41. fejezet
- El sem
hiszem baszki, hogy rávettél erre – forgattam fáradtan szemeimet, orrnyergemet
dörzsölve, miközben Jongdae és Minseok társaságában igyekeztünk Kris lakásához,
ahol a találkozó kiindulópontját beszéltük meg. Mert igen, ezek a nyomorékok,
rádumáltak a dupla randira.
- Engem is
meglep, hogy belementél – vágott egy furcsa grimaszt az idősebb, ahogy szerelme
kezét markolászta, de úgy, mintha csak egy-egy érintésből is képesek lettek
volna olvasni a másikban, mivel Xiumin eléggé furcsa fejeket produkált ez idő
alatt.
- Hát, én
sosem csinálnék ilyen baromságot…
- Akkor ez
most micsoda, virágültetés?
- Engedd már,
hogy befejezzem a mondatot! – förmedtem barátomra, amolyan klasszikusan morcos
stílusban, amit egy visszafojtott röhögéssel nyugtázott, párjához hasonlóan.
Esküszöm, néha ki tudtam volna nyírni azt a kettőt, az ilyen esetekben pláne. –
Nekem meg sem fordult volna a fejemben a dupla randi ötlete, de Yifan…
- Szóval ő
erőltette?
- Nem egészen
– helyesbítettem, mert az erőltetés kifejezést egy cseppet túlzásnak gondoltam.
– Csak mondta, hogy miatta nem kellene ezt ennyire elvetnem, mivel ebben semmi
szégyellnivaló nincsen, no meg ő szívesen jönne – vontam meg vállaimat, kicsit
füllentve, mert ez a párbeszéd nem éppen így zajlott le.
A frappánsan időzített szülinapi szopás után,
eltelt egy kis idő, és máris május küszöbéhez érkeztünk – vagyis még volt
kemény másfél hét elsejéig –, ahol nagyban készülődni kezdtünk a ballagásra, az
érettségire meg minden ehhez hasonló baromságra, ami engem hidegen hagyott. Na,
és ekkoriban a kelleténél kicsit többet panaszkodtam Krisnek, egy alkalommal
pedig megemlítettem – jobban mondva elnyafogtam –, hogy már mindennel a faszom
is kivan, pluszban Jongdae még állandóan basztat ezzel a dupla randi témával.
És ekkor történt, hogy Yifan fellelkesült. Oké, nem kezdett el pattogni, mint
egy fangörcsölő kislány, elvégre egy felnőtt férfiről volt szó, de látványosan
élénkebb lett, és határozottan közölte, hogy menjünk. El tudtam képzelni az
akkori fejemet, mennyire retardált pofát vághattam, de őszintén megdöbbentem
párom ezen kijelentésén. Talán még annál is nagyobb sokkot kaptam, mint amikor
közölte, hogy szeret… bár az másképpen küldött padlóra, mint ez. A tudat, hogy
Kris dupla randira akart menni, egy pöppet furcsa volt, de annyira nem
elleneztem a dolgot, mert ha menni szeretett volna, akkor rajtam ne múljon.
Csak éppen kicsit tartottam a találkozástól; Jongdae-t persze már ismerte, de
csupán úgy, mint diákját, és mint a srácot, aki egyszer behúzott neki,
Xiuminról meg csak hallott. Kissé paráztam az ominózus találkozástól, és Kris
benyomásáról, és ha ez még nem lett volna elég, ott volt az a két jómadár…
Legjobb barátom okés téma volt, nagyjából tisztán látta a helyzetet, de Xiumin,
na ő nálam totál sötétségbe burkolózott. Azon kevés meleg ismerőseim közé
tartozott – ergo ő volt az egyetlen –, aki semmilyen körülmények között nem
tudta volna megmondani ki az a Wu Yifan. Mármint, tudta, hogy velem járt,
tisztában volt azzal, hogy a tanárom volt az ipse, viszont egy jellemvonás felsorolására
sem lett volna képes. Summa summarum, be voltam fosva a dupla randitól.
Kris lakásának épületéhez érve a bejárati ajtó
előtt megpillanthattuk tanárom, egyszerűen tökéletesen felöltözve. Nem vitte
túlzásba a ruházkodást – nem úgy, mint azon a bizonyos vacsorán –, de kibaszott
jól nézett ki, annyira, hogy majdnem kifröccsent az orrom vére, egyenesen rá a
fehér felsőjére, és feszes farmerjára, ami, maradjunk annyiban, hogy kiemelte a
lényeget. Szívem szerint ott helyben letámadtam volna, de utcán egyben
társaságban voltunk, így egy szimpla mosolynál többel nem tudtam szolgálni.
- Sziasztok!
– villantott felénk egy szép mosolyt, pontosan olyat, amivel sikításra bírta
egyes osztálytársnőimet (és bizonyos esetekben sajnos engem is).
- Szia! –
köszöntem vissza, megpróbálva nem olyan romantikusan elvarázsoltan viselkedni,
mint amire sok esetben képes voltam, mert muszáj volt tartanom az imidzsemet,
ha még csak előttük is. Yifan szemei felcsillantak, mikor mellé léptem, de
azoknak sarkából kiszúrta a még ismeretlen Minseokot is, akinek illendően
bemutatkozott. – Wu Yifan – nyújtotta kezét barátságosan, amit az alacsonyabb
el is fogadott.
- Kim
Minseok, de csak Xiumin – biccentett az alacsonyabb, viszont nem tűnt úgy, hogy
a beszédet be akarná fejezni azzal, hogy visszahúzta kezeit. – Te vagy akkor
Sehun tanára, igaz?
- Igen –
bólintott halvány vigyorral ajkán.
- Meg kell
mondjam, minden elismerésem, hogy elcsábítottad ezt a kölyköt, másnak nem
nagyon sikerült volna, amekkora egy makacs öszvér – vágott a közepébe,
bármilyen köntörfalazást elhagyva.
- Szép volt
Xiu, ez egy cseppet sem számított erős kezdésnek – nevetett fel mellette párja,
baromi jól szórakozva a helyzeten, miközben megsemmisülő ábrázatomat vizslatta.
Számítanom kellett volna az ilyenekre?
- Talán nincs
igazam? Én mondom neked Yifan, Sehun az érkezésed előtt olyan hetero volt, mint
ezelőtt senki… – Nem mondom, egy kicsit zavart Xiumin monologizálása, de úgy
tűnt, Kris nagyon jól szórakozik rajta, így az idősebbek előrébb sétálva
diskuráltak, míg mi ketten Chennel hátra maradtunk.
- Még mindig
jó ötletnek tartod ezt az egészet? – kérdeztem odahajolva barátom füléhez,
miközben az előttünk baktatókat figyeltem.
- Persze,
legalább egy hullámhosszon vannak, nincs ezzel semmi baj – rántotta meg vállait,
majd szerelme mellé lépett, és én is hasonlóan tettem, ezáltal így négyen
elálltuk az egész járdát. Még szerencse, hogy egy nyugger sem volt a közelbe,
mert akkor hallgathattuk volna a nyavalygást arról, hogy „ezek a mai fiatal homokosok…”. Na, nekem erre kurvára nem lett
volna szükségem.
- Miről van
szó? – kérdeztem a legmagasabbra pillantva, aki még mielőtt válaszolhatott
volna, Xiumin félbeszakított el sem kezdett szavait.
- Csak éppen
azt ecseteltem neki, hogy ha ilyen töri tanárom lett volna, akkor valószínűleg
nem bukom meg tizedik félévben – rántotta meg a vállát a színésztanonc, de ez a
megszólalása Chennél megért egy számon kérő pillantást.
- Ezzel mire
akarsz célozni? – húzta fel szemöldökét legjobb barátom, mintha csak a
„féltékeny pasi” szerepébe akart volna belebújni.
- Ugyan Chen,
ne tegyél úgy, mintha sosem bámultad volna meg Yifan seggét óra közben! –
forgatta meg szemeit az egyetemista, mire az említettnek, és nekem is, a fiú
mellett meghökkenten pillantóra tévedt a tekintetünk.
- Megbámultad?
– kérdeztem őszinte döbbentséggel és kíváncsisággal hangomban, de csupán
értetlen – vagy inkább hitetlen – homlokráncolást kaptam válaszul.
- Tényleg
megnézted? – szólalt meg ezúttal a közvetett „zaklatott” is, aki automatikusan
tette mindkét kezét a formás farpofáira, mintha védeni szerette volna azokat,
miközben mindannyian egyetlen egy választ vártunk, egy személytől. Szegény
Jongdae, biztos egy vallatáson érezte magát, de baromira akartam tudni, hogy
valóban megstírölte-e a pasim fenekét.
- Uramisten
srácok, hagyjatok már! – vágott egy ocsmányabb grimaszt, hevesen rázva fejét. –
Persze, hogy nem!
-
Karácsonykor még mást mondtál! – felelte Xiumin, ezzel csak még kínosabb
helyzetbe hozva párját.
- Egy büdös
szóval nem mondtam, hogy megnéztem a fenekét – csóválta a nyakán helyezkedő
részt, olyan nagy elánnal, hogy tincsei ide-oda lóbálódva dobálóztak.
- De úgy
gondolod, hogy dekoratív!
- Mert
tényleg az! – válaszolt kapásból osztálytársam, mintha a tények és a személyes
cselekedetek – ez esetben egy fenék megbámulás vádja – rögtön ugyanazon
lennének. – Erről nem hazudtam, sem neked, sem Sehunnak.
- Nekem? –
böktem meglepetten mellkasomra. – Mikor beszéltünk mi erről?
- Amikor
felhívtál.
- Eléggé
gyakran hívlak, már nem azért, szóval légyszi egy kicsit szűkítsd le a kört!
- Aish, arról
beszélek, amikor kórházban voltál, és hajnalban felriasztottál, hogy kikérd
róla a véleményemet! – magyarázott barátom, erősen gesztikulálások közepette
mutatva tanárunkra, amikor is végre beugrott. Előtte való napon vallotta be
Kris, hogy meleg, eléggé drasztikus keretek között, én pedig következő reggel
megkérdeztem Jongdae-t, hogy szerinte – azaz meleg férfi szemmel – Yifan
mennyire jó pasi. Oh baszki, ezt tényleg megcsináltam? Hogy lehettem ennyire
idióta? Ráadásul, legnagyobb rábaszásomra, arra a bizonyos kórházi esetre Kris
is tisztán emlékezett, legalábbis számon kérő tekintetéből erre következtettem.
- Komolyan
megkérdezted? – pillantásai a hitetlenségben úsztak, s a meglepődött érzések
mellett még némi értetlenséget is fel véltem fedezni, de mázlimra, haragot nem
nagyon.
- Meg.
- És miért?
- Kíváncsi
voltam – vontam meg vállaimat, mert erre mi mást mondhattam volna? Még én sem
emlékeztem pontosan minek volt szükségem erre az infantilis információra,
elvégre én is el tudtam dönteni, hogy ki szép és ki nem. Ehhez tényleg nem
kellett érettségi.
- Komolyan,
soha többet nem viszlek húszasok közé, mert akkor mindig megkergülsz – csóválta
korholó hangnemben fejét legjobb barátom, aki úgy beszélt szerelmével, mintha a
kamaszgyereke lett volna, pedig Xiumin volt az idősebb.
- Jaj, ne
kapjad már fel így a vizet, nem is történt semmi!
- Nem, de ha
ezek ketten a végén az én állítólagos seggstírölésem miatt szakítanak, akkor
egy életen keresztül hallgathatom majd a pösze nyafogását! – forgatta szemeit,
mintha mi ketten csupán ennyitől szét tudnánk menni.
- Szerintem,
most jegeljük ezt a témát – vetettem fel az ötletet, amit kivétel nélkül
mindenki díjazott, amit nem is csodálok, mivel közülünk aztán senkinek nem volt
kedve erről beszélni. – Tényleg, Xiumin és Yifan egyidősek! – Tudom, nem éppen
egy izgalmas témát dobtam be, de jobb volt nem Kris fenekéről beszélni, így ez tűnt
a legjobb váltásnak. Hála Istennek, az idősebbek ráharaptak a dologra, pont
annyira, amennyire kellett.
- Nocsak,
Yifan te is ’90-es vagy? – lepődött meg őszintén a színésztanonc, gondolom azt
hitte, hogy sokkal nagyobb köztük a korkülönbség, elvégre mégiscsak egy
dolgozó, felnőtt férfiről volt szó.
- Igen.
Tizennégy éves koromban érettségiztem, szóval viszonylag már régóta dolgozom
tanárként – vont vállat párom, egyre távolabb és távolabb terelve a
beszélgetést a kezdetétől. – Melyik hónapban születtél?
- Márciusban.
- Ó! –
tátotta el meglepetten száját a szőkeség, ahogy kissé meghökkenten, ám
ugyanolyan mosolyogva figyelte az alacsonyabbat. – Idősebb vagy nálam.
- Tényleg?! –
kerekedett el mindenki szeme, mert az kibaszott furcsa volt, hogy egy diák
öregebb volt egy gimnáziumi tanárnál, legalábbis nekem nagyon keresztbetett. –
Ugye most csak viccelsz?
- Nem,
teljesen komolyan beszélek. Novemberben születtem – vonta meg játékosan
vállait, mintha egy olyan hibájáról beszélt volna, aminek létezéséről nem
tehetett.
- Hihetetlen,
hogy megértem azt, hogy az élettársam öregebb egy tanáromnál – motyogott orra
alatt legjobb barátom, mellettem ballagva, hagyva, hogy a húszasok, kicsit
előttünk mélyen diskuráljanak a dolgaikról. – Igazad volt.
- Mivel
kapcsolatban? – kérdeztem vissza, mert így bambulásból felriadva hirtelen nem
tudtam, miben nyertem.
- Hogy a
dupla randi szar ötlet. Legközelebb, ha ilyen jut az eszembe, kérlek, vess a
mókusok közé – felelte nyomottan, amin hangosan röhögni kezdtem, mivel ezeket a
szavakat úgy mondta ki, mintha a kivégzésére készült volna. Élvezetes volt
nézni barátom szenvedő arcát, holott az egész az ő ötlete volt.
Mosolyogva karoltam át a srácot, hogy
megnyugtassam valami kedves, baráti tanáccsal, vagy tudja a tököm micsodával.
- Ne izélj
már, összességében egész jól megy a dolog. Ki fogjuk bírni, ne szard össze
magad!
És lám, az okos kis Oh Sehunnak lett igaza,
mint mindig. Mivel négyünk közül senki sem volt híve a látványos, tinifilmes
randiknak, így csak mászkálgattunk a belvárosban, hogy legyen már valami okunk
elbaszni az időnket. Kris meghívott minket egy kávéra – a kis rich bitch –,
amiből természetesen baromi nagy cukrászdázás lett, bár nem tűnt úgy, hogy
tanáromat zavarta volna, hogy vele vetettünk meg mindent. Ahogy ránéztem,
nagyon elhittem, hogy jól szórakozott, és lehet ez így is volt, ebben nem
lehettem biztos. Yifan meglehetősen jól kijött Xiuminnal, amin annyira nem
csodálkoztam, elvégre egy korosztály voltak (mintha én annyival fiatalabb
lettem volna). Mondjuk az vicces volt, mikor tanárom felajánlotta Minseoknak,
hogy szólítja hyungnak, ha nagyon szeretné, de hál’ Istennek, megkíméltek
minket ettől a sokktól, és maradtak a keresztneveknél. Szegény Jongdae már így
is totál sápadt volt, látni kellett volna az arcát, amikor ez a beszélgetés
lezajlott, bár mi tagadás, érdekes lett volna, ha a tanárunk hyungnak nevezni
Xiumint, akinek az arca vetekedett egy kisgyerekével. Amikor először
találkoztunk, azt hittem fiatalabb nálam, erre még Krisnél is öregebb volt;
baromi poénos az életem mostanság.
Valami parknál jártunk, nem messze Chenék
munkahelyétől, amikor az említett személy és tanára éppen kettesben
beszélgettek, kicsit messzebb tőlem, és az időközben mellém érkezett Xiumintól.
- Nem mondom
– huppant le egy padra az idősebb –, megütötted a főnyereményt.
- Gondolod? –
húztam fel szemöldökömet, ahogy fél szemmel formás fenekű oktatómra pillantottam.
Esküszöm, nem direkt stíröltem azt a bizonyos testrészét, de a tekintetem
automatikusan siklott arra a területre. Ilyeneket ezek a férfi ösztönök.
- Biztosan
tudom. Öcsém, ha ilyen pasival találkoztam volna még régebben, most nem lennék
Chennel – fújta ki tüdejében rekedt levegőjét, majd hozzátette. – Ezt azért nem
mondd vissza neki!
- Lakat lesz
a számon!
- Fasza, de
először muszáj választ adnod egy nagyon fontos kérdésre – emelte fel
mutatóujját, én pedig csupa fülekkel figyeltem őt. – Milyen a szex?
- Nem
gondolod, hogy egy kicsit indiszkrét vagy?
- Nem –
felelt kapásból, kicsit közelebb evickélve hozzám. – Ugyan Sehun, ne izélj már.
Ezt csinálják a lányok is, ezt csinálják a fiúk is, ne akard kihúzni magad a
dolog alól, csak mert egy kis androgün mázlista vagy.
- Nem vagyok
androgün – akadtam le egy bizonyos szónál.
- Akkor tedd
is szépen félre a transzi hajlamaidat, és hadd halljam a szaftos részleteket! –
Komolyan, ezen a gyereken majdnem teljesen behaltam, ahogy ilyen gátlástalanul
volt képes valami olyasmit követelni, ami egyáltalán nem tartozott rá. Megvolt
a taktikája, azt meg kellett hagyni. – Szóval…?
- Jó –
feleltem egyszerűen, mire a mellettem ülőnek kidülledtek szemei.
- Csak jó? Ne
szerénykedj már, én egy ilyen seggformából minimum egy fantasztikusra tippelek!
– lökött oldalba az idősebb, ahogy ismételten Yifanra sandított, én pedig
követtem a példáját. Csak tudtam volna miért volt ennyire jó feneke…
- Mit vársz,
mit mondjak?
- Az igazat
baszki, eddig én sosem hazudtam neked Chen teljesítményét illetően, de ha
szeretnéd, részletezhetem is! – ajánlotta fel a dolgot, ezért úgy festett
jobbnak, ha készségesen válaszolok neki, mert aztán baromira nem voltam
kíváncsi Jongdae erősségeire.
- Oké-oké
elmondom, csak kérlek kímélj meg az ilyenektől! – válaszoltam kapásból, aztán
halkabbra véve hangerőmet, közelebb hajoltam a sráchoz, hogy Kris ezeket még
véletlenül se halhassa meg. – Életemben nem volt még olyan jó, mint Yifannal.
- Komolyan
beszélsz?
- Beadtam a
derekamat erre a szarra, és még kételkedsz bennem? – rúgtam bokán az idősebbet,
mert nem volt elég, hogy basztatott ezzel a dologgal, de még azt is hitte, hogy
hazudtam. Eszem cseszem ilyenkor.
- Tehát jobb,
mint nővel.
- Sokkal! –
jöttem egy kicsit izgalomba. – Ne akard megtudni, mindig mennyire ki vagyok
éhezve a közelében.
- Ti nem
csináljátok mindennap? – értetlenkedett, valószínűleg azért, mert Jongdae
barátom minden éjszaka beteszi a lompost Xiuminba, amin már meg sem lepődök.
- Nem, és nem
tudom miért – vontam meg vállaimat, őszinte tudatlansággal hangomban. –
Valamikor napokig, hetekig nem jutunk tovább a pettingnél, néha meg… –
gondolkoztam el egy pillanatra, amit az izgága Minseok szakított félbe.
- Néha meg
mi? – Ez a gyerek tényleg nem bírt nyugton maradni.
- Néha meg
olyan erőszakos velem, hogy másnap lábra sem tudok állni… – feleltem kissé
elpirulva, mert a tény, hogy annyira meg szoktak rakni, hogy fel sem tudok
kelni, egy picit kínos a férfi imidzsemnek, de hát nem tehettem róla. Az egész
Kris hibája volt; szexmániás állat, de talán ezt a tulajdonságát szerettem
benne a legjobban.
- Aish,
mekkora mázlista vagy! – vágott grimaszokat a mókusarcú. – Nagyon ravasz
krapekod van, mit ne mondjak.
- Miért is?
-
Önmegtartóztatást gyakorol. Állítólag utána az adott dolgok sokkalta élvezetesebbek
– lökött játékosan vállba, pajkos mosollyal ajkain, amivel valószínűleg zavarba
akart hozni. – De az is lehet, hogy csak simán nem csípi a monoton keféléseket.
Szoktatok egy nap többször is szexelni?
- Előfordul –
bólintott magabiztosan, mert tényleg volt már arra példa, hogy egy alkalmunk
után nem sokkal később Kris ismételten letámadt, arra utalva, hogy szeretne még
egyszer bennem lenni. Na, nem mintha bántam volna, viszont eléggé gyakran nem
tudtam kiigazodni ezen a pasin, főleg nemi aktivitás terén; egy rejtély volt,
én mondom.
- Mi fordul
elő? – hallottam meg az ismerős hangot közeledni, amelynek tulajdonosa
elbűvölően mosolygott rám, mellette ácsorgó legjobb barátom pedig mobilját
bűvölte nagy bőszen.
- Semmi
lényeges – legyintettem, miközben Xiuminra olyan pillantásokat vetettem, amik
azt üzenték, ha el meri fecsegni valakinek mindazt, amit mondtam, akkor seggbe
rúgom, de úgy, hogy a Holdig repül vele. Asszem vette a lapot.
- Minden oké?
– kérdezte a jobbomnál ülő színész, elsősorban szerelmét, aki fáradtan emelte
ki tekintetét a készülékéből.
- Hát nálunk
nem éppen – húzta el száját. – Hyung az előbb hívott, hogy a mai esti műszak
megcserélődött, és JunHyun-ék helyett mi lépünk fel.
- Na ne
bassz! – nyögött fel kelletlenül Xiumin, látszott rajta, hogy nagyon nem volt
kedve melózni menni. – Mikor?
- Azt mondta,
fél óra múlva legyünk ott átöltözve – fújta ki idegesen levegőjét, ahogy
beletúrt dús, barna hajába. – Imádom, amikor nem veszi figyelembe, hogy másnap
nekem suli van. Szerinte mégis miért csak hétvégente melózom? – tette fel a
költői kérdést magának, majd miután egy kicsit sikerült lenyugtatnia magát,
párjához szólt. – Na mindegy. Xiu, szerintem nekünk mennünk kellene, ha még oda
is akarunk érni.
- Rendben! –
pattant fel helyéről, de távozás előtt még elbúcsúzott tőlem, egy szokásos
haveri kézfogással, aztán Yifanhoz lépett, negédes mosollyal arcán. – Őszintén
örültem a találkozásnak!
- Én is! –
viszonozta tanárom a gesztus, szinte ragyogással arcán, ami ajkaim megnyalására
kényszeríttettek, mert Kris és a ragyogás… Na az egy halálos kombináció volt.
Jongdae és Xiumin végül viszonylag gyorsan
tűntek el a jelentéktelen emberek szürke tömegében, így kettesben maradtam
Yifannal, aki olyan élénkséggel vizslatta arcomat, ami már majdhogynem fizikai
fájdalmat okozott.
- Végül nem
bántad meg, hogy belementél? – kérdezte hosszas csendünk után, mikor már
kiértünk a belvárosból és egy nyugodtabb környéken sétáltunk, ahol csupán
lézengtek az emberek, de azok is ritkábban.
- Nem. És te?
– kérdeztem vissza, elvégre ő került szinte teljesen új emberek közé, tehát
Kris reakciója valamennyire jobban érdekelt, mint a sajátom.
- Egyáltalán
nem – mosolyodott el, miközben óvatosan arcomra sandított. Úgy vizslatott
engem, mintha egy ismeretlen fiú lennék a számára, akiből olvasni akart; mintha
lényegtelen apróságokra lett volna kíváncsi, amiket meg én is elfelejtettem
magammal kapcsolatban.
- Akkor jó –
válaszoltam haloványan elmosolyodva, mert ezek a tekintetek kissé
frusztráltak. – Láttam, eléggé elvoltál Xiuminnal.
- Igen,
érdekes egy srác – itt halkan felkuncogott, ezek szerint tényleg
összehaverkodott vele, aminek őszintén örültem. Kellett neki néhány fiatal
gyerek, a sok öregedő tanár között szerintem már kezdett agyfaszt kapni,
legalábbis én a helyében tuti megőrültem volna. – Mesélt érdekes dolgokat
rólad.
- Rólam? –
hökkentem meg egy pillanatra, átvéve az összes kínos viselkedésemet, amiről
Minseok tudhatott. – És mit mondott?
- Hogy sok
fejtörést okoztam neked! – Mosolya halvány volt, szemei csillogtak, de a
bűntudattól, nem az örömtől, mégis boldognak tűnt. Megmagyarázhatatlanul
boldognak, ami kissé aggasztott, ahogy ez a kijelentés is. Nem szerettem volna,
ha megtudja, mennyit rágódtam rajta, de Xiumin sikeresen elkotyogta neki… – Ez
igaz?
- Hát… – vakartam
meg tarkómat zavaromban. – Igen. De koránt sem volt olyan drasztikus a helyzet,
mint ahogy azt Minseok beállíthatta.
- Szóval nem
rohantál hozzá tanácsért rögtön az első adandó alkalommal, teljesen
szétcsúszott idegekkel? – kérdezte felhúzott szemöldökkel, kicsit felfele
nézve, mintha éppen idézte volna fel a hörcsög szavait.
- Ezt mondta?
- Ezt.
- Aish, annak
a srácnak semmit sem lehet mondani – forgattam szemeimet, grimaszba torzult
arcmimikával, ahogy elkaptam tekintetemet tanáromról, aki folyamatosan
bombázott számon kérő pillantásaival. – Oké, beismerem, így volt. Amint
összeszedtem kicsit magam, rögtön mentem Xiuminhoz, hogy tanácsot kérjek a
veled kapcsolatos ügyben. Ez bűn?
- Nem – vonta
meg vállait.
- És most
bűntudatod van emiatt? – kérdeztem halkan, mert azért ismertem már annyira,
hogy tudjam, az ilyeneket miért akarta tudni. Legalábbis néha eltaláltam, mire
gondolt, és ez ebben az esetben elegendő volt.
- Egy kicsit
– vallotta be őszintén, aztán váratlanul, mosolyogva felém fordult, és akkor
már nem tűnt annyira szomorúnak, mint néhány perccel előtte. – De már mindegy,
elvégre az enyém vagy.
Kijelentésére rákaptam eddig földet bámuló
tekintetemet, és teljesen ledöbbenve, valószínűleg totálisan elvörösödve
meredtem a magas férfira, aki elégedetten mosolygott, mintha csak egy csatát
nyert volna meg.
- Nem vagy
egy kicsit túl magabiztos a tárgyiasításhoz? – kérdeztem kapásból, továbbra is
pápaszemeket meresztve az idősebbre.
- Miért, van
rajtam kívül olyan, aki lefeküdhet veled? Aki megcsókolhat? Akihez éjszakánként
hozzábújhatsz? Vagy, aki ilyen király szülinapi ajándékot ad neked?
- Nincs –
feleltem őszintén, ismét magam elé bambulva. – De ez nem jelenti azt, hogy a
tiéd vagyok. Később még akárkim lehet.
- Hm, szóval
tervezed már a következő pasidat? – kuncogott fel halkan, mintha egyenesen az
igenleges választ várta volna.
- Nem –
mondtam komoran, és nem folytattam a mondatot. Húzhattam volna még olyanokkal
az agyát, hogy „Egyelőre még nem akarlak leváltani” vagy valami, de nem tettem.
Valahogy ezzel nem szerettem volna viccelni, akármennyire is voltunk poénkodós
hangulatban. A régi kapcsolataimban amint összejöttem egy lánnyal, már a többit
nézegettem magamnak, hogy melyiket dönthetném meg legközelebb, amint a
jelenlegit meguntam. Még Haneulnál is akadtak olyan gondolataim, amik már utána
szóltak; elmerengtem azon, ha egyszer az életben kiszeretek belőle milyen lány
lesz az mindennapjaim értelme. A legnagyobb szerelmemnél is gondoltam erre,
Krisnél mégsem fordult meg ilyesmi a fejemben. Vajon miért?
Hirtelen rántást éreztem karomon, és még
realizálni sem volt időm a helyzetet, amikor egy sötét sikátorban találtam
magam, ahol legfeljebb halottakat találhattam volna, mert egy árva lélek sem
kóborolt arra. Hátam egy kemény kőfalnak dőlt, Kris pedig rajta tornyosult,
hihetetlen dögös mosollyal arcán. Kettőt pislogtam csupán, mikor megéreztem
puha ajkait enyéimen, melyek vadul kezdtek mozogni, majdnem térdre kényszerítve
engem.
- Mi ütött
beléd, utcán vagyunk! – toltam el magamtól ijedten, mert sanszos volt, hogy
valaki észrevesz minket.
- Annyi baj
legyen – vonta meg vállait, aztán ismételten birtokba vette ajkaimat, olyan
hevesen ízlelgetve azokat, hogy félő volt, összeesem a karjai között.
- Meg vagy
hülyülve? Ha észrevesznek ki fognak rúgni!
- Vállalom a
kockázatot – kuncogott, immár nyakamra vándorolva.
- De hogy miért?
– nevettem már én is, mivel Yifan nyelve csiklandozta bőrömet, ezáltal kellemes
borzongásba is kergetett, amitől ilyen költői kérdések szakadtak ki belőlem.
- Kiélvezem,
hogy még az enyém vagy – harapott bele kissé nyakamba, mire hangosan
felszisszentem, de abban a pillanatban el is némultam, mikor simogató nyelvét
megéreztem alsóajkamon. Beharapott szervemet kicsalogatta rejtekhelyéről, hogy
aztán szenvedélyesen marhasson rá, ezzel mindkettőnk igényeit kielégítve. – És persze
azt is kiélvezem, hogy szeretlek! – Na, ezekbe a szavakba teljesen
belepirultam, pedig normál esetben nem voltam az a könnyen zavarba hozható
gyerek, sőt, kifejezetten ritkán vörösödött el a fejem, de Krisnek valahogy
mindig sikerült ezt az állapotot elérnie nálam. És én ezt rohadtul szerettem.
Ahogy
tanárom ajkait ízleltem, még nem is sejtettem, hogy minden szépnek és jónak,
kettőnk felhőtlenül békés időszakának, nemsokára drasztikusan vége szakad!