szorítani vágyó gesztusait, egy kicsit távolabb merészkedve tőlem indította el az őszinteséglavinát. – Csak egy kicsit megijedtem.
- Ha ez megnyugtat, eddig mindössze csak két-három kisállatot nyúzott meg – próbáltam poénosra venni a figurát, de néhány halványabb mosolyon kívül többet nem húztam ki belőle. Abban a helyzetben mondjuk nem is tudtam volna.
- Nem konkrétan a húgod személyétől ijedtem meg, mint mondtam, nagyon aranyos kislány, csak…
- Csak mi?
- Egyszerűen az a dolog, amit sugárzott, hirtelen megálljt parancsolt nekem – válaszolt kissé hevesen gesztikulálva, de szavainak általa megformált jelentése valahogy nem tudott épségben eljutni hozzám.
- Tehát megrémültél a végtelen mennyiségű cukiságtól és érdeklődéstől… Pedig mondtam neki, hogy fogja vissza magát.
- Nem erről van szó – sóhajtott egy nagyobbat a férfi, próbálva összeszedni gondolatait, hogy rendesen meg tudja magyarázni számomra különös érzéseit. – Nem Yunseo miatt ijedtem meg, hanem mert bemutattad.
- Ez akkora problémát okozott neked? – pillantottam rá félve, mert nem szerettem volna, ha ráerőszakolásnak gondolja azt a délutánt, amikor testvérem megismerte őt. Aznap nem úgy festett, mint akit különösebben feszélyez egy nyolc éves kislány jelenléte, épp ezért nem értettem, miért ezt említette problémaként.
- Nem – rázta meg fejét. – Kedvelem a húgodat, egy tündéri gyerek, ráadásul korához képest sokkal intelligensebb is, így örülök, hogy megismertem. Viszont te engedted meg neki, hogy megismerjen engem, holott eddig mindenki elől el kívántál titkolni, a kettőnk érdekében. Erre hirtelen beállítasz a testvéreddel, akit mindenkinél jobban becsülsz és szeretsz, és megtisztelsz azzal, hogy felvállalsz előtte. Képzeld magad a helyzetembe; Oh Sehun bemutatja nekem a kishúgát, aki olyan neki, mint másoknak a szülei… Ez azért elég nagy szó, és mivel pasiból vagyok, be is pánikoltam tőle rendesen.
- Te komolyan ennyire túlkombináltad ezt a helyzetet? – mosolyodtam el valós aggodalmán, de azért dühített is, hogy egy ilyen miatt képes volt hanyagolni. Igen, fürdős kurvásan nyafogok, de akkor is basszus!
- Ja, néha szokásom kicsit elrugaszkodni a realitásoktól – vakarta meg tarkóját mosolyogva, mire eddig magamban tartott röhögésemet kiengedtem.
- Mekkora hülye vagy! – nevettem folyamatosan, hiszen az efféle okok egyszerűen nevetségesek voltak, és ezt nagy valószínűséggel Yifan is pontosan tudta. – A sok hetes kimaradásért nem kapok valami vigasztaló díjat, vagy ilyesmi?
- Most, hogy így mondod – lépett egy kicsit közelebb, s kezeit derekam köré fonta, úgy nyomott egy csókot homlokomra. – Engesztelésül kérhetsz tőlem valamit.
- Bármit? – pillantott föl rá, mire a férfi egy rövid időre elgondolkozott.
- Bármit, ami józanész határain belül van – adott nekem pontos kereteket párom, aminek hatalmas udvarán boldogan legeltethettem szemeimet, miközben pörgettem kerekeimet, mit is kérhetnék tőle. Aztán, alig néhány másodperccel később kipattant az isteni szikra fejemből, mintha eleve oda teremtették volna, annak a célnak a beteljesülésért, hogy kinyögjem ominózus kérésemet.
- Menjünk el holnap este vacsorázni!
- Hogy mi? – akadt fenn Kris szemöldöke, miközben meghökkenve kicsit távolabb tolt magától, hogy szemeimbe tudjon nézni. – Randizni akarsz?
- Igen – válaszoltam szinte kapásból, mert amiről alig egy tíz perccel ezelőtt beszéltünk Chennel, nekem nagyon bejött. Nem voltam az a romantikus alkat, de azért elmenni kajálni valahova, közben csak beszélgetni és egy kicsit kimozdulni a megszokott hétköznapokból sokkal vonzóbb volt számomra, mint mindig ismételgetni ugyanazt. Szerettem Krissel lenni, akárhol voltunk, viszont úgy éreztem, nekem igényem van egy ilyen estére, már csak azért is, hogy kitapasztalhassam pontosan milyen egy normális randi. – Nem tetszik az ötlet?
- Dehogyisnem, csak tőled nem ilyenre számítottam – vont vállat, majd tovább informálódott. – És mire gondoltál pontosan?
- Nem tudom. Kiöltözhetnél, tudod olyan klasszikusan szívdöglesztő stílusban, elmehetnénk valami étterembe, ott nagyot romantikázva beszélgethetnénk, majd miután úriember módjára meghívtál, elmehetnénk hozzád, és én visszafogottan leszakíthatnám rólad a ruhádat – vázoltam fel az elképzeléseimet, s már akkor láttam Kris arcán, hogy imponáló neki az ötlet, főleg annak legutolsó része.
- Hm, ez a terv egész jónak ígérkezik – mosolyodott el a férfi, de még mielőtt gyors csókot nyomott volna ajkaimra, barna íriszei váratlan felcsillanása miatt, lelkesen eltolt magától. – Ismerek egy helyet a város másik végén ugyan, aminek remek a hangulata, nem annyira puccos, de az alkalomhoz illik, és oda általában külföldi melegek járnak, akiket garantáltan nem látsz még egyszer ebben az életben.
- Honnan tudod? – ráncoltam homlokomat, hisz csak azért, mert hirtelen meleg lettem (amit még mindig nem nagyon tudok hova tenni), még nem ismertem a városban minden olyan éttermet, szórakozóhelyet vagy egérlyukat, amikbe csak és kizárólag homoszexuálisok járnának.
- Régebben megfordultam ott párszor.
- Értem – bólintottam egyet, mert erre mást annyira nem tudtam volna mondani.
- Akkor holnap hétre érted megyek! – puszilt arcon lelkesen, mintha a reggel megivott kávéja hatása hirtelen kezdett volna hatni, azon a korai csütörtökön. Yifan egyenesen kiröppent az ajtón, mondván, hogy még sok elintézni valója van, én pedig ott maradtam a néma teremben, teljesen egyedül.

***

 Másnap este, már hét óra előtt tíz perccel készenlétben álltam, mivel meglepő mód, baromi izgatott voltam, pedig nem egy szinte ismeretlen pasival mentem vacsorázni, hanem egy olyan férfival, akivel már majdnem két hónapja jártam. Ez a szokásosnál jóval hosszabb idő volt, amit eddig kibírtam, szóval ezt akár még egy kisebb ünnepként is kezelhettem volna, de amikor a tükör előtt folyamatosan a hajamat baszkeráztam, valahogy nem jutott eszembe ilyeneken gondolkodni. Mázlimra csupán húgom volt otthon, no meg a személyzet néhány tagja, így elég volt csak Yunseoval foglalkoznom, aki hatalmas szemeket rám meresztve pislogott minden egyes mozdulatom láttán.
- Ideges vagy Sehun-ah? – kérdezte ártatlan hanglejtéssel, ahogy végigmérte öltözetemet.
- Az nem kifejezés mennyire.
- De miért? Hiszen Ő és te már régóta együtt vagytok – mondta aranyosan pillantva rám, miközben hosszú fekete tincseivel játszadozott. Testvérem páromat az otthonunkban majdnem mindig „Ő”-ként emlegette, nehogy véletlenül elszólja magát. Persze nem az a fajta volt, aki sokat kotyogna erről, de azért jobb volt biztosra menni.
- Tudom, de mégis… - húztam el számat egy pillanatra, ahogy elgondolkoztam válaszomon. – Valamiért szeretném, ha ez az este tökéletes lenne.
- De az lesz, Sehun.
- Honnan tudod? – fordultam felé, hogy azért mégse a tükrön keresztül kelljen beszélgetnünk.
- Vele lehetsz, ami már eleve nagyon jó. És még ki is csípted magad, ami tuti tetszeni fog neki, hiszen eddig még sosem öltöztél így, egyetlen egy lány kedvéért sem. Ráadásul ez a farmer kiemeli a fenekedet, ami egy újabb pluszpont – emelte tekintetét nadrágomra, majd megbizonyosodott arról, hogy tényleg jól áll-e rajtam. Tény és való, hogy ezelőtt még sosem húztam magamra ilyen szerelést, de tényleg szerettem volna, ha azaz este fantasztikus lesz, és ha ahhoz az kell, hogy kiöltözzek, akkor megteszem basszus. Nem is vittem túlzásba, csak felkaptam egy koromfekete farmert, hozzá egy fehér V kivágású pólót, amelyre egy zakót vettem, melynek ujjait könyékig feltűrtem. Úgy néztem ki, a tökéletesen beállított hajammal együtt, mintha egy angol divatmagazinból léptem volna ki, és csak reménykedni tudtam abban, hogy Krisnek ez inkább lesz imponáló, mint nevetséges. Magam sem értettem, miért akartam ennyire mániákusan tetszeni neki, hiszen ő még egyszál alsóban is vonzónak látott… Mondjuk meg tudom érteni miért, amilyen piszkos a fantáziája.
 Váratlanul, pontosan hét órakor nem mellesleg, megrezzent a zsebembe csúszatott mobilom, melynek kijelzőjén Yifan üzenete villogott, azt jelezve nekem, hogy kint van a ház előtt. Bármennyire is lett volna romantikus, ha bejön hozzám a házba, azért az inkognitónkat valamennyire tartani kellett, így inkább én indultam ki.
- Legyen jó estét Sehun-ah, majd holnap találkozunk! – intett nekem az ajtóból húgom, miközben én fokozatosan haladtam kifele, míg el nem értem a kaput. A Nap akkortájt ment le, így narancssárgás színekben kerestem párom autóját tekintetemmel, mire végre sikeresen megtaláltam azt. Ahogy egyre közelebb kerültem a kocsi ajtaját támasztó férfihoz, egyre élesebben láthattam makulátlan öltözetét, amely az eddigieknél is jobban tetszett: konkrétan szmokingot húzott. Wu Yifan, irodalom és történelem tantárgyát oktató tanárom, barátom és jelenlegi párom, csupán egy este miatt, képes volt szmokingban jönni. Azt hittem ott halok meg vizuális orgazmusban, orrvérzések közepette, valami idióta rángatózó görcsben, miközben kiélvezem a szemem elé tárult iszonyat dögös látványt. Szerencsémre hanyagolta azt a kissé idegesítő csokornyakkendőt, és helyette szabadon hagyta nyakát, s ingét látványosabban kigombolta, hogy egy minimális belátást azért nyerhessek mellkasára. Mikor elé értem, szívem szerint ott az úttesten rávetettem volna magam, de kontroláltam az érzéseimet, így csupán egy mosollyal ajándékoztam meg engem kedvesen figyelő páromat.
- Lehet egy, kicsit alulöltöztem? – pillantottam egyszerű szerelésemre, mire Yifan halkan felnevetett.
- Miről beszélsz? Remekül nézel ki – lépett hozzám közelebb, majd egy puszit nyomott arcomra, miközben ajkai lassan kezdtek fülem felé haladni. Akkor nagyon örültem neki, hogy egy nem annyira nyüzsgő utcában laktam, ahol percenként száguldanak el az autók tízesével. – Azt hiszem ez a felső, a ma estét nem fogja épségben megúszni.
- A helyedben én ezt a komplett szmoking szettet félteném – válaszoltam hasonló mosollyal arcomon, mint amit ő is használt, de válaszul csak egy lágy csókot kaptam ajkaimra, melyek egy pillanatra még azt is elfeledtették velem, hogy az utcán állunk.
- Nem szívdöglesztőt mondtál tegnap?
- Szívdöglesztőt, nem orgazmuskeltőt – vázoltam fel „problémámat”, amelyre csak lebiggyesztette ajkait, mintha tényleg elszomorítaná eme mondatom.
- Csak az igényeidet szerettem volna kielégíteni.
- Arra ott van a ma este – nevettem fel egy kicsit halkabban, majd minden szó nélkül, egyszerűen beszálltam a kocsiba, elfoglalva az anyósülést.
 Az út baromi hosszú volt az étteremig, hiszen mégiscsak a város másik végére rakták az épületét, de Krissel remekül elütöttük az időt, hiszen az elmúlt heteket végre át tudtuk beszélni. Hiába találkoztunk minden nap, fogalmunk sem volt arról, a másik hogyan élte meg ezt a szexmentes időszakot. Oké, valószínűleg nem kellett nagy sütnivaló ahhoz, hogy Yifan rá tudjon jönni, én majdhogynem belehaltam a dologba, mert hát mégis hatalmas igényeim vannak, amiket ha nem elégítenek ki, morcos leszek. Jó, inkább csapok át hisztis, agresszív picsába, de a lényeget szerintem mindenki érti. Érdekes volt hallani Yifan szemszögét is arról, hogy pontosan miért nem közeledett hozzám az utóbbi időben, és jobban belegondolva, teljesen megértettem őt, elvégre én is férfiból voltam.
- Tehát, ha jól értem, akkor azért akartál távol maradni tőlem, mert a húgom bemutatása kicsit gyors volt neked? – összegeztem egy kérdésben mindent, ami nekem leesett hosszadalmas szavaiból.
- Nem egészen gyors, csak váratlan, és azt hittem a te esetedben ez elég nagydolognak számít.
- Az is – bólintottam, miközben az utat figyeltem, hogy ne kelljen a szemeibe, vagy egyáltalán rá néznem. – Azért mutattam be neked őt, mert szerettem volna, ha olyannak lát, amilyen ténylegesen vagyok, s nem olyannak, mint amilyennek éveken keresztül ő hitt. Igen, ez egy fontos dolog volt, de nem jelent egyet azzal, hogy hozzád akarok költözni, gyerekeket örökbe fogadni, és minden nap játszani a háziasszonyt, hogy egy ideális összképet alkothassak.
- Tudom – sóhajtott egyet halkabban. – Egyszerűen csak azt hittem…
- De ne hidd! – szakítottam félbe, ahogy rákaptam eddig a műszerfalat bámuló tekintetemet. – Emlékeztetnélek, hogy januárban te ültél zongora elé és énekelted bele egy dalba, hogy járni akarsz. Azt hittem számítani fogsz arra, hogy idővel fontos leszel nekem.
- Nem gondoltam volna, hogy ez ilyen hamar be fog következni – mosolyodott el halványan, ahogy egy pillanatra rám emelte kedvesen csillogó tekintetét. Kris íriszei túl sokat mondtak nekem az alatt a néhány másodperc alatt, így ha akartam volna, ha nem, a zavaromat nem tudtam leplezni, ezért ismét a műszerfalat kezdtem vizslatni.
- Ha számítottál volna rá, most nem kellene randira vinned.
- Ha ez tényleg így van, akkor ezek után sem, akarok semmit sem biztosra gondolni – nevetett fel csendesen, majd a legközelebbi piros lámpánál egy egyszerű mozdulattal kicsatolta magát, s áthajolva hozzám csókolt ajkaimra. Meglepett a hirtelen tett lépés, de készségesen viszonoztam gesztusát, mellyel étvágyamat fokozta csupán a férfi. Kris valószínűleg pontosan tudta, hogy mennyire szeretem csókjait s tökéletes nyelvjátékát, hiszen akárhányszor csak ajkait az enyéimhez érintette, a szívverésem tempóban még egy olimpikont is lefutott volna, akárcsak heves lélegzetvételeim, melyek közvetlen a csók pillanata után törtek fel belőlem. Bár az autóban megtörtént érintések rövidek s egyszerűek voltak, mégis borzasztóan jólestek, és csak még izgatottabbá varázsoltak azon a pénteki estén.
 Kris nem viccelt, a hely tényleg a város másik végében volt, de az étterem hangulata könnyedén kárpótolta a hosszadalmas utazást. Valójában semmi különös vagy extrém nem volt benne, csak egy kissé sötét, francia beütésű, bordó falú éttermet kellett elképzelni, egyfajta gótikus bájjal, ami amúgy egyáltalán nem illett a helységhez, de mégis ott volt. Kerek asztaloknál ettek a valóban külföldi, nagy valószínűséggel nyaraló szerelmespárok, kiknek többsége tényleg egynemű volt, de azért néhány hetero személyt is fel lehetett fedezni. A pincérlány kedvesen mosolygott ránk, majd miután kicsit személyesebben köszöntötte Krist (tököm sem tudja, honnan ismerik azok egymást), egy kissé eldugottabb asztalhoz vezetett minket, melynek közepén egy apró mécsesben égett egy illatos gyertya, mely csak fél méteres körzetre hatott. Miután Yifan megrendelte az italok, az asztalon hagyott étlapot kezdte tanulmányozni, mintha észre se venné meghökkent pillantásaimat rajta.
- Te aztán nem viccelsz – mondtam, továbbra is a hangulatos étterem falait vizslatva, melyeken elvetve láttam egy-két festményt, melyek ugyan teljesen egyszerűek voltak, mégis rendelkeztek egy különös bájjal, ami imponáló volt a számomra.
- Megadom a módját, már ez is baj? – mosolyodott el, ahogy óvatosan rám pillantott, közben félig az étlapra koncentrálva. – Amúgy a hely az egyik barátomé, ezért tudott nekünk ilyen hamar asztalt foglaltatni. Baj, hogy ilyenkor jöttünk?
- Dehogy. Csak nehogy a végére már olyan késő legyen, hogy ne bírjam kontrolálni magam – kacsintottam egyet, melyet párom csak egy mosollyal nyugtázott. Hihetetlenül jól éreztem magam azon az estén; a kaja fantasztikus volt, Krissel ahogy eddig, most is remekül elbeszélgettünk és mindezen csak dobott, hogy a felszolgáló lány rohadt jó fej volt velünk, amit nem szoktam meg, mert eddig csak bunkó pincérekkel találkoztam, amikor étterembe mentem. Egyszóval azaz este tökéletesnek indult, és nagyon úgy festett, hogy ilyen színvonalon is ér véget, de valamelyik köcsög odafent azt mondta; „Na akkor most basszuk szét, Oh Sehun fantasztikus randevúját!”. És baszki, tényleg tönkrement, csupán egyetlen egy pillantástól.
- Basszus – nyögött egyet párom, ahogy meredten a bejárat felé pislogott, mint aki az előbb látta volna meg az Antikrisztust, aki készülte őt megátkozni. Értetlenül vezettem tekintetemet oda, ahová pontosan Yifan is nézett, és ha visszapörgethetném az időt, inkább ugornék ki az ablakon, minthogy megpillantsam azt a személyt a bejáratnál, akit a legkevésbé akartam. A hosszú barna fürtök kecsesen omlottak a lány már gömbölyödő hasára, ahogy nem tűrte el tincseit előröl. Rendkívül csinosan volt felöltözve, szolid sminkkel ékesítette meg varázslatos összképét, amit még ilyen hosszú idő eltelte után is gyönyörűnek tudtam látni. Amikor belenéztem a lány hitetlenül csillogó szemeibe melyek engem, vizslattak, szívem szerint felálltam volna az asztaltól, hogy odamenjek hozzá és beszélgessünk. Tudni akartam mi van vele, hogy érzi magát, mik történtek vele az utolsó találkozásunk óta, hiszen évezredeknek tűnt az a néhány hónap, amíg nem foglalkoztam azzal a hölggyel, kinek szíve alatt az én gyermekem cseperedett. A baj csupán az volt, hogy nem ott kellett volna megint találkoznunk, nem egy olyan helyzetben, melyet mindenki elől titkolni próbáltam. Képtelen voltam bármit is tenni, csak figyeltem a felém közeledő női alakot, aki mögött szorosan lépkedett egy vékonydongájú férfi is, csupán végighallgatva a lányt, kinek hitetlen tekintete hol rajtam, hol Yifanon pihent.
- Sehun… - akadt meg már az első szónál, próbálva kinyögni magából egy épkézláb mondatot.
- Szia Sulli – köszöntem neki, míg a mögötte álló MinKinek csupán biccentettem egyet. – Mit kerestek itt?
- A fene se gondolta volna, hogy ismerősökbe botlunk – válaszolt izgatott a lány, majd tekintetét a velem szemben helyet foglaló férfire vezette. – Wu Seonsaengnim… Ön és Sehun…?
- Csak egy iskolai projekt miatt vacsorázunk együtt – mondta hidegen párom, mintha egy cseppet sem lenne zavarban, pedig láttam rajta, hogy a megdöbbenését nehezen tudta csak visszanyelni.
- Na persze – forgatta meg szemeit exem, majd ismételten felém fordult. – Azt akarjátok nekem beadni, hogy kiautóztatok a város másik végébe, hogy gyertyafény mellett az iskolai programról beszéljetek? Komolyan ennyire hülyének néztek?
- Igen – válaszoltam őszintén, egy pillanatnyi töprengés után, mire Renből egy halk nevetést, míg Sulliból egy hatalmas fújtatást sikerült kicsalnom.
- Rohadtul nem vagy vicces, Oh Sehun, és ez a helyzet sem az! Tudod mennyire komoly az, amit most művelsz? – kért számon teljesen ignorálva páromat és a sajátját is, mintha csak az anyámmal beszéltem volna.
- Hidd el Sulli, tisztában vagyok a szituáció súlyosságával – sóhajtottam egyet, miközben orrnyergemet dörzsölgettem, próbálva megnyugtatni megfáradt idegeimet.
- És Ön? – fordult elképedve tanárom felé. – Tudja, hogy ezért akár börtönbe is mehet?
- Igen, tudom – mosolyodott el kedvesen a férfi, majd tekintetét a lány pocakjára vezette, majd bájosan megjegyezte. – Szép a hasad. Hányadik hónapban vagy? – A kérdésre, ex-barátnőm elpirult, s egyik kezével végigsimított gömbölyödő bőrfelületén, amely mögött egy másik élet volt kifejlődőben.
- Most léptem az ötödikbe – válaszolt halkabban, ahogy egy kisebb mosolyt eresztett felénk, miközben kiélvezte, hogy barátja hátulról átölelte. Sulli és Ren klasszul mutattak egymás mellett, és már akkor tudtam, hogy a gyermeknek remek szülei lesznek. Viszont volt valami, ami nem igazán hagyott nyugodni, és ennek hangot is adtam.
- Hogyhogy ekkora már a baba? Tudtommal látványos növekedés csak a hatodik hónap után lesz, a te hasad pedig már most nagy.
- Nos – sóhajtott egyet a lány, mire párjára emelte tekintetét. – Ez azért van, mert ikreink lesznek.
- Ikreitek? – akadt bennem a levegő, ahogy realizáltam, hogy a lányban két kicsi Sehun növekszik nem, pedig csak egy. Ez az új információ eléggé meghökkentett, hiszen ez azt is jelentette, hogy dupla annyi felelősséget passzoltam le MinKinek meg Sullinak.
- Ne próbáld terelni a témát Sehun! – váltott gyorsan stílust a lány, ezzel fejezve ki nemtetszését. – Hogy voltál képes erre?
- Azt hiszem jobb, ha én most kimegyek a mosdóba – állt fel helyéről Kris, átadva a széket Sullinak, miközben ő és Ren jobbnak látták, ha ezt csak én és a lány vitatjuk meg. Hosszadalmas csend telepedett ránk, mikor már mindkettőnk szőkesége távolabb vonult tőlünk, hogy a megfelelő mód tudjunk megbeszélni a kialakult helyzetet. Kurvára nem volt kedvem Sullival a magánéletemről társalogni, főleg azért nem, mert egykoron ő is annak a részét képezte, aminek következményei ott növekedtek szíve alatt.
- Nem is tudtam, hogy meleg vagy – jegyezte meg halkan, ahogy folyamatosan meredt maga elé a semmibe.
- Az elmúlt tizennyolc évben én sem; Yifan miatt jöttem rá.
- Remélem, tudod, hogy tanárral járni, rohadtul nem helyes – nézett szemeimbe kissé talán haragosan, mintha jogtalannak érezné, amit műveltem.
- Mintha te a kurva ártatlanságodról és a józan ítélőképességedről lennél híres – forgattam meg szemeimet, mert nem éreztem jogosnak a prédikálását.
- Miről beszélsz? – ráncolta homlokát, mintha nem tudná, mire akarok kilyukadni.
- Kérlek Sulli, csak nyisd ki a csipás szemed és nézz a hasadra, angyalom. Az is egy jó ötlet volt?
- Már megbocsáss, de ezek a gyerekek csak és kizárólag miattad lettek, mert nem voltál képes kotont húzni a faszodra – sziszegte idegesen a lány, próbálva minden felelősséget rám hárítani.
- Ne akarj már mindent rám kenni! Pontosan tudtad milyen vagyok, amikor járni kezdtünk, és arról én már nem tehetek, hogy nem láttad, mennyire nem viselkedem jól a lányokkal! Talán a homlokomra kellett volna írnom, hogy néha nem használok óvszert, vagy mellékelnem egy, Oh Sehun használati utasítást, amibe bele van írva a szexuális vadságom? – tettem fel a költői kérdést a lánynak, mire az csendben meghúzta magát. Nem volt igazam, ezt pontosan tudtam, de akkor sem kellett volna az összes felelősséget rám zúdítania, mintha csak az én hibám lett volna az a két gyermek Sulliban. A lány tudta, hogy nem foglalkozom ilyenekkel, mégis belement a kapcsolatba; én csak arról tehetek, amilyen köcsög voltam még néhány hónappal ezelőtt.
- Most nem erről akarok veled beszélni.
- Számon akarsz kérni Yifant illetően? – húztam fel szemöldökömet, de még mielőtt választ kaphattam volna, folytattam monológomat. – Nincs jogod kioktatni engem tinédzseranyuka létedre, oké?
- Igazad van, ehhez nincs jogom. De ahhoz van, hogy elmondjam, ez nem helyes; és nem, azért mert férfiak vagytok, hanem mert ő a tanárod!
- Hidd el Sulli, mi ketten ezt vagy ötvenszer végigzongoráztuk, és ha találtunk volna bármi nyomósabb okot a szakításra, már nem lennénk együtt – mondtam kicsit nyugodtabban, ahogy kiengedtem tüdőmből egy hangosabb sóhajt. – Nem vagyok hülye, és reméltem, hogy egy hosszadalmasabb ismeretség után te is észreveszed, hogy nem ok nélkül kockáztatok.
- Sehun…
- Boldog vagyok Sulli! – szakítottam félbe a lányt, mire exem meglepetten kaptam rám elkerekedett szemeit. – Ismersz, tudod mekkora cinikus fasz tudok lenni másokkal, de még saját magammal is, viszont amióta együtt vagyunk Yifannal, tényleg jól érzem magam. Minden olyan idiótán szép és rózsaszín, érted?
- Azt hiszem értem – mosolyodott el a lány, végre felfogva a helyzet valódi részét is. – Ígérem, nem mondom el senkinek sem.
- Benned még meg is bízok, de mi van a hercegeddel?
- Ren miatt nem kell aggódnod – legyintett egyet. – Mindenkinek vannak titkai és olyan tulajdonságai, amiket nem akar megosztani másokkal. Lehet az szégyellnivaló vagy magánügy, a lényeg, hogy egyik se kerüljön napvilágra. Hálás vagyok neked, amiért senkinek sem szóltál a terhességemről, és biztosíthatlak róla, hogy a te újdonsült kapcsolatoddal is diszkrét leszek. Ez pedig Ren nevében is mondom.
 Az est további részében már nem beszéltünk erről. Yifan és én kifizettük a vacsoránkat, majd elbúcsúzva a szerelmespártól kifele vettük az irányt, egyenesen a férfi autójáig.
- Hát ez nem úgy alakult, ahogy elterveztük – sóhajtottam, mihelyst az anyósülésen éreztem hátsófelemet.
- Valóban nem – mosolyodott el a férfi, majd felém fordulva vázolta fel nekem titkos B tervét. – Mi lenne, ha most hazavinnélek, és holnap bepótolnánk ezt a romantikus estét, csak éppen az én verziómban.
- Mire gondolsz pontosan? – húztam fel szemöldökömet, mert kíváncsi voltam a Kris-féle változatra is, amely így látatlanban is ígéretesnek tűnt.
- Hadd, okozzak meglepetést – kacsintott hamiskásan, majd közelebb hajolva hozzám, hosszasan megcsókolt. Nem tudtam mit fogunk csinálni másnap, de bíztam Krisben annyira, hogy gyomorgörcsök nélkül viszonozzam gesztusát, amely a kínos este ellenére is édesnek hatott.

12 megjegyzés:

  1. Mi, nem haaa?? éasjéajkldhéajkhgéakldfgé qokgéokasdhéglkahsdéljkahésdjklh..
    Sulli meg foglak ölni! Miért kellett elbaszni, bár az úgy túl szép lett volna és tőled nem is vártam mást!
    Chen te szerelmes, kamaszkislány! Olyan cuki tud néha lenni, hogy az beszarás. mikor legelőször olvastam, hogy "randi" azt hittem kiköpöm valamelyik belső szervemet. Nem hittem el, hogy Sehun el fog menni Kris-szel valahova is egészen addig míg le nem érettségizik. (ami remélem sikerülni fog neki)
    Amikor bent maradtak a teremben azt hittem valaki bemegy/rájuk nyit stb. komolyan zakatolt a szívem közben meg aztr mondogattam: Ti hülyék mivan, ha jön valaki?
    De te ezt is megoldottad és semmi baj nem lett. Látod ezért szeretlek én! Ezt a kislányt még mindig imádom, főleg azért, mert tényleg nem mond el snkinek sem semmit!
    Sulli meg IKREKET vár? Baszd meg! Hallod lesokkolódtam, de komolyan. Két kicsi Sehunnie van benne nem egy! Megnézném azért őket biztos cukik lesznek.
    Oh Sehun használati utasítás? Yifannak adtál életem? Nem látod? akkor nem maradt volna ki ilyen sok idő...
    (Rövid BaekYeo.hoz nem komiztam így megyek és ott is fangörcsölök egy jót, tudom, hogy szereted a komijaimat! )
    Pusszancs: Atina

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ..... értem......
      Ne öld meg szegényt, két kicsi Sehunnie van benne ^^
      Chen a szerelmes kamaszkislány, aki bármelyik pillanatban az őrületbe tudja kergetni Sehunniet ^^ Sehun sem gondolta volna, hogy majd romantikus randira megy egy férfival, de látod, micsoda meglepetések vannak itt ^^
      Gondoltam rá, hogy majd rájuk nyit valaki, de nulladik órában senki nem kolbászol a folyosókon, így nem láttam értelmét még bonyolítani a dolgokat. Elég volt ez a Sulli-s eset is itt a végén ^^
      Persze, hogy nem lett semmi baj ^^ Ha én úgy akarom, akkor minden fasza, de ha szeretném, akkor nem ^^ Íróság előnye :3 Yunseo forever <3
      Igen, ikreket vár ^^ Később majd még részletezem azokat a kölyköket, de egy darabig még az anyjuk hasában maradnak ^^
      Köszi, hogy írtál! <3
      Noel ^^

      Törlés
  2. Drága Noel, itt vagyok most már én is, és jelentem, nem tűntem el teljesen :)
    Nos hát, imádlak <3
    Már a közelebbi ismeretségük óta vártam, hogy Kris megismerje Yunseot és vééégre megtörtént *-* Hát megzabálom azt a kislányt, komolyan mondom. Hogy lehet valaki ennyire édes? És milyen jól fogadta, hogy a bátyja meleg, de hát valószínűleg rájött, hogy Kris az a kedves paraszt, aki felolvasztotta Sehunnie hideg szívét :)
    Jongdae... Oké én teljesen behaltam a kölykön, bár az a dupla randi nem rossz ötlet :3 Most látom, hogy tényleg nagyon régen írtam már neked, de hát iskola kezdés, új suli, és baaah... Na de, azon valahogy nem lepődtem meg, mikor Dae megjelent Kris lakásán, viszont a Sehunnal való kis csetepatéján már igen, de azon se annyira, valahogy kellett ez bele, hogy a drágák észhez térjenek.
    Minnienek nagyoon rossz lehetett, hogy nem voltak romantikával átitatott beszélgetések, ráadásul még lepedőakrobatikát is hanyagolták, hát kell gyakorolni arra a sztriptízre, szóval Jongdae jobban is tette, hogy megbékült Sehunnal, és még kufircolni is visszatért, ami drága Xiuminunkhoz. Mondom én, hogy ezek több menetet nyomnak le esténként XD
    Hát mi az kérem szépen, hogy a két szexéhes állat a szabadidejét nem fontosabb dolgokkal töltik? Úgy tűnik Sehun tényleg nem ad magához használati utasítást xD De majd legközelebb a homlokára írja, hogy teperj le, és akkor nem kell félnie attól, hogy Kris nem rakja meg rendesen xD (Túlságosan nagy a perverzióm, és lehet jobban járnánk, ha fejbe lőném magamat, de hát nem tudok mit csinálni, ha egyszer a környezetemben is ilyen emberek vannak xd)
    Ez a randis dolog halál cuki volt, te komolyan kikészítesz, megölsz, és kislányokat megszégyenítő fangörcsre kényszeríted az én érzékeny szívemet, ráadásul egyszerre *drámai halál* x3
    Sulli felbukkanása váratlan volt, de azért örülök neki, hogy róla is hallhattunk egy keveset, és... IKREK *---* Imádom a gyerekeket, az ikreket meg főleg, mert annyira kis húsik, szóval remélem, hogyha Jinri majd megellett, akkor kaphatunk egy leírást a két cuki, mini Sehunról *^*
    Fan szavaiból, csak úgy árad a perverzség(legalábbis nekem, hehe), és biztos, hogy azt a B tervet, drága tanár bácsink, és a kiéhezett kis Maknaénk egyaránt élvezni fogja, sooo~ kíváncsi leszek a következőre :333
    Mégis elolvastam még aznap a részt, mikor kiraktad a csoportba, és hát egy esküvőn nem a legjobb fangörcsölni xd még az volt a szerncsé, hogy akkor olvastam az első felét, mikor mentünk a templomi esküvő helyszínére, a másik felének a felét visszafele a vacsora helyszínre, és az utolsó részletet, pedig a főételre várva, szóval részletekben, de elolvastam, és most is mielőtt írtam még egyszer, de most már legalább egyben >w< És megint az unalmas és a történethez nem fűződő kis dolgaimról beszélek, amik jelentéktelenek és nem éppen ideillőek, szóval erről le kéne szoknom ><
    Várom a következőt~ ^~^
    Puszi :* és még egyszer bocsánat, amiért nem írtam, mert szeretek komit írni, csak minden összejött, de most itt vagyok, élek és virulok, szóval fogok is neked írni, rendszeresen U.U (remélhetőleg...) :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örül a lelkem, hogy megint itt láthatlak! ^^
      Köszönöm, én is imádlak! ^^
      Mindenképpen szerettem volna, ha Yunseo megismeri Krist, mert tudtam, hogy ebből a helyzetből iszonyat aranyos párbeszédeket és szituációkat tudok majd kihozni, ami nagy örömötök lesz ^^ Emellett pedig szerettem volna egy kicsit több meghittebb részt alkotni, amiből lesz még néhány, de azoknak már nem lesz ennyire vidám a hangulata ^^
      Megmondom őszintén, én nem vagyok ennek a dupla randinak a híve, legalábbis annak a négyesben vacsizunk dolognak... Nem tudom, tőlem ez távol áll, ahogy Sehunéktól is. Abba benne vagyok, hogy négyesben buliznak egyet vagy csinálnak valami közös programot mert barátok, de ez a dupla vacsora téma.... Not my style. xDDD De Chen is csak viccelt, hiszen a Xiuminnal való randijai általában nagyon jól szoktak végződni ( ͡° ͜ʖ ͡°)
      Ha Hunnie adna magához használati utasítást, sokkal könnyebb dolga lenne Krisnek, és legalább tudná, hogy mikor kell megtöcskölnie a kis pöszét. Amúgy még ezek ketten nem érték el a kapcsolatuk tetejét, hiszen még nagyon az ismerkedés zónában vannak, viszont ennek a falát maga Sehun fogja áttörni egy drámaibb helyzetben. Hogy ezt minek mondom, fogalmam sincs xDD
      Ilyen reakciókat váltok ki az emberekből, mert egyszerűen király vagyok BITCH PLEASE!!! xDDD (Én is azért nagyon élek, miközben németet kellene tanulnom ezerrel xDD)
      Az a baj velem, hogy már a tízen-valahányadik résznél tudtam mi lesz a vége, és amiatt muszáj volt kiderülnie Sulli számára, hogy Sehun meleg lett. (Ha mondhatom ezt így). Aztán egy barátom adta az ötletet, hogy Sehunék menjenek el randizni, én meg összekombináltam a kettőt.^^ Bizony ikrek, és nyugi, fogsz majd még róluk hallani!
      Csak annyit mondanék, hogy nagyon fogtok (vagy legalábbis te) szeretni a folytatásért ( ͡° ͜ʖ ͡°)
      Nem bánom, hogy ezt is elmondod, szívesen olvasom! ^^ Nem lehetett valami érdekes esküvő, ha a KrisHun ennyivel jobban érdekelt :3 Nem illik ilyet, de köszönöm, hogy ennyire izgatottan vártad az új fejezetet. Lehet nyitok egy facebook csoportot, ahol majd eláraszthatsz az ilyen jellegű információkkal!
      Viszont mentem németet tanulni a folytatással meg valamikor jövök!
      Köszi, hogy írtál! ˇˇ
      Noel <3

      Törlés
  3. Szép estét! (Vagy reggelt vagy délutánt, attől függ, mikor fogod ezt a kis véleményt olvasni hehe^^)
    Nos, még mindig kibaszottul imádom ezt a történeteeeet! ㅠ.ㅠ Jézusom. Komolyan. Ez. A. Fanfic. Fogja. A. Halálomat. Okozni.
    Áh, és Jongdae-t megeszem, a kis kiváncsiskodó "minden lében kanál" lelkével együtt. Naon lúv Jongdae♥ xD Amikor felvetette azt az ötletét, hogy dupla randizzanak, elképzeltem ezt a jelenetet, és ahhw ^^ (ezzel mindent kifejeztem), de aztán tényleg igaz az is, hogy könnyen lebukhatnak, és akkor BUMM lőttek a románcnak...na, azért ez mégsem olyan ahw ㅋㅋ.
    És igen, hát Kris még mindig egy álompasi (ah, fenébe!), egyben pedig egy kanos állat, na nem mintha Sehunról ezt nem lehetne elmondani. Azért szegényt tényleg megsajnáltam, amikor kiderült, hogy két hete szex mentesen tengeti a napjait (úh, te szegény pára).
    A randiról pedig még annyit, hogy minden olyan romantikusan és tipikusan tini filmekbe illően indult, de itt már éreztem, hogy valami be fog baszni. És nem tévedtem. Bár, megmondom őszintén nekem nagyon bejött Sulli, de tényleg. Pedig a legelején még nagyon de nagyon de nagyon utáltam szegény lányt, amiért olyan ringyósan viselkedett. De kellemeset csalódtam benne, mivel nem úgy állt Sehun-hoz, hogy "Fúj, te hülye buzi" nem, sőt, nem is ezen akadt ki, hanem ugye Kris-en, ami jogos. Ott szerettem meg igazán őt, amikor elmosolyodott Sehun kijelentésén, miszerint boldog Kris mellett. És teljes diszkréciót fogadott. Itt 180°-ot fordult a szememben Sulli.
    Azon gondolkodtam közben, hogy talán az anyává válás változtatta meg, vagy Minki, nos, nem tudom talán mindkettő, de örülök, hogy ilyen lett! Omo, megszerettem Sullit^^ És hát a babák, ott olvadoztam (pedig, nem szeretem a gyerekeket), méghozzá ikrek! IKREK! Úh, annyira örülök nekik, pedig Sehun ugyebár lemondott róluk, de akkor is valamiért megmelenget.
    Uuu~ kiváncsi vagyok Kris mit eszelt ki, biztos valami különlegest. Valami nagyon személyesre, és romantikusra gondolok ez alatt. Ah, nem fogok bírni várni az új részre ~_~" Remélem minél hamarabb fent lesz, persze időd igényében^^ Nagyon köszönöm, ezt a részt is, jó volt, így suli után kicsit kikapcsolódni.
    Üdv, Berni♡
    U.i.: Ne haragudj, az ilyen össze-vissza kommentért, de csak nagy nehezen tudtam összeszedni a gondolataimat egy ilyen asdfg rész után *0*.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! (Előbb is válaszoltam volna, de el vagyok havazva suli-ügyileg :/)
      Ezt majd írasd a sírkövedre: "Itt nyugszik Berni, kinek halálát egy KrisHun fanfiction okozta!" xD
      Jongdae egy idióta állat, épp ezért szeretem is annyira ^^ Direkt akar Sehun agyára menni, ami gyakran sikerül is neki, de túl jóban vannak ahhoz, hogy Hunnie mindezt komolyan tudja venni ^^ Mint fentebb említettem, a dupla randi nem az én műfajom, ahogy Sehunék sem szeretik ezt nagyon, de egyszer majd Kris is meg fogja ismerni Xiumint ^^
      Kris forever álompasi marad, de azért szerintem lesz majd olyan fejezet, aminél nem ezt fogod gondolni ;) Sehun és Kris kanos állatok, ez tény, nincs mit ezen szépíteni. Mivel még nem ismerik egymást annyira jól, így gyakran nem értik meg a másikat, emiatt is vannak ezek a szexmentes időszakok. Ezzel az összeszokásuk folyamatát is szerettem volna jelképezni... ^^
      Nem az én stílusom ez a "minden tökéletes és cukormázas" dolog, így aki már egy kicsit is ismeri a """"munkásságomat"""" az érezhette, hogy itt be fog baszni a gebasz. Sulli alapvetően nem egy negatív karakter, sosem akartam annak beállítani, egyszerűen csak neki is megvan a maga élete, ami sokszor ütközött Sehunéval, és ebből származtak a gondok. A lány sosem volt ostoba, csak Sehun látta annak, és ahogy egyre inkább telik az idő, az is meglátszik, Hunnie véleménye miként változott. Sulli sosem volt rosszindulatú, gonosz vagy indiszkrét, egyszerűen csak Sehun látta egy semmilyen buta libának, hiszen a kapcsolatuk sosem volt olyan mély, hogy az ellenkezőjét tudja hinni. De mindenki máshogy lát egy barátot, mint egy egykori partnert. Mindenesetre örülök, hogy megkedvelted Sullit ˘^˘
      Én sem vagyok egy gyerek rajongó, de Sulli ikreire én is rá lennék indulva (a lehető legunperverzebb módon), hiszen mégiscsak kicsi Sehunokról beszélünk ^^ Amúgy egy minimális információt fogtok kapni a gyerekekről, de az még odébb van ^^
      Annyit mondok az új részről, hogy nagyon fog nektek tetszeni (szerintem) és reményeim szerint, belehaltok majd a fangörcsökbe ^^
      Nagyon köszönöm, hogy írtál nekem, és hamarosan érkezem a folytatással! ^^
      Noel <3

      Törlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  5. Szia Noel!
    Az előző részhez nem írtam szerintem, de arra emlékszem, hogy majd meghaltam Yunseotól, annyira tüneményes. *.* Kicsit én is tartottam tőle, hogy ebből még baj lehet, de most erre nem gondolok. Van annyira értelmes az a gyerek, hogy nem kezd fecsegni. Legalább is remélem. ^^
    A randi nagyon király volt a Sulliékkal való találkozás ellenére is. Most már tudja Sehun, hogy hányadán állnak, és remélhetőleg tényleg megbízhatóan kezelik az információt.
    De a nagy kérdés még mindig foglalkoztat engem: Miből futja folytonos randikra XiuChenèknek? Valószínűleg én még lovagolok ezen a kérdésen egy darabig, ha nem lesz válasz, akkor is. :-P A gondolat is lehangol, hogy nem lesz duplarandi, mert akkor legalább lett volna Minseok. De arra várhatok...Amúgy mikor fog megjelenni megint? Elvonási tüneteim vannak. XD
    Na most ennyi voltam. Nagyon várom a következő részt. Meg azt is, hogy mikor lesz valami izgalom, amitől téphetem a hajam. Pusszancs
    Ditta <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Ditta! ^^
      Nem baj, hogy nem írtál, mivel most itt vagy és ez nekem klassz! ^^ Örülök, hogy tetszett Yunseo, szerintem is egy tündéri kislány. Mindenki félt Yunseotó (ilyen értelemben biztos), de megígérhetem neked, hogy a kislány tartani fogja a száját ^^
      Kellett bele egy randi, viszont nem akartam tökéletesre megírni, és szükségem volt valami akcióra is, és így született meg ez a fejezet xD Sulli sem fog gondot okozni, ebben biztos lehetsz ^^
      Jól keresnek a sztriptízesek na.... Igazából ezt még maga a XiuChen páros sem tudja, szóval szerintem a választ még sokáig keresni fogod xD Sorry, hogy nem lesz duplarandi de Sehunéknak nem ez a stílusa xD Fogalmam sincs mikor lesz megint Xiumin, de valamikor megint meg fog jelenni ezt tudom, csak azt nem, hogy pontosan mikor xD
      Köszönöm, hogy írtál, nemsokára érkezem a folytatással! ^^ Néhány fejezet múlva lesznek olyan izgalmak, amik miatt tépheted a hajad, de még egy darabig ilyen lazább részek lesznek ^^
      Noel <3

      Törlés
  6. Szia drága Noel ^^
    Én sem haltam még meg, de időhiány miatt elolvasni sem tudtam ebből kifolyolag a kommentelés lehetetlennek tűnt. Koleszos élet...mindig van valaki aki a nyakamban van így a nyugodt olvasás mára csak egy álom xD
    De az én szarságaim most mindegy..térjünk a ficire.
    Omg *-----* behalok ..Yunseo végre megismerte Krist. ^^
    Chen és Sehun még mindig idióta :'D Balfaszok bemennek nulladik órára..bár nem tudták, de akkor is :3
    Picike unikornisom *-* Egyem a husiját. Nem zaklatta Sehunniet, mert hagyta hagy "emésztődjön" ez az OhSehunlegjobbhaverommelegdenemkénebasztatnom dolog :D Jó volt, hogy Chen hagyta a dolgot hisz Sehunnak is mondhatni új ez a pasiról beszélés(es) dolog xD
    Kicsit oda baszott, hogy Kris eltávolodott "teljesen" szexuális úton Hunnietól. Chen borzalmasan ari volt ahogy lelépett így ott hagyva a Krishun párost :))
    Hááááát Kris... :D én imádom azt az idióta fogyatékos fejét xD KIS KANOS MAJOM XDDD mennyire törhette már a buksiját a bemutatásos dolgon :3 Igaza van, hisz Sehunnak Yunseo fontos ember és egy olyan akinek nem akar hazudni, így nem meglepő hogy Seonak meg kellett, hogy ismerje Krist.
    Két idióta egymásra talál xD
    Chen bogarat ultetett Sehun fejecskéjébe xD De a lényeg, hogy megtörtént az első randujuk *---*
    [ mingyárt részletezem, de elöbb ↓]
    Sehun olyan mint egy tini lány ^^ hogy izgul már :3 A kislányt pedig imádom(imádni is fogom) hihetetlenül okos és aranyos ahogy "vázolja" a dolgokat/elméletét/ meglátását Sehunnak :)
    A RANDIRÓL ANNYIT HOGY MIAFASZOMVANITTBASZKI?!?!?!?!?!?!? :'DD
    Első randin bekavarsz nekik xD
    De Sullira nem számítottam (Minkivel az élen)
    Jaaa....és Sulli okoskodik? -_-" megölném de két Sehunnie van a pocijában *-* JA IGEN, KETTŐ?! XD na mindegy akkor három Hunnie lesz :)) De Sulli rendedesen videlkedett es az hogy nem mondja el Hunnie kapcsolatat Krissel plussz pont hogy kicsit megkedveljem Sulli karakterét :) Kivancsi vagyok Kris mit talált ki xD (perverzfantáziapls)
    Bocsi az értelmetlenségekért xD
    Várom a kovi részt :3 ♥

    - 아니타 -

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szervusz életem! ^^
      Mivel nem vagyok koleszos, nem érzem át a helyzeted, de biztos vagyok benne, hogy nem lehet egy leányálom. Mindenesetre örülök neked! ^^
      Yunseo megismerte Krist, ezáltal Sehun titkát is ^^
      Én szoktam ekkora fasz lenni, hogy olykor betolom a seggem nulladikra, még ha nincsen is xDDD Szorgalmas diák vagyok na, de azért ilyen helyzetekben fejbe lőném magam xD És Sehun meg Jongdae is ekkora balfaszok xD
      Ja, Chen kedves volt, mivel Sehunnak tényleg baromi furcsa, nem csak az, hogy egy pasival van, hanem eleve azt nehezen dolgozza fel a kicsi agya, hogy NORMÁLIS kapcsolatban találja magát xDD Jongdae pedig pontosan tudja, hogy erről Hunnienak nehéz beszélnie, illetve furcsa x3 Ja, kettesben hagyta a KrisHun-t ;)
      Végül megmagyarázta, hogy miért távolodott el tőle egy időre, ezzel pedig a kapcsolatuk frissességét is szerettem volna érzékeltetni xD Nem tudom mennyire sikerült :3
      Kris egy idióta pasi, sokszor női logikával, mert Sehun megőrjíti xDDD De erről majd később részletesen ;) Igen, Seo (nagyon tetszik ez a rövidítés ^^) egy elég fontos és meghatározó személy Sehun életében és ezt Kris is nagyon jól tudta. Ezért esett pánikba xD
      A két hülye együtt xDDD
      Megvolt biza az első randi és rendesen beszopattam őket xDD
      Kris mellett szerintem mindenki olyan, mint egy tinilány xDD Akármennyire is a suli faszagyereke, egy Wu Yifan mellett kihal belőle minden normális férfi ösztön, és csak egy szeretetéhes kamaszgyerek marad a helyében xD
      Hát.... Vicces első randi volt, az tény xD
      Sulli volt a Jackpot xD (meg Ren)
      Okoskodása is csak a féltésből ered, mivel fontos neki Sehun és csak jót akar. És igen, két kicsi Sehun növekszik a pocijában ^3^ Szerencsés egy csaj az már tuti :D Remélhetőleg nemsokára kész leszek a folytatással így megtudod, hogy mit tervelt ki Kris ^^
      Semmi baj, köszönöm, hogy írtál nekem! ^^
      Hamarosan hozom a folytatást!
      Noep <3

      Törlés