40. fejezet
Április. Világ életemben gyűlöltem ezt a
hónapot, mivel ekkortájt már mindenki átcsapott a flower stílusba, és minden
velem szembe jövő úgy festett, mintha a nagymamám virágoskertjéből szakították
volna, mint egy szál rózsát. Tavasszal, de leginkább áprilisban, mindig úgy
éreztem magam, mintha egyetlen gazként álldogálnék egy mezei rét közepén,
nárciszokkal, tulipánokkal meg minden ehhez hasonló idióta szivárványos
növénnyel körülvéve, melyek csak úgy ragyogtak a bennük tomboló ártatlanságtól.
Fene se hitte volna, hogy néhány buzis mályvakardigántól az összes bunkónak
kinéző srác, egyszerre szent szűzzé változik. Olyan voltam egy túlzsúfolt utcán
áprilisban, mint punk skinhead a hippik között… Azt hiszem ezt részleteznem sem
kell, ebből mindenki rájön, mire gondoltam pontosan. A lényeg az, hogy nem
csíptem ezt a hónapot, és nem csak azért, mert kívülállónak éreztem magam
azzal, hogy nem váltottam hirtelen idol fashion-re. A másik ok, amiért a seggem
legeldugottabb pontjára sem kívántam a tavasz közepét, az a születésnapom volt.
Minden évben április 12.-e volt az a nap, amit szívem szerint kihajítottam
volna az ablakon, azt is elfelejtve, hogy ez a dátum benne van a naptárban.
Esküszöm még a karácsonynál is jobban utáltam, valószínűleg azért, mert ekkor
minden rólam szólt, vagy legalábbis rólam kellett volna, mert a szüleimet
ismerve, nem igazán foglalkoztak egyetlen fiúk születésnapjával. Logikusan
következtetve a családi állapotomból, tuti a gyerekkoromban ért inzultusok és
meg nem történt boldog április 12.-i napok után fogalmazódott meg bennem a
gondolat, hogy a szülinapozás szar. Az őseimtől ugyan nem, de a személyzettől,
Jongdae-től és később Yunseotól mindig megkaptam azt a mennyiségű szeretetet és
ünnepi hangulatot, amelyet születésemtől fogva megérdemeltem volna. De mivel
már egészen kiskoromtól kezdve ez az egész „születésnapom van” téma távol állt
tőlem, így a tizennyolcadik életévem beteljesülését jelképező reggelen sem
éreztem magam máshogyan. Legalábbis az elején.
- Sehun-ah! –
hallatszott korán reggel egy csilingelő kislányhang, amelynek tudatosítása után
halvány mosoly terült szét arcomon, ahogy hagytam, hogy a csöppség berontva
szobámba, a nyakamba ugorjon. – Boldog szülinapot!
- Köszönöm –
mosolyodtam el, miközben átöleltem pici testét.
- Milyen
érzés? – kérdezte hatalmasra kerekedett szemekkel, miközben kíváncsian meredt
rám.
- Micsoda?
- Hogy
hivatalosan is felnőtt lettél! – vágott egy fejet a lány, mintha már legelőször
is értenem kellett volna célzását, amelynek tudatosítása után, halkan
felnevettem.
- Hát… –
gondolkoztam el egy pillanatra – olyan, mint eddig.
- Aish
Sehun-ah, nem tudnál pontosabban fogalmazni?
- Mit
fogalmazzak ezen pontosabban? – nevettem fel hangosan testvérem különös
kérésén, majd megragadtam a kislányt, és az ölembe ültettem őt, hagyva, hogy a
gyerek értetlenül pislogjon irányomba. – Tudod Yunseo, a kor szinte semmit sem
számít. Jó, most már azért nekem is több mindent szabad csinálnom, de nem érzem
öregebbnek magam.
- Hát jó –
rántotta meg a vállát a csöppség, mielőtt még újra felcsillanhattak volna
szemei, melyek izgatottan fürkésztek azokban a korai órákban. – Oppa, mit fogsz
ma csinálni?
- Hogy érted?
– vontam össze szemöldököm, mert hétköznap, ébredés után ritkán voltam a
toppon, pláne akkor, amikor még születésnapom is volt.
- Tuti bizti,
hogy bulizni mész, nem? Már tizennyolc vagy, te mondtad, hogy több mindent
tehetsz… vagy nem lesz semmi?
- Személy
szerint nem terveztem leinni magam ma este – vontam meg vállam mosolyogva,
ahogy lassan a szőnyegre helyeztem testvérem testsúlyát, megbizonyosodva arról,
hogy tényleg megállt a saját lábán. Nála sosem lehetett tudni…
- Oh, értem
már – mosolyodott el sokat sejtetően, miközben háta mögött fonta össze ujjait,
kissé elkezdve ringatni csípőjét, mint aki minden titkomra rájött.
- Micsodát?
- Ma este
ugye Kris oppánál leszel? – vette lejjebb hangerejét, még közelebb is lépett
hozzám, hogy tényleg senki nem hallhassa meg beszélgetésünket, amin önkényesen
mosolyodtam el. Valahogy mindig vigyorgásra késztetett, amikor Yunseo kimondta
tanárom nevét, és nem csak azért, mert húgom hihetetlen édesen bírta
megformálni eme betűket. Egyszerűen csak, jó volt hallani tőle… Senki meg ne
kérdezze miért, erre nem lehetett megfelelő szavakat találni. Viszont, amit
pontosan mondott, már nem volt ennyire örömteli, az egyszer biztos…
- Nem hiszem
– ráztam meg végül fejemet, keserű mosollyal arcomon.
- Hogyhogy?
-
Valószínűleg azt sem tudja, hogy születésnapom van – vontam meg vállam
szomorkásan, bár semmi okom nem volt keseregni, mivel Krisnek honnan kellett
volna tudnia, mikor születtem? Én sem tudtam, ő mikor bújt ki az anyjából
pontosan.
- Akkor ma
hazajössz?
- Elvileg –
mosolyodtam el, mire a kislány is küldött felém egy gyönyörű vigyort.
- Okéka. De
ha mégsem alszol itthon, akkor sok sikert! – azzal meglibbentette hosszú fekete
tincseit, és kiszökkent a szobámból, akár egy mesefilm lelkes figurája. Mégis,
hogy értette azt a bizonyos „sok sikert”-et? Aish, inkább nem akartam megtudni,
nehogy összeomoljon azaz ártatlan kép, amit a testvéremről alkottam az utóbbi
nyolc évben.
Nagy nehezen levánszorogtam az emeletről, mert
így, hogy még születésnapom is volt, fele annyi energiával sem rendelkeztem,
hogy végigtoljam azt a napot, mint normálesetben. De mivel muszáj volt elmennem
suliba, ezért kedvesen elfogadtam a személyzet gratuláló szavait, melyek
természetesen a betöltött életkorommal függtek össze, majd gyorsan
kisprinteltem az ajtón még elkerülve ébredező szüleimet, és bepattanva az
autómba, elindultam az iskola felé. Egész úton azon morfondíroztam, hogyan
lehetne észrevétlenül túlélnem ezt a huszonnégy órát, anélkül, hogy bárkinek is
feltűnne, ma van tizennyolc éve, hogy a világra jöttem.
Kiszálltam a kocsiból, és megpróbáltam
észrevétlen maradni majdnem mind diák számára, hogy még véletlenül se
kívánhassanak nekem semmi jót, meg ehhez hasonlókat. A faszomat sem érdekelte
az álszent ünneplésük, ami az esetek kilencvenöt százalékában sosem rólam vagy
más szituációban az adott szülinaposról szólt. Odabasztak egy köszöntést, meg
egy gyér mosolyt, aztán ennyi volt; ezért minek kellett venni a fáradtságot, ha
tényleg ívben szartak a dologra? Nekem udvariasságból senki ne tegye a szépet!
Meg amúgy se!
Felosontam a terembe, viszonylag sikeresen
véve a fejemben élő akadályokat, mert egészen addig a bizonyos ajtóig nagyon
senki sem ragaszkodott a felköszöntésemhez, mondjuk iszonyat kevesen lézengtek
akkor a folyosókon. Többségük abban a tanévben érkezett gólya volt, akik még
nem nagyon ismerték a rendszert, de végzős szerencsémet kihasználva nem kellett
betanítanom őket. Elmúltak már azok az idők, amikor Oh Sehun uralkodott a
gimnáziumban; természetesen még mindig én töltöttem be az alfa szerepét – amit
azért titkon el is vártam, mert én mégiscsak én voltam –, de az utóbbi néhány
hónapban teljesen leszoktam mások terrorizálásról. Nem mintha eddig mindenkit
szarrá vertem volna, de volt egyfajta tekintélyem, amely akkor éleződött ki
látványosan, amikor végigvonultam azon a bizonyos folyosón. Ó, azok a szép,
amerikai momentumok, amikor csak a termemig mentem el, de mindenki a bugyijába
csinált, csak azért, mert megjelentem. Bevallom, eléggé élveztem az akkori
helyzetet, de végzősként, és sok – eléggé eseménydús – hónappal a hátam mögött,
már nem vágytam arra a kirívó figyelemre, amit gimnazista életem első három
évében megkaptam. Ez az utolsó egy év látványosan nyugisabb volt, és nem
hazudok, ha azt mondom, Kris miatt. Amíg meg nem ismertem, minden olyan volt,
mint előtte: játszottam a faszagyereket, sorra dugtam a lányokat, alkoholizáltam
rendesen, lelki nyomorban tengettem a mindennapjaimat egy olyan végkifejlet
után ácsingózva, amely szebb a valóságnál. És miután megjelent… azt hiszem
elértem egy olyan szintet, amit már haladásnak lehetett nevezni; megnyíltam
neki, párkapcsoltba kezdtem – ami még mindig olyan volt a számomra, mintha egy
majmot tanítanának számtanra –, és visszafogtam magam. Olyannyira lenyugodtam,
hogy annak létezése szinte teljesen tapintható volt az intézmény falain belül.
Megmaradt az irántam táplált tisztelet és félelem egyaránt, bár az utóbbi nem
volt állandó a diáksereg életében. Nem fostak attól, hogy egyszer csak úgy
random beverek nekik egyet, ami az elmúlt években jellemző volt rám. Azt
hiszem, csak idő kellett nekem, meg egy szőke pasi, aki történetesen Wu Yifan névre
hallgatott.
Fáradtan benyitottam a terembe, és konkrét
szívroham ért utol.
- BOLDOG
SZÜLINAPOT SEHUN! – ordította mindenki egy emberként, ezzel lökve engem majdnem
a halál szakadékának szélére. Komolyan, annyira megijedtem, hogy még beletelt
néhány percbe, amíg rendeződött a szívverésem, és képes voltam felfogni mi is
történt. Az osztályom meglepett; mindannyian vigyorogva álltak egy kupacban a
terem közepén, mintha életük legnagyobb célját érték volna el. Nem gondoltam,
hogy a születésnapom ekkor felhajtást igényelt volna, de megehette a fene, ez
ellen nem tehettem semmit.
- Köszi
gyerekek, nagyon jó arcok vagytok, de erre semmi szükség nem volt – emeltem
magam elé kezem, egyfajta tiltakozásként jelezve nekik, hogy tökéletesen
meglettem volna az őszintétlen jókívánságuk nélkül is, de nem; muszáj volt
kisebb bulit is csapni. Eszem cseszem ilyenkor, komolyan. Kijelentésemen persze
mindenki csak nevetett, mondván, mennyire „cuki” volt tőlem ez a
megnyilvánulás. Ez kurvára nem cuki volt, hanem csak finomabban fogalmaztam
meg, hogy hagyjanak békén a faszságaikkal. Aish, megtehettem volna, hogy
elküldöm őket melegebb éghajlatokra, de a reggeli kómás hangulatom valahogy
megakadályozott ebben. Óvatosan átvergődtem magam a diákseregen, és levágtam
magam Jongdae mellé, aki szerencsémre, nem nagyon vett részt ebben az ünneplős
baromságban.
- Isten
éltessen! – mosolyodott el, ahogy mellé érkeztem.
- Kösz –
biccentettem feléje, mert tőle tényleg jólesett, hogy kimondta ezeket az
egyszerű szavakat. – Miért nem csaptad le az ökröket, hogy nem kell semmi
ilyesmit csinálniuk? – kérdeztem kicsit közelebb hajolva hozzá, reménykedve
abban, hogy a csürhe nem hallott meg.
- Többen
vannak és még hülyék is – vont vállat az idősebb. – Ha valami ellenvetésem lett
volna, leszarják, hogy a legjobb barátod vagyok, egy szó nélkül meglincseltek
volna.
- Jogos –
röhögtem fel halkan, mivel a fiú feltételezése még valós is lehetett volna, már
amennyire az idióta osztályomat ismertem.
- Mi a terved
a délutánra, hogy már hivatalosan is nagykorú vagy? – érdeklődött kíváncsian,
nem is igazán törődve a körülöttünk lebzselőkkel.
- Őszintén
fogalmam sincs.
- Nem mész át
a tanár bácsihoz? – kérdezte pajkos mosollyal arcán, mire megforgattam
szemeimet, mivel nem csíptem, amikor így beszélt rólunk. Nem azért mert
tiszteletlen lett volna, csupán azokban az esetekben, mikor Jongdae elővette a
perverz arcát, valahogy mindig megijedtem tőle.
- Nem
terveztem.
- Nocsak,
csak nem kihűltek nálatok a dolgok? – húzta fel szemöldökét, továbbra is kissé
gúnyosan méregetve engem.
- Nem –
vontam vállat, ezzel jelezve a fiúnak, hogy ejtsük a témát. Több évnyi
ismeretség után, Chennek valahogy nem sikerült olvasnia a jeleimből, mert
mélyen legbelül egy barom volt.
- Nem tudja,
hogy szülinapod van, mi?
- A
leghalványabb gőze sincs róla!
- Aish Sehun!
– sóhajtott hatalmasat legjobb barátom, mintha balfaszságom skálája kiakadt
volna az elméjében. Mondjuk, lehet tényleg ezt történt. – Lefogadom, hogy te is
szívesebben lennél vele, mint totál egyedül, vagy a kis rajongóiddal, nem igaz?
- De – fújtam
ki eddig tüdőmben tárolt levegőmet, lassan túrva bele hajamba.
- Akkor meg
ne játszd itt az ártatlan szűzkislányt, hanem emeld fel a segged, és menj el
hozzá!
- Most?! –
akadt fenn a szemem hangsúlyozásán, mert Jongdaenek nem volt szokása így
viselkedni.
- Dehogy
most, te barom – forgatta fáradtan szemeit. – Még csak az előbb kezdődött a
nap, ráadásul vele lesz az első óránk, nagyokos.
És tényleg így volt. Alig néhány perccel
később Yifan lépett be a terembe, ezzel teljesen megszüntetve az osztályon
belüli susogásokat, hogy mindenki koncentrálhasson a törire. Mondjuk nekem
eleve nem ment, mert Kris volt a tanárom, aki csupán megjelenésével elvonta a
figyelmemet, így egy minimális esélyt sem láttam a történelem tanulásra. Ugyanolyan
tökéletes volt, mint mindig; fekete farmer, vászoncipő, fehér felső és egy laza
zakó. Mint egy amerikai egyetemista komolyan, annyira dögösen festett azokban a
lezser cuccokban. Kedvesen ránk mosolygott, majd minden kertelés nélkül
belevágott az órába, olyan sebes tempóban, mint még soha. Yifan amúgy nagyon jó
tanár volt, érdekesen adott elő mindent, bár akkor sem tudtam volna rá
figyelni, ha középkori menyasszonynak öltözik be a tanítása érdekében.
Túlságosan el voltam foglalva a formás fenekével, ami bakker, az összes
nadrágjában remekül mutatott. Az óráin olyan voltam, mint egy kielégületlen
kamaszlány, mivel olyan hangosan sóhajtoztam minden egyes alkalommal, amikor
háttal fordult nekem, hogy gyakran Jongdae még bokán is rúgott, hogy az
orgazmusaimat tartsam meg magamnak. Ha nem nyáladzottam rá patakokban, akkor
semmit sem műveltem esküszöm…
Váratlanul egy pisszegést hallottam magam
mellől, amit először nem vettem figyelemben, de egyre hangosabban érte el
fülemet az idegesítő hang, így kissé ingerülten fordultam a kíváncsi
osztálytársam felé.
- Mi van? –
tátogtam a lány irányába a szavakat, hogy gyorsan mondja, mit akar tőlem. Nem
volt nekem ilyesmikre időm.
- Mit
csinálsz ma délután? – suttogta reménykedő tekintettel, amitől szívem szerint
megforgattam volna szemeimet. Már megint?
- Most
mondom, hogy nem megyek veled sehova – fordultam vissza a tanár irányába, nem
foglalkozva a lány megdöbbent íriszeivel.
- De…
- Mi az? –
sandítottam rá ismételten, egy kicsit hangosabban szólítva meg őt. – Még sosem utasítottak
vissza?
- Sehun,
igazán hálás lennék, ha nem az én órámon törné össze Jieun szívét – mordult rám
váratlanul tanárom, megpróbálva idegesnek vagy egy minimálisan bosszúsnak
tűnni, de ahogy belenéztem barna íriszeibe, láttam bennük megcsillanni az öröm
elég nagy mennyiségét. Tudtam, hogy jól esett neki, hogy – ezúttal – sikeresen
koptattam le magamról az egyik rajongómat.
Meglepő módon, a napomnak viszonylag hamar
vége lett. Persze egészen az utolsó órám végéig, folyamatosan fogadtam a
jókívánságokat, köszöntéseket, és néha még az óvatosan zsebembe csúsztatott
ajándékokat. Hihetetlen volt, hogy egyesek, mennyire egyszerűen voltak képesek
becsempészni valamit a kabátomba, így amikor belenyúltam abba,
megszámlálhatatlan mennyiségű telefonszámot, kupont, néha még szerencseérmét
találtam benne. Egy idő után szemetesnek kezdtem érezni magam, viszont akadtak
olyan dolgok is, amiknek hasznát vettem a későbbiekben; például szerváltam egy
kedvezményes kártyát (vagy mi a tökömet), amivel fél áron vásárolhattam a város
összes zeneboltjában. Oké, beismerem, hogy ennek a szülinap dolognak, azért
volt valami előnye is. A kedvencem még mindig az volt, amit Jongdaetől kaptam;
Xiumin lopott nekem a színházból egy ősi, kínai érmét, olyat, aminek a közepén
egy négyzet alakú lyuk volt, és barátom ezt egy nyaklánccá fűzte nekem. Baromi
jól nézett ki, és boldog voltam, hogy emlékezett arra, hogy még évekkel ezelőtt
elvesztettem egy hasonló tárgyat, amit imádtam. Hiába, Jongdae volt a legjobb
barátom.
Kissé fáradtan léptem ki az iskola kapuján,
sietve, hogy elérjem autómat, és minél előbb messzebbre kerülhessek attól az
intézménytől, amiben csak az agysejtjeim döglöttek ki. Már épp szálltam volna
be, amikor egy ismerős női hangot hallottam meg magam mögött, kedvesen csengeni.
- Megint
menekülsz? – kérdezte nevetve, mire nekem is egy mosoly került az arcomra,
miközben lassan megfordultam, és az aranyosan csillogó barna szemeibe
pillantottam.
- Ismersz,
tudod milyen vagyok.
- Igen tudom
– mosolyodott el halványabban, cipője orrát fürkészve néhány pillanatig, mintha
az érdekesebb lett volna nálam. – És hova mész?
- Yifanhoz –
vontam meg vállam.
- Ünnepeltek?
- Nem éppen –
ráztam meg óvatosan fejem, ahogy közelebb léptem a lányhoz. – Csak úgy…
elleszünk.
- Sejtem, ez
a mondat mit takar – nevetett fel halkan, valami perverzségre gondolva, mondjuk
megértettem őt, elvégre rólam volt szó.
- Miért
jöttél? – kérdeztem a közepébe, mert bár nem zavart a társasága, érdekelt, hogy
miért látogatott el a suliig, akkora pocakkal, mint amekkora neki is volt.
- Gondoltam
személyesen is felköszöntöm a gyerekeim vérszerinti apját. Szóval… – lépett
hozzám közelebb, majd kedvesen megölelve, egy puszit nyomott arcomra. – Boldog
születésnapot, Sehun-ah!
- Köszönöm
Sulli – viszonoztam ölelését, nem foglalkozva a minket idegesítően fixírozó
diáksereggel, akik valószínűleg már egy ideje nem tudták hova tenni a
kapcsolatomat a lánnyal. Köztudott tény volt, hogy szakítottunk, és utána nem
is nagyon beszélgettünk, egészen addig a pillanatig, míg össze nem futottunk az
étteremben. Azután, valahogy nagyon jó lett a kapcsolatom az exemmel,
valószínűleg azért, mert mindketten boldogok voltunk, és így lehetőségünk
adódott arra, hogy jobban megismerjük a másikat. Sulli igazán rendes lány volt,
és koránt sem számított olyan hülyének és naivnak, mint amilyennek az elején
hittem. Tényleg okés volt a barátságunk… És igen, barátok lettünk. Én és egy lány; hihetetlen, mi? – Veled minden
rendben?
- Persze, jól
megvagyok – bólintott kissé erőltetett mosollyal arcán. – De, mondanom sem
kell, hogy nemrégiben kiderült a suli számára a terhességem.
- Sajnálom –
vakartam meg tarkómat, mert pontosan tudtam, hogy a lány titokban akarta
tartani várandósságát.
- Nem a te
hibád volt – vont vállat kissé felnevetve. – Ekkora hassal még a vaknak is
feltűnne, hogy nem csak meghíztam. A nagyobb bajom az, hogy ok nélkül kezdtek
már megint ribancozni – forgatta meg fáradtan szemeit.
- Rendet
tegyek köztük? – cirógattam meg kissé arcát, mire hangosan felnevetett.
- Mikor
lettél te ilyen törődő, Oh Sehun? – hahotázott hangosan, édes nevetésével
betöltve a hatalmas tér, kínos csendjét. – Mint valami béna mozifilmben,
esküszöm!
- Ha már én
kevertem a szart, hadd tegyem jóvá!
- Nem
csináltál te semmi rosszat, csak a többiek bunkó parasztok – rázta meg fejét
óvatosan, gyengéden simogatva meg kezemet, amivel előtte arcát érintettem.
Furcsa, hogy most kedvesebben bántam vele, mint amikor jártunk, mégis ez sokkal
természetesebbnek hatott.
- Azért majd
szólok az érdekedben.
- Oh Sehun
stílusban? – vontam fel szemöldökét.
- Naná, hogy
abban! – vágtam egy grimaszt, amitől mindketten nevetésben törtünk ki. Kezdtem
kicsit úgy érezni, mintha Sulli a védencem lett volna, akiért felelősséggel
tartozom, és akit kötelességem megvédeni, minden olyan helyzetben, amikor
igazságtalanság éri. És az, hogy ribancozni kezdték… Valahogy nem tetszett.
Anno én is mondtam rá olyanokat, amiket nem kellett volna, de könyörgöm, én
vagyok Oh Sehun, tőlem nagy teljesítmény, ha egyáltalán kedvesen viselkedem egy
csajjal, ez pedig régen történt. Nem fogom hagyni, hogy efféle inzultusok érjék
az exemet, aki semmi ilyesmit nem érdemelt meg, mert tényleg egy ártatlan lány
volt, aki szíve alatt hordta a gyermekeimet. Az volt a minimum, hogy kiállok
érte.
- Na, menj
már! – lökött kicsit oldalba, hosszú csendünket megtörve.
- Ennyire
eleged van belőlem?
- Nem, de
ennél többet nem akartam mondani, és látom rajtad, hogy már igazán mennél a
szexi tanár bácsihoz, szóval lódulj! Amúgy is fogunk még beszélni – azzal
rácsapott egyet fenekemre, és nevetve sarkon fordult, hogy aztán
odalibbenhessen szerelméhez, Choi MinKihez, aki szeretetteljes csókkal
ajándékozta meg a lányt. A látványuktól nekem is kedvem támadt csókcsatát
folytatni egy bizonyos illetővel, aki valószínűleg már rég otthon csücsült, várva
arra, hogy megérkezzem hozzá.
Lendületesen baktattam fel mind a tizenkét
emeleten, gyorsaságomból egy fikarcnyit sem veszítve, viszont mikor az ominózus
ajtóhoz értem, azért szükségem volt néhány percre, amíg összeszedtem
szétcsúszott belső szerveimet.
- Szia! –
köszöntem, abban a pillanatban, mikor benyitottam hozzá, rögtön be is csapva
magam után a nyílászárót. Párom a konyhai asztalnál ült, és dolgozatokat javított,
kilencedikesekét, ha jól láttam, de ha nagyon őszinte akarok lenni, egy cseppet
sem érdekelt, és valószínűleg őt sem nagyon. Levette szemüvegét, miközben
mosolyogva felállt helyéről.
- Szia!
Milyen napod volt? – lépett hozzám közelebb, derekamnál fogva húzva szinte
teljesen magára, alig néhány centire állva meg ajkaimtól. Kapd be Wu Yifan!
- Elment –
vontam meg vállaimat, grimaszolva egy kicsit, ahogy megpróbáltam nem távolabb
kerülni tőle. – És a tied?
- Egész jó –
billentette kissé oldalra fejét. – De valamit elfelejtettem – mondta kéjes
hangon, majd nem kertelve tovább, hosszasan megcsókolt, de úgy, hogy azt hittem
ott esem össze a karjai között. Mézédes ajkai enyéimen mozogtak, eddig teljesen
ismeretlen technikát alkalmazva, ami sokkal másabb volt, mint amit megszoktam
tőle, de baromira tetszett. Nyelvét átdugta számba, gyengéden masszírozva meg
izmomat, miközben kezeivel bőrömet simogatta, ezzel kellemes borzongásba
kergetve egész testemet. Mikor óvatosan elvállt tőlem, csupán elégedetten
elmosolyodva szólt hozzám, még egyszer. – Boldog
születésnapot!
- Honnan
tudtad? – ráncoltam homlokomat, magamban párszor fejbe verve azt a hülye
lényemet, mert tényleg ez volt a legfontosabb dolog, ami közvetlen egy ilyen
csók után eszembe jutott. Nekem is kijárna egy Nobel-díj, úgy érzem.
- Kilestem a
naplóból – vont vállat mosolyogva, ahogy kiélvezte a tanárok hatalmas előnyét.
– Na meg, tegnap Jongdae beállított azzal a szöveggel, hogy „A pasidnak
születésnapja lesz, dugd meg rendesen!”. Ezek után valahogy sejteni mertem,
hogy ma van a nagy nap.
- Komolyan
ezt mondta? – képedtem el egy pillanatra, bár amennyire Jongdae-t ismertem, még
ki is néztem volna belőle ilyesmit. – Hagyjuk, nem akarom tudni!
- Rendben –
mosolyodott el. – És milyen nagykorúnak lenni?
- Ugyanolyan,
mint eddig – vontam meg a vállam, továbbra sem szabadulva ki forró öleléséből.
– Inkább nekem kellene megkérdeznem, milyen érzés, hogy egészen a mai napig egy
kiskorúval kavartál?
- Meg kell
mondanom, fantasztikus – nevetett fel, miközben testemet óvatosan a pultnak
nyomta, a lehető legközelebb akarva húzódni hozzám. – Bár kissé pedofilnak
tűnhetek, hogy kisfiúkra izgulok.
- Kisfiú a
nénikéd – csaptam meg nevetve, ahogy kiélveztem nyakamra vándorolt csókjait. –
Na, és mit kapok tőled?
- Na, ezen
rengeteget gondolkodtam – távoldott el tőlem, újra „normális” stílusra váltva,
ami valamiért most a szokottnál is aranyosabbnak tűnt. – Aztán rájöttem, hogy
nem tudom mire vágynál. Így bármit kérhetsz.
- Ez esetben…
– gondolkodtam el egy pillanatra. – Térdre ribanc!
Én még sosem láttam annyira nevetni Yifant, és
erre meg is merek esküdni. Még a könnyei is kifolytak beszólásomon,
valószínűleg úgy hitte, csupán vicceltem ezzel kapcsolatba, így én is
mosolyogva figyeltem őt, ahogy szépen lassan összeszedte magát.
- Nem
vicceltem! – mondtam hirtelen, mire Yifan meghökkent, de csupán néhány pillanat
erejéig láthattam meglepődött arcát, ugyanis ezek után már csak elégedetten
mosolyogva lépett közelebb hozzám, látványosan fixírozva a lenti dolgokat,
mintha csak felmérné a terepet.
- Rendben;
kérésed számomra parancs – vigyorgott bele képembe, mielőtt szépen lassan
elkezdett volna térdelni elém.
- Komolyan? –
kerekedett ki szemem, ahogy immár lefele nézelődve kerestem a felnőtt férfi
tekintetét. Kris pajkosan megnyalta ajkait, mielőtt felpillantott volna rám.
- Mindent az
ünnepeltért!
Mondanom sem kell, ezek után ki volt nyeregben
kettőnk közül. Hangosan sóhajtozva, remegő ajkakkal hallgattam, ahogy sliccem
komótos tempóban érte el a véget, ezzel könnyebbé téve a férfinak, hogy a
bokámig lehúzza azt az istenverte farmert. Beleremegtem, mikor megéreztem hideg
ujjainak gyengéd érintését, ahogy átölelte csípőmet, közben édes csókokat
hintve hasfalamra, melytől folyamatosan haladt lefele, mígnem elért
alsónadrágom kezdetéig. Fogaival hámozta le kissé reszkető testemről a
feleslegessé vált textilanyagot, halkan sóhajtva fel, mikor megcsókolta a
férfiasságom körül elhelyezkedő, érzékeny bőrfelületet. Először óvatosan
puszilgatta az ottani részeket, majd kissé felbátorodva nyalt végig teljes
hosszomon, aminek hála hangos nyögés hagyta el ajkaimat. Hátravetett fejjel kapaszkodtam
bele a konyhapultba, mikor hirtelenjében forróságot éreztem meg hímtagom körül,
amely Yifan szájában nyilvánult meg. Nyelvével körülfogta péniszemet,
szívogatta azt, egyre mélyebbre tolva szájüregében, amely csak fokozatosan
hangosodó sóhajokat szült maga után. Végtagjaim remegtek, szinte már
rángatóztak az isteni érzés miatt, amit még fokozott Yifan gyönyörű keze is; Ó
Istenem, azok a varázslatos mancsok. Jobbjával továbbra is ölelte csípőmet,
kellemesen simogatva bőrömet, míg másik kezével feljebb matatott, pontosan
felsőm alatt, mellkasomat cirógatva, mintha ezzel csak jobban akarna
kényeztetni.
- Kris… AH! –
nyögtem egy hangosabbat, mikor egy olyan ponton kezdett kóstolgatni, ami
különösen érzékeny volt a számomra. – Ez… nem vala-ah… valami higiénikus, nem
gondolod? – mosolyodtam el, mikor már a víz is kivert, annyira élveztem, amit a
tanár velem művelt.
- Khm… –
hallottam meg az előttem térdelő válaszát, és szinte éreztem magamon mosolyát,
ahogy magában jól szórakozott idióta megszólalásomon. Kuncogni kezdtem, amely
nem sokkal később hangos ordításokba fordult át, ugyanis a férfi fogaival
karcolgatta férfiasságomat, olyasfajta élvezetet nyújtva ezzel, amelyet eddig
még sosem éreztem. Belemarkoltam kissé már lenőtt, szőke tincseibe, ennél csak
jobban magamra húzva, hagyva, hogy erősen belemarkoljon csupasz fenekembe,
másik kezével közben tovább simogatta felsőtestem izmait. Kris úgy szopogatta hímtagomat,
mint ártatlan kamaszlány a nyalókát, ez esetben teljesen ártatlanul gondolva az
édességre. Az a nyelvjáték, azok az ajkak Istenem… Ennél jobb szülinapi ajándékot nem is kaphattam volna!
Szia :)
VálaszTörlésAhh... Nagyon aranyos volt.... És... Ááá... Meg amikor a Sullival játszotta a cuki fiút..... És amikor Kris... Ááá... Nagyon aranyos rész volt, és most nagyon jól jött, bár azt hiszem mostmár mindenki hülyének néz, tekintve hogy eddig konkrétan végig bőgtem az éjszakákat, most meg itt vigyorgok( bár amikor átment a Krishez egy kicsit megkönnyeztem, annyira meghatódtam.. Oké, nagyon kivagyok, nézd el nekem).
Köszönöm hogy olvashattam, bocsi hogy összevissza lett, de egyrészt még tart a fangörcsöm, másrészt ezen a héten csak 2-3 órákat aludtam, a felhőtlen jókedvemnek köszönhetően...
Szia! ^^
TörlésNa igen, ez is cukira sikeredett, és örülök, hogy ennyire tetszett. ^^ Én személy szerint ritkán vigyorgok fanficin úgy, mint a tejbetök, de valamennyire átérzem a helyzeted, mivel én meg csak úgy random szoktam mosolyogni, mint egy hülye xD Elnézek én mindent neked, nyugalom ;)
Köszönöm, hogy írtál, és igyekszem hamar hozni a folytatást, ami még ilyen kis cukormázas lesz, utána viszont nem kíméllek titeket ;)
Noel <3
Szia~
VálaszTörlésOké, m-most nem tudok hosszú, értelmes véleményt írni. Istenem! Istenem! Istenem! *o* húúú, várj, szedjem össze magam. Hihetetlenül aranyos volt ez a rész, szerintem ez az eddigi legaranyosabb rész :D Isteneeeemmmmm....még mindig nagyon szeretem a kibeduglakszexisten Yifant xD És, és, és,...áh, nekem ez nem megy, kiakadt a cukiság-KrisHun mérőm^^ Nagyon tetszett ez a rész(is), öröm volt olvasni. És az a "Térdre ribanc" Sehun-ah-tól, hab volt a tortán x^^D. Köszönöm~
U.i.: Omo, tényleg elindult a visszaszámlálás? ㅠ.ㅠ
Szia!
TörlésSemmi gond, én ezzel is tökéletesen megelégszem ^^ Nyugi, Isten itt van, és válaszol neked (ego-lego). Nagyon-nagyon örülök annak, hogy ennyire elnyerte a tetszésedet ez a kis cukiság. Még a következő is ilyen fluff lesz, utána viszont már el kell búcsúznotok a folytonos happy time-októl, mert nekem már nagyon elegem van belőlük xDD Szerintem ez a "Térdre ribanc" egy kultikus mondat lesz a KrisHun történelmében xD
Köszönöm, hogy írtál, sietek a következővel! ^^
U.i.: Igen, már megkezdődött a visszaszámlálás :(
Noel <3
Hali Senpai!~
VálaszTörlésHát igen, régen írtam, lusta is voltam, időm sem volt, de azért remélem nem feledkeztél meg a Kohaiodról, jöttem újra a fangörcsölésemmel. :D
Hát én meghaltam. Az egész fejezetet végigröhögtem. >< Ezeken a nyers megfogalmazásokon annyit tudok röhögni "Én sem tudtam, ő mikor bújt ki az anyjából pontosan." de a "Térdre ribanc"-nál én meghaltam, csak elsétáltam a géptől, leomlottam a padlóra, és nyöszörögtem a röhögéstől. xD ... és tényleg megcsinálta, én behalok ezen a kettőn.
Wow, Sullit egyre jobban kezdem megkedvelni. o-o
Szerintem én lemaradtam valamiről, de az a visszaszámlálás nekem nem sejtet túl sok jót... Öhm, na mindegy is, várom a következő fejezeteket is, és próbálok aktív lenni!^^ Kitartást, senpai! :)
Hali Kohai! ^^
TörlésÉpp a minap gondoltam rád, és tessék, itt is vagy nekem, aminek nagyon örülök, mert már hiányoztak a fangörcseid ^^
Oh Yeah, elértem a célomat! xD A nyers megfogalmazásokon lehet a legtöbbet röhögni, mert ezeket az intellektuális humorokat sajnos nem sokan értik xD Ez a "Térdre ribanc" nekem is a kedvencem lett :D
Juj ennek nagyon örülök, mert szeretném, ha megkedvelnétek Sullit ^^
A visszaszámlálás azt sejteti, hogy már nem lesz még egyszer ennyi fejezet, sőt! Nemsokára a történet végéhez érünk - sajnos - és le fog zárulni a KrisHun korszak :( Ehh~ Már előre sírok ezen xD
Köszönöm Kohai!
Noel <3
Szia :)
VálaszTörlésMar nagyon vartam a folytatast......mar a tegnap akartam irni de sajnos nem tudtam, de mostmar itt vagyok xD.........Huh hat....ISTENEM....en meghallok, nem hinnem hogy ertelmes velemenyt tudok irni......Ez a resz a legaranyosabb :) Istenem, meg mindig tart a fangorcsom.......Mar azt hittem hogy Yifan tenyleg elfelejtete Sehunnie szuletesnapojat, de vegul is orulok hogy nem felejtette el :) Ma megegyszer vegig olvastam annak ellenere hogy a tegnap legalabb 2szer is olvastam, egyszeruen nem tudok betelni velle :) Mig olvastam, vigyorogtam mint egy tejbetok xD.....teljesen megkedveltem ezt a parost......'' Terdre ribanc''-nal annyira rohogtem hogy szerintem meg a szomszed is meghalotta xD es Yifan tenyleg megcsinalta......istenem en meghalok ezzen a paroson. Annyira cukik hogy megeszek oket xD, Varom a folytatast, csak igy tovabb :) Koszonom hogy olvashatam <3
Szia!
TörlésIgen tudom, és bocsánat, hogy ilyen sokat kellett várni rá, de tudod az iskola meg a többi... -.- <--- Ezek a dolgok valahogy mindig korlátozzák a kreativitásomat xD Örülök, hogy itt vagy és, hogy megint írsz nekem! ^^ Igen, ez a fejezet tényleg aranyos lett, bár szerintem nem ez lett a legcukibb, mindenesetre örülök, hogy ennyire tetszett! ^^ Megszenvedtem vele, az már biztos :D Kris nem olyan, aki elfelejti a szerelme születésnapját, és mivel tanár, ki is használta az ezzel járó lehetőségeket, és megleste a pöszének a szülinapját ^^ Bár szerintem az ajándéka lett a legjobb :D Oh Yeah, a beszólásom úgy tűnik, sikereket aratott :D
Nagyon szépen köszönöm, hogy írtál nekem, igyekszem hamarabb hozni a folytatást, bár nem ígérek semmit ;)
Noel <3
Megerte varni :) Orulok hogy itt lehetek, es remelem nem unsz meg xD Koszonom hogy itt lehetek es hogy olvashatam <3 Turelmesen varom a folytatast :)
TörlésNe köszönd, én örülök, hogy itt vagy! ^^ Mindig öröm látni, ha írsz nekem! ^^ Köszönöm szépen, és nyugalom, nem foglak megunni ;)
TörlésJelentem őnagyságom is megérkezett, így most boldogítlak szerény személyem baromságaival xd
VálaszTörlésTegnap voltam a HMAMA-n, szóval ott kaptam jó nagy fangörcsöt aztán olvashattam a ficidet, amitől már a földön haldokoltam és fangörcsös rángásaim voltak(ne kérdezd azok milyenek xd), ráadásul rátaláltam az infinite- bad-jének a 360 fokos verziójára so ja az én lényem tegnap kifanolta magát, így nyugodtabban kezdtem neki ennek a kominak a megírásához :D
Sehunniet megzabálom komolyan, hát Sullival olyan eszméletlenül cukkerek voltak, hogy az nem igaz, már olvadozott a lelkem *w*
Amúgy, hogy mennyire igaz ez az áprilisos szar, mert kajak én is valami ilyesmit tapasztalok mindig tavasz felé, és baszottul irritáló, ahogy kezet fogok Sehunnal a születésnapi felköszöntésekkel kapcsolatod véleménye miatt is, hát bakker, kajak nagyon idegesítő, amikor innen onnan álszent felköszöntéseket kapsz, én még a saját nagyanyáméktól is rühellem, mert azok se gondolják őszintén, amit amúgy leszarok, de jobban esik a lelkemnek, ha nem köszöntenek fel(ahogy azt már pár alkalommal tették) -.-
"Térdre ribanc" na itt konkrétan lefordultam az ágyról, barátnőim meg néztek, hogy mi bajom, és elmagyaráztam nekik a szitut, drága legjobb barátosném meg kiröhögött engem, ő a legköcsögebb Unnie a világon, de tőlem tanulta szóval mindegy xDDD
Eh, eltértem a tárgytól >< na szóval a "Térdre ribanc"-nál enyhén szólva haldokoltam, amúgy számomra vicces is volt, mert én amúgy Lulut hívom Ribamc Oppának, viszont most ez egy nagyon találó név volt Krisre is xD
És gratulálok Oh Sehun, törődj csak a higiéniával, miközben a te saját bejárású ribancod épp a dzájával kényeztet, mert hát a higénia a legfontosabb, még véletlenül sem az az isten király csávesz a lábaid előt, vagy között(részlet kérdés) XD
És azt hiszem most fogyott el minden agysejtem(amiből edsig sem volt sok), Jongdae-nek meg küldök egy nagy cuppanóst, mert megmondta Krisnek, hogy kefélje meg rendesen drága pici Hunniet, de akkor már tényleg legyen alapos és nyomjanak le annyi menetet, hogy Sehun mánsap ki se tudjon kelni az ágyból, és végre a csípője kiugrása is történjen meg X3
Na asszem ennyi voltam, mert fáj a csuklóm(a tegnapi tapsolások miatt), meg nem maradt már ép kézláb mondatom, amit írni tudnék, így búcsúzok, a következő részig >w<
Bye-bye Noel, és várom a kövit ^~^
Jaj, de régen hallottam már felőled asszony! Hát merre voltál? Vagy csak túl sok idő telt el a 39-es és a 40-es fejezet között? Meglehet xD
TörlésOh a HMAMA biztos nagyon jó lehetett ^^ Na, akkor te tényleg rendesen kifangörcsölted magadat, és nagyon örülök annak, hogy most itt vagy ^^
Milyen vicces, hogy még a történet elején, mennyire nem szívleltétek Sullit, most meg hirtelen jó a világon a legaranyosabb lány xD Amúgy tényleg aranyosak Sehunnal, de azért csak szigorúan baráti alapon. ;)
Én személy szerint nem tapasztalok olyanokat, mint Sehun, csak néztem egy koreai divatműsort (meg ne kérdezd a címét, mert nem tudom), ahol az áprilisi trendekről volt szó, s ahogy megláttam azokat a srácokat, rögvest ez ugrott be. Na ja, én sem csípem az őszintétlen köszöntéseket, valahogy nem az én stílusom, amikor csak jó modorból köszöntünk fel valakit. Sehun sem igazán csípi ezt, mint ahogy látod ;)
Jaj, remélem nem ütötted meg magadat >< Oh, na ezek az igazi barátok, akik nyíltan a szemedbe röhögnek, és megmondják, hogy egy idióta vagy :D Nekem is van ilyenem, tehát no problem XD Kris ajándéka tényleg eléggé ribancosra sikeredett, ezt elismerem, de ezt a poént mindenképpen el kellett sütnöm ;)
Sehun is a legfontosabb pillanatban képes viccelődni a higiéniával, tudom xD Hidd el, nagyon is értékelte Yifant ott a lábai között, ebben biztos lehetsz XD Most mondanám azt, hogy csak azért említette meg a higiéniát, mert zavarban volt, de akkor hazudnék :D A lényeg, hogy élvezte a dolgokat, na! ;)
Na igen, Jongdae megmondta a tuti Krisnek, aminek egy részét be is tartotta a tanárbácsi :D Hmm... Nem rossz ötlet, megfontolom, és ezt megígérem :D
Jobbulást a csuklódnak, köszi, hogy írtál nekem, és sietek a folytatással ;)
Noel <3
Szia Noel!
VálaszTörlésKicsikét szégyenlem magam, mert hat ugye csak most írok, de mindegy is, ez a rész nagyon édesre sikerűlt.
Nagyon imádom Yunseot, nagyon aranyos kislány, és egyébként nagyon kis relytéjes lányka, mert Sehun sem gondolná, hogy mennyi mindent tud ez a kislány.
És ez a szülinapi ajándék..
Eree nincsenek szavak. :)
Köszönöm most is ezt a remek részt, megérte várni erre.
Bocsi, nekem valahogy nem megy hogy nagyon hosszú komikat írjak 😳
Szép hetet, puszi Szivárványlány
Szia! ^^
TörlésJaj, ne szégyelld magad, semmivel nem vagy elkésve, s nagyon örülök, hogy itt vagy, és hogy ennyire tetszett ez a rész ^3^
Na igen, Yunseo egy tündéri gyermek, aki emellett nagyon okos is, és bár Sehun tisztában van a húga intelligenciájával, azért eléggé gyakran döbben le ő is a kislányon :D
Igen tudom: szülinapi ajándék=no comment
Köszönöm, hogy írtál, és egyáltalán nem baj, hogy nem írtál regényeket, nekem ez is tökéletesen elég ^^ Hamarosan hozom a folytatást! ^^
Noel <3
Hű !!! Én is akarok ilyen szülinapi ajándékot. Folytasd minél hamarabb, jelölj be nyugodtan.
VálaszTörlésNa igen, szerintem mindenki elfogadna egy Kris-t, születésnapjára :D Örülök, hogy tetszik, sietek a folytatással! ^^
Törlés